Később Rita és Jack elindult, hogy valami olcsó szállás után nézzen a környéken, így ketten maradtak Rapiddal, aki átvette a megfigyelőszolgálatot, kényelmesen elhelyezkedett a padon, majd jóindulatúan így szólt kollégájához:
– Hidd el, Tim, én őszintén együtt érzek veled.
– Mi lenne, ha te kezdenél udvarolni a neki? – vetette föl a lányos arcú fiatalember, előnyös cserében reménykedve.
– Az a gyanúm, öregem, hogy te erősen túlbecsülöd az én együttérzésemet – jegyezte meg riadtan Rapid, akinek az elmúlt órában volt alkalma szinyorina Tardellini alakját hátulról megfigyelni, és alaposan megviselte a látvány.
Tim Show próbálta hízelgésre fogni a dolgot:
– Hiszen nem vagy te olyan csúnya fiú…
– Én kifejezetten csúnya fiú vagyok – vágta rá határozottan Rapid, mert bár a tengeri utazást viszonylag könnyen átvészelte, azzal tisztában volt, hogy az olasz maffiózóhúg közelségét nem bírná gyomorfelfordulás nélkül elviselni.
– Gondold meg, haver! Tied lehetne a dicsőség…
– Dicsőség? Röhögnöm kell! – háborodott fel a „közhülye”, s közben az arca nem kitörni készülő röhögésről árulkodott, hanem inkább az enyhe hányinger első jelei mutatkoztak rajta. – Ezzel a nőszeméllyel még a beteljesülés is maga a totális bukás!
– Természetesen nem kívánnám ingyen. A részem tíz százalékát neked adom. – Ez volt végsőkig elkeseredett hősünk utolsó aduja, de erre is hiába várt reménykeltő választ:
– Nézd, Tim! Lehet, hogy én közhülye vagyok, de akkor sem a te magánhülyéd – jelentette ki önérzetesen Rapid, majd durcásan elfordította a fejét, jelezve, hogy részéről az alkudozást befejezettnek nyilvánította.
Tim Show belátta, hogy nem fűzhet további reményeket a Rapiddal való alkudozáshoz. Már minden érvét felvonultatta, ami a tarsolyában volt. Próbált cimborája bizonyítási vágyára hatni, apellált férfiúi hiúságára, megkísérelte anyagilag is érdekeltté tenni, mindhiába.
Fiatal barátunk megadta magát a sorsnak, és rémülettel vegyes undorral várta azt a percet, amikor az olasz fickó elindul majd a kaszinó felé, és ő kénytelen lesz a bárba somfordálni, és meghívni azt az orángutánszerű lényt egy italra. (Hogy a továbbiakról ne is beszéljünk…) Einstein relativitáselmélete jutott eszébe, mégpedig annak kapcsán, hogy ilyen esetekben mennyivel hamarabb jön el az alkony, mint például akkor, ha valaki egy hajó korlátjánál rókázva várja az esti ágynyugalmat.
Amikor kollégája a maffiózó nyomába eredt, és vigyorogva sok sikert kívánt neki, közel állt a síráshoz. Aztán erőt vett magán, és határozatlan léptekkel, mint aki a vesztőhelyre készül, megcélozta a hotel bejáratát. Közben irigykedve gondolt Ritára, aki rendszerint a saját ízlése szerint választhatta ki ilyen jellegű „ügyfeleit”. Azt kívánta, bárcsak öccse lenne az olasznak, nem húga, hiszen akkor fennhéjázó kolléganőjének jutott volna a borzalmas élményeket ígérő feladat.
A bár egyébként tele volt csinos, fiatal lányokkal, akik közül egy magányos kis szőke kacér mosollyal fejezte ki afeletti örömét, hogy lányos arcú hősünk benyitott a helyiségbe. Nevezett hölgy később értetlenül állt azon tény előtt, hogy a helyes fiatalember miért viszonozza olyan elkeseredett képpel az ő csábos pillantásait, azt meg aztán tényleg döbbenten vette tudomásul, hogy a fickó az ő asztala helyett egy irtóztatóan ronda, fekete spinéhez ül le, két itallal a kezében. Újra csak megerősödött benne az az egyébként régóta vallott ideája, hogy a férfiak egytől egyig abnormálisak.
Tim Showt csupán az a körülmény vigasztalta, hogy nem kellett latba vetnie legendás tehetségét Tardellini kisasszony meghódítása érdekében, ő ugyanis kirobbanó örömmel fogadta az udvarlást. Ezen nincs is mit csodálnunk, hiszen a már említett antropológuson kívül évek óta senki nem akadt, aki szeretett volna vele behatóbban megismerkedni. (És hogy ezt a behatást a derék tudós hogyan értette, azt már ismerjük. Csontvázig.)
Ezt a szomorú állapotot csak súlyosbította a szigorú bátynak az az egyébként teljesen indokolatlan félelme, hogy esetleg folt eshet egyetlen húga becsületén. Az olasz maffiózó, amikor szabadlábon volt, szigorúan ellenőrizte testvére „férfiügyeit”, amelyek jóformán kizárólag szemezésre korlátozódtak, bár ezek alatt is inkább viszolygó bámulást, mint csodálattal teli pillantásokat kell értenünk.
Az ifjú hölgy mindenesetre megpróbálta leplezni afeletti örömét, hogy végre megszólította valaki. Elhatározta, hogy visszafogottan fog viselkedni, ezért Tim Showt csak kölcsönös bemutatkozásuk után mintegy húsz perccel smárolta le.
Több körülmény is gondoskodott arról, hogy kimondottan kellemetlen élmény legyen Tardellini kisasszonnyal csókolózni. A leglényegesebb ezek közül az volt, hogy cserepes ajkai mögül egy különösen elhanyagolt kanálisra emlékeztető szájszag áradt. Ám ennél is visszataszítóbb volt alsó és felső fogsora, melyek olyan furcsa szögben meredeztek előre, hogy semmi kétséget nem hagytak a felől: tulajdonosuk kényelmesen ki tudná enni a hamburgerből a húst anélkül, hogy a zsemlébe kelljen harapnia.
Nincs mit csodálnunk tehát azon, hogy hősünket az ájulás környékezte, és nosztalgiával emlékezett vissza a tengeribetegségre. Rogyadozó léptekkel követte az emeletre a nőszemélyt, aki szemérmesen csak a harmadik ital elfogyasztása után hívta fel a szobájába. A sietség érthető volt a hölgy részéről, hiszen alaposan ki akarta használni azt a néhány órát, amit bátyja a kaszinóban tölt.
Azt hiszem, fölösleges ecsetelnem, hogy ez a néhány óra volt Tim Show életének egyik legtragikusabb időszaka. Ráadásul haszontalan is volt minden igyekezete, mert nem adódott olyan helyzet, hogy belekukkanthatott volna a medalionba. Kénytelen volt másnapra randevút megbeszélni, azt azonban elhatározta, hogy feltétlenül hoz magával néhány altatótablettát.
Ezek segítségével a következő éjszakán már teljes siker koronázta erőfeszítéseit, eltekintve attól a kellemetlen közjátéktól, hogy néhány percet a lakosztály ruhásszekrényében volt kénytelen eltölteni, mert a feledékeny maffiózó váratlanul visszament a hotelbe ottfelejtett tárcájáért.