Ideje pár szót szólnom arról a két új sorozatról, amelyek a napokban indultak útjukra eme csudás honlapon. (Megkértem a mesterséges intelligenciát, hogy alkosson egy olyan képet, amelyik egyszerre jellemzi az Almási családot és Telep Öcsi dolgozatait.)
Azt írtam, új sorozatok, pedig ha léteznek a pályafutásom során régi sorozatok, hát ez a kettő nagyon az. Gyakorlatilag a legrégebbiek.
Telep Öcsi dolgozatai
A múlt század végén, az új évezred hajnalán, amikor még az internetes humor nem tarolt le mindent, létezett ebben az országban egy No Komplett című humorlap. Ebbe írogattam én Telep Öcsi dolgozatait, meglehetősen szép sikerrel, mert a legényke annyira népszerű volt a vicclap olvasóinak körében, hogy két különszám is megjelent a neve alatt, mégpedig a TELEP ÖCSI NAGY INDIÁNKÖNYVE, illetve a NO KOMPLETT SZÜLŐK KÉZIKÖNYVE, mindkettőben Öcsi osztotta meg a nyájas olvasóval azt a mérhetetlen tudást, ami a nevezett témákban felhalmozódott a fejében.
Igazából ezek csak afféle füzetek voltak, de mindig is jó szívvel fogok emlékezni rájuk, mert ezek voltak az első önálló kiadványok, amelyeken úgy szerepelt a nevem, hogy az egész beltartalmukat én írtam, és legalább annyira büszke voltam rájuk, mint a nem sokkal később megjelenő első könyvemre.
Már terveztem egy ideje, hogy Öcsit felköltöztetem az Osmosisra is (no nem a szigetre, hanem csak a honlapra), de most, hogy hosszabb szünetet tervezek, éppen itt volt az ideje színre léptetni a srácot.
Öcsi egyébként számos tantárgyban alkot, úgymint irodalom, magyar nyelv, angol nyelv, fizika, kémia, történelem, földrajz, biológia és hittan, továbbá a nyári gyermektáborok idejéről is maradtak fenn írásai, mert ott sem bírta leküzdeni féktelen grafomániáját. Ezeket szépen sorra veszem az elkövetkező hónapokban, és ki tudja, talán még új dolgozatok írásához is kedvet kapok majd. Feltéve persze, ha ilyesmire egyáltalán lesz igény.
Vasárnapi ebédek
A kétezredik évben jártunk, éppen Mikulás napján, amikor igen komoly ajándékot kaptam a szakállas öreg bácsitól. Felhívott egy szerkesztő, és hamarosan elnyertem életem első megrendelését, amely viszont azóta a leghosszabbnak bizonyult, ugyanis a mai napig is tart.
Akkoriban, mint ifjú írócsíra, mindenféle folytatásos történeteket írogattam, amelyeket több megyei napilap is lehozott. De ezek afféle tíz-húsz részes kis sztorik voltak, legfeljebb egy kisregény telt volna ki a leghosszabból is.
Szóval, azon a bizonyos ezredfordulós Mikulás napon felhívott a keresztény családok hetilapjától az a kedves szerkesztőnő, aki már ismerte fent említett folytatásos történeteimet, és megkérdezte:
– Szabolcs, tudna nekünk írni egy katolikus szappanoperát?
– Hát már hogyne tudnék?! – vágtam rá mohón és nagyképűen, majd valamivel csöndesebben és szerényebben hozzáfűztem: – Csak tessék nekem megmondani, hogy az micsoda…
Erre a szerénységre minden okom megvolt, és bizony rettentően stresszelt is engem ez az új kihívás. Itt ülök a kálvinista Róma közepén, Debrecenben, én, egy félművelt kis írócsíra, hát hogy fogok megfelelni az elvárásoknak? Amit én erről a katolikus témáról tudok, az elfér egy gyufacímkén! Mekkora barom voltam, hogy elvállaltam! Hát ebből egy akkora kudarc lesz, hogy a Nagytemplom tornya adja a másikat!
Így treníroztam magam, várva a főszerkesztővel való személyes találkozást, amely viszont hihetetlenül biztatóra sikerült. A főszerkesztő ugyanis elmesélte, hogy még véletlenül sem vallásos témákat várnak tőlem, sőt! Ha lehet, ezeket kerüljem, arra ott van nekik az újság összes többi rovata. Tőlem éppen azt várják, hogy evangelizáljam a többi potenciális olvasót.
Halvány fogalmam sem volt, mit takar ez a kifejezés. (Nem a potenciális, hanem az evangelizáció.) Maga a szó természetesen nem volt idegen számomra, mindössze a jelentésével kapcsolatban nem volt halvány lila gőzöm sem. De a kedves főszerkesztő úr – gondolom, látta kiülni a tudatlansággal vegyes rémületet bárgyú arcomra – készségesen elmagyarázta:
– Nézd, mi a keresztény családok hetilapja vagyunk. Gondolom, nem kell előtted ecsetelnem, hogy manapság még egy vallásos családban sem vallásos mindenki. No de mi ezeknek az embereknek is szeretnénk olvasnivalót kínálni, és éppen erre szolgálna a te rovatod, amely voltaképpen egy folytatásos családregény lenne.
Így született meg az Almási család, ez az ötgyermekes família a fejemben, és elkezdtem szakmányban gyártani a heti folytatásokat a mindennapjaikról. Teljesen tapasztalatlan lévén az első időkben afféle tanmesésre vettem a fílinget, de aztán rájöttem, hogy talán nálam sokkal bölcsebb, tapasztaltabb és tehetségesebb emberek sem tudnának ötven tanmesét alkotni minden évben, ezért a sorozat elég hamar átalakult egy immár valódi családregénnyé.
Idén lépett a huszonnegyedik évfolyamába. Számomra ez több szempontból is döbbenetes. Elég, ha csak annyit mondok, hogy az első évben még postán, floppy lemezen küldtem a folytatásokat a kiadóba? Szerintem elég. A többi vonatkozásról talán majd egy másik alkalommal ejtek szót.
Minden kedves olvasómnak jó szórakozást kívánok a két új sorozathoz!
(Az esetleges új látogatóknak hadd segítsek annyit, hogy a honlap sorozatait a felső menüsor Írások feliratú lenyíló menüjében találják, a Sorozatok menüpontra kattintva.)
