Andrea (17/10. rész)
Maga sem gondolta volna, hogy imája ilyen hamar meghallgatásra talál. Adorján ugyanis e percben végzett a melegszendviccsel, és éppen hozzáfogott, hogy legurítson a torkán mintegy három deciliternyi ásványvizet. Márpedig ivás közben legfeljebb magasan kvalifikált hasbeszélők tudnak megszólalni, de ők is csak úgy, hogy mindenféle ravasz trükköket iktatnak közbe.
A derék főszerkesztő szerencsére nem volt birtokában ilyesfajta cirkuszi praktikáknak, így adódott néhány másodperc Almási Károly számára, hogy végre előterjessze mondanivalóját. Egy pillanatig sem habozott megragadni a ritka alkalmat. Előhúzta a zsebéből Ákos kéziratát, és nemes egyszerűséggel Adorján orra alá tolta:
– Ez itt a fiam novellája. Szeretném, ha elolvasnád, és véleményt alkotnál róla. Ha azt mondod, közölhetetlen, egy szót sem vesztegetek tovább a kérdésre. Ha viszont tetszik, nagyon kérlek, hozd le a lapodban, mégpedig minél hamarabb. El sem tudod képzelni, mi minden múlhat a döntéseden. Két szerelmes szív sorsa van most a kezedben, Adikám.
Maga is meglepődött ezen a helyzet szülte furcsa ékesszóláson, s bizony e pillanatban Adorján is úgy tekintett rá, mint valami rózsaszín regényekkel ügynökölő könyvvigécre. De aztán engedelmesen a kéziratra fókuszálta a tekintetét, s Almási Károlynak azt kellett tapasztalnia, hogy kollégája percről percre izgatottabban mélyed a novellába. Egy idő után a meghatódottság minden jelét felvonultatta az arcán, az utolsó oldalnál pedig a legkomolyabban attól lehetett tartani, hogy a derék főszerkesztő nem lesz képes gátat szabni a könnyeinek.
– Szegény jó Matildomat éppen így ismertem meg, pedig akkor még gyakornok sem voltam. Pontosan ugyanezzel az ürüggyel csaptam neki a szelet – sóhajtott szomorúan. – Hej, Matild, Matild, édes jó Matildom, miért hagytál el engem?
– Jóságos ég! Csak nem történt valami baj a feleségeddel? – ijedezett Károly.
– Nem, dehogyis, akkoriban még nőtlen voltam. Három évig udvaroltam Matildnak, de elhagyott egy kopasz redőnyügynök miatt – szipogott Adorján, aztán részletesen beszámolt Matild tündöklő egyéniségéről, kapcsolatuk minden viharos és napsütéses időszakáról, és persze a sunyi redőnyügynök galád fondorlatairól, amelyek segítségével lecsapta a kezéről ifjúkora legcsodálatosabb asszonyát.
Ezt az elbeszélést Károly már sokkal nagyobb önuralommal hallgatta végig, mert jól tudta, hogy a furcsa egybeesésnek köszönhetően könnyedén megnyerte a csatát, s a fia írása a lehető legrövidebb időn belül helyet fog kapni a lapban.
Ákos egy csöppet sem neheztelt az édesapjára, amiért beleavatkozott a novellája sorsába. Sőt, inkább hálás volt érte, s izgatottan várta az Egyetemi Élet következő számának megjelenését. De egyelőre hiába, mert a dolog semmiféle látványos következménnyel nem járt.
– Legalább azt tudnám biztosan, hogy elolvasta–e vagy nem – panaszkodott Imrének, akinek persze kész verziója volt a kérdést illetően:
– Gondolod, hogy egyáltalán a kezébe veszi az újságot? Szerintem mostanában a Halbiológiai Közlönyt is nagyobb rokonszenvvel lapozgatja, mint az egyetem hetilapját.
– Hogy érhetném el, hogy elolvassa? Én nem hívhatom fel rá a figyelmét, mert velem egyszerűen nem hajlandó szóbaállni – töprengett félhangosan Ákos fel–alá járkálva, aztán hirtelen megállt, és esdekelve a barátjára nézett: – Nagyon kérlek, vidd el neki az újságot!
– De hát én még soha életemben nem láttam! – mentegetőzött Imre. – És ugye azt nem kívánod tőlem, hogy minden szőke lánynak az orra alá nyomjam a novelládat?
– Ha csak ennyi az aggályod, ezen könnyedén segíthetünk. Van róla fényképem – kotorászott a zsebében Ákos.
Ezek után Imrének sem akadt több ellenvetése, s másnap el is indult a nemes küldetésre, de sajnos sikertelenül kellett visszatérnie.
– Köszöntem neki, és bemutatkoztam, mint a legjobb barátod – mesélte az izgatott hősszerelmesnek. – Erre megkérdezte, hogy ez igaz–e, vagy ugyanolyan hazugság, mint a többi. Amikor igennel feleltem, a részvétéről biztosított, aztán úgy ott hagyott, mint Szent Pál az oláhokat.
– Miért nem voltál egy kicsit rámenősebb? – kesergett Ákos.
– Tudod, épp arra jött egy rendőr, és bizonyára nem nézte volna tétlenül, amint lekötözöm a szerelmedet egy padhoz, és erőszakkal felolvasom neki az elbeszélésedet – tájékoztatta Imre.