A kis tavacskánál várta a fiút, ahogy mindig is szokta. Már az első randevújuk is itt zajlott. Eufrozina nagyon szerette ezt a miliőt, az egyre inkább kiépülő és duzzadó nagyváros kicsiny zugát, ahol még megmaradhat valami a természetnek. Madárcsicsergés hallatszik, csobog a kis patakocska, amely a park tavának vizét táplálja, és az ember úgy bele tud feledkezni a…
– Csókolom a kezét, Eufrozina – szakította félbe a merengését egy jól ismert hang.
– Üljön le mellém, Pierre – szólt csöndesen. – Már vártam.
Pierre először valóban kezet csókolt, ahogy ígérte, majd letelepedett a széles hinta ülésére, ahol szíve hölgye múlatta az időt, ki tudja, mióta. Kicsit sem bosszantotta, hogy a leány már megint hamarabb ért oda a randevúra.
– Sok mindent hallani magáról mostanság, Pierre – szólt a hajadon.
– Nocsak – konstatálta Pierre, zavartan végigsimítva szépen fésült bajuszán.
– Azt mondják, Madame Fournier-nál vendégeskedett tegnap este.
– Lehetséges – ismerte el Pierre fényes egyértelműséggel.
– Aztán azt is mondják – folytatta Eufrozina könnyed, csevegő modorban –, hogy a balkonon maga közeli ismeretségbe került Madame Fournier lányával, Odille-lal.
Pierre megijedt:
– Eufrozina, lelkem, hát ha maga hisz az ostoba pletykáknak…
Eufrozina hitt:
– Nézze, Pierre, én azt gondolom, hogy végeredményben maga elmehetne abba a nádvágó, nagytalpú édesanyjának a pállott ülepébe.
Úgy is lett.
