Azért is jó a TikTokra járni, mert az embernek annyi honlapfaragványozási jó tanácsot nyomnak az arcába, hogy csak győzzön elhajolni. Én legtöbbször nem hajolok el, hanem próbálom közepesen értelmes arccal – nálam ez komoly teljesítmény – meghallgatni a szakcsávók okosságait.
Ma például belefutottam egy olyan előadásba, amely a honlapok színdinamikáját taglalta, különös tekintettel a színösszetételnek a látogatóinkra gyakorolt hatására. Mi tagadás, színdinamikailag kellően képzetlen vagyok, de nem érzem magamat teljesen elveszettnek e téren, erre mindjárt három rövid példát is tudok hozni.
Egyrészt már kicsi gyermekkoromban volt dinamó a biciklimen, amely menő járműnek színe is volt. Másrészt nagyjából ugyaneme időszakban szereztem tudomást a Dinamó Zágráb nevezetű futballcsapat létezéséről. (Nekik is volt színük.) Harmadrészt pedig röviddel később, kiskamasz koromban már hibátlanul el tudtam énekelni a „Dinamit a vérem” kezdetű opuszt, amelyik nagy népszerűségnek örvendett annak idején.
Ennyi felkészültséggel bízvást belevághattam honlapom átszínezésébe. Fölmentem tehát a szakcsávó által ajánlott színdinamikai honlapra, és ott, miután megadtam az osmosis.hu fő színének hexadecimális kódját, megkaptam az alábbi csudaklassz palettát:
A hivatásos színdinamikusok szerint tehát ez az a négy árnyalat, amelyik oly mértékben harmonizál az én azúrkék alapszínemmel, hogy bárki maga alá örvendezik, aki ezek után rátéved becses honlapomra.
Oké. Legyen így.
Mindenesetre a címben még nem mertem múlt időt alkalmazni, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy még egy hónap múlva is találok majd olyan elemeket, pixeleket, egyéb kis miújságocskákat, amelyeket elfelejtettem átszínezni a csudaklassz skála alapján. De rajta vagyok az ügyön, ez a lényeg.
A „Dinamit a vérem” nekem is kedvenc volt fiatal koromban…. amúgy én nem vagyok oda a rózsaszínért, de legyen! A tartalom a lényeg! (és nem a forma, Amfora – ha… Tovább »
Hát őszintén szólva, nekem sem kedvenc szinem..🤫 Amikor a minap megláttam az oldalt pirosban, azt hittem a szemem káprázik.😏 Persze utólag rájöttem, nincs itt semmi hiba, új köntösben pompázik az… Tovább »