Anya születésnapja
– Kedvesem, lennél szíves kivasalni a világoskék ingemet? – fordult a nejéhez ebéd után Almási Károly, mivel halaszthatatlan és titkos megbeszélnivalója volt a gyermekeivel.
– Már kivasaltam, sőt, az öltönyödet is lekeféltem.
– No és a kutya…? Megkapta már a maradékot?
– Ma már kapott enni, úgyhogy a dolog holnapig nem esedékes.
– Akkor menj, pihenj le – kérlelte rendületlenül a férje –, biztosan fáradt vagy ennyi munka után.
– Nagyon is jó erőben érzem magam – jelentette ki Anya, s ezt bizonyítandó vehemensen suvickolni kezdett egy fazekat.
– Az Isten szerelmére, szívem! – csattant fel a családfő. – Szeretnék végre egyedül maradni a gyerekeinkkel! – magyarázta jelentőségteljesen hunyorogva, majd mikor a neje végre átlátta a helyzetet, és somolyogva elvonult, méltatlankodva morogta az orra alatt: – Hogy lehet valaki ennyire értetlen a születésnapja előtt egy héttel?!
– Tényleg! Jövő vasárnap szülinapja lesz! – ragyogott fel Dóri. – Ezért kérted hát, hogy hagyjon egyedül minket!
– Majdnem olyan gyorsan kapcsolsz, mint Anya – gratulált neki maliciózusan Gergő, de Apa leintette.
– Arról van szó,csemetéim, hogy néhány hete látogatóban voltunk az egyik kollégámnál az édesanyátokkal. Láttam, mennyire megtetszett neki a vendéglátónk egyik gyönyörű vázája, s bár tudom, hogy saját készítésű ajándékkal szoktuk meglepni egymást,ezúttal mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek…
– Szent ég! – riadt meg Öcsi. – Csak nem loptad el?!
– Ha akartam volna, sem tudtam volna, kisfiam – nevetett Apa. – Ugyanis egy padlóvázáról van szó, amibe még te is beleférnél. És az a legcsodálatosabb, hogy ez a szép dísztárgy sok más egyéb mellett feleslegessé vált a kollégám számára, ugyanis nemsokára gyermekük születik, és emiatt teljesen át kell rendezniük a lakásukat. Többek között ezért is találtak ki egyfajta lomtalanítással egybekötött végkiárusítást.
A gyerekek egyhangúlag megszavazták Apa ajándékvásárlási ötletét, így aztán a következő vasárnap délelőtt a családfő két nagyobbik fiával autóba ült, hogy hazahozzák a meglepetést. Az út nagy részét minden baj nélkül megtették, sőt, a kocsiból is sikerült kiemelni a nagy dobozt, az utolsó métereken azonban baleset történt.
Amikor ugyanis Apa és Ákos behátrált a kapun a hatalmas szállítmánnyal, némi kerülőt tettek az egyik törpefenyő körül, mert az ikrek éppen a kerti ösvényen játszottak. A kerülőúton viszont egy előre nem látott akadály lapult, egy földön heverő gereblye alakjában. Gergő és Dóri ezt észrevéve egyszerre ugrottak a kerti szerszámért, ám egyikük balra, másikuk jobbra húzva próbálta eltávolítani az útból, aminek az lett a következménye, hogy a két „hordár” felbotlott benne, kicsúszott a kezükből a doboz és éktelen csörömpöléssel a földre zuhant.
– Te jó ég! Csak nem tört össze? – sikoltott fel Dóri.
– Naná, hogy összetört! – tájékoztatta epésen Gergő. – Miért, mire gondoltál? Talán összerezzent a váza az ijedtségtől?
Apa elkeseredve nyitotta fel a doboz fedelét, majd ugyanazzal a mozdulattal vissza is csukta. Hosszú percekig álltak csöndben a tönkrement szállítmány körül, és bizony nem csak az ikrek szája görbült sírásra. Ákos ocsúdott fel a leghamarabb:
– Vigyétek le a garázsba és maradjatok ott, én is rögtön jövök! – szólt parancsolóan, majd berohant a házba, ahonnan egy barkácsújsággal tért vissza, amelynek leírása alapján valamiféle ragacsos kulimászt kezdett kotyvasztani.
– Gyerekek, ugráljatok egy kicsit a vázán – adta ki a meglepő utasítást, majd az értetlen arcokat látva fölkapta Öcsit, és egyszerűen ráejtette a dobozra. Több se kellett Gergőnek, azonnal kihasználta az alkalmat rombolási hajlamainak kiélésére, s hamarosan csupán apró cserepek maradtak a szebb napokat látott vázából. Ákos ezalatt levette a garázs faláról a négyütemű motor működését ábrázoló tablót, és egyenletesen fölkente rá az időközben elkészült kotyvalékot.
Ekkor már mindannyian megértették a szándékát. Röpke másfél óra alatt olyan csodálatos mozaikképet készítettek, hogy maguk is őszintén elcsodálkoztak a végeredmény láttán.
Anya jóízűen kacagott, amikor elmesélték neki a váza igaz történetét. Kijelentette, hogy külön ajándékként értékeli, hogy egy percig sem kellett azon aggódnia, vajon mikor dönti fel valamelyik szeleburdi csemetéje a drága dísztárgyat.
– És így legalább mégiscsak saját készítésű ajándék lett belőle – tette hozzá szeretetteljesen mosolyogva.