Az én drága jó Anyukám kicsit sem rajong a szóviccekért. Azt meg pláne nem szíveli, ha őt akarom szórakoztatni ilyesféle kulturális termékekkel. Ezt inkább fárasztásként éli meg, nem szórakoztatásként. Egyik alkalommal olyan bravúrosan vágott vissza az efféle sérelmeiért, hogy azt hittem, az eszem elmegy.
Családi ebéd. De nem a nyugodt, meghitt, kiegyensúlyozott hangulatú, amilyet megszoktunk. Valami miatt mindenki ideges, telefonál, rohangál, mint a mérgezett egér. Egyesek töltött káposztát ennének előbb, és csak utána húslevest, Kislaca meg egyenesen a desszerttel kezdené a menüsort. Kész idegbaj.
Anyukám elkeseredetten turnézik a lakás különböző helyiségei között, és próbálja megetetni a társulatot. Egyszer összetalálkozik velem, és nekem szegezi a kérdést:
– Ettél már húslevest?
– Maj’ most eszek!
– Majmos nincs. Tyúkból főztem.
Kedvelem anyukádat 😀