A Dallas kapcsán eszembe jutott egy történet a 90-es évekből. A mai fiatalok talán el sem tudják képzelni, milyen fokú népszerűségnek örvendett ez a sorozat annak idején. Én akkor szembesültem ezzel, amikor életem egy rövid, de annál emlékezetesebb szakaszában postás kézbesítőként tevékenykedtem.
Akkortájt volt egy időszak, amikor délelőtt tíz órától ment a sorozat először a tévében, majd este nyolctól, főműsoridőben is leadták.
Megérkeztem egy panelház egyik emeletére 9 óra 59 perckor. Két nyugdíjasom is volt azon az emeleten, egyszerre nyomtam meg a csengőjüket, a folyosó más-más végéből érkeztek meg a folyosóajtóhoz.
Ajtó kinyit, két öreglány izgatottan fogad, kezdem az egyikkel, itt tessék aláírni.
Közben a háttérben felcsendül a főcímzene.
A néni szöszmötöl, lassan ír alá, kérdez is valamit, szerencsétlenkedik. Mire a másik fenyegetően rámordul:
– Ne szarakodjál már, Manyikám, az ég basszon meg, hát KEZDŐDIK A DALLASZ!!!
Komolyan mondom, utána 45 percig esélytelen volt nyugdíjat kézbesíteni, kénytelen voltam háromnegyed óráig a segélyesek és családi pótlékosok között válogatni, mert a nyugdíjasok egyszerűen nem nyitottak ajtót, ha ment a Dallas!
Varázslatos időszak volt.
Varázslatos idő?!!…. úgy bizony! Há’, de az emberek is tisztára el voltak „varázsolva”.🤭 Én a pénteki, késő délután kezdődő időszakra emlékszem, na, az egy szent és sérthetetlen időpont volt. A… Tovább »
Ez hatalmas!! Vizuális típus vagyok, nagyon jót nevettem.