Na és? (2/1. rész)
– Jóságos ég! Micsoda rendetlenség van nálatok! – kiáltott fel anya, amint az ikrek szobájába benyitva szinte földbe gyökerezett a lába a küszöbön.
– Ne vegyél minket egy kalap alá – kérte önérzetesen Öcsi. – Ez az egész felfordulás mind a Hugi műve.
Valóban, amerre a szem ellátott, babák, babaruhák és plüssállatok hevertek mindenfelé, s a lehangoló összképet az íróasztalon díszelgő két almacsutka és egy félbehagyott szalámis szendvics tette teljessé. Ez utóbbiakról is nyilvánvaló volt, hogy Hugi uzsonnájának maradékát képezik, hiszen anya jól emlékezett rá, hogy Öcsi evés után nyomban kivitte a konyhába a tányérját, sőt még el is mosogatta.
– Kislányom, van fogalmad róla, micsoda disznóól van körülötted? – érdeklődött csípőre tett kézzel.
– Na és? Muszáj mindig rendnek lenni? – vetette oda flegmán Hugi s az eme költői kérdés mögött megbúvó filozófiához nyomban erkölcsi támogatóra talált Gergő személyében, aki a gyerekszoba előtt elhaladtában pátosszal teli hangon bekiáltotta:
– Igazad van, hugicám! Csak a buták irtóznak a rendetlenségtől, a zseni a káoszon is képes uralkodni!
Majd rövid hatásszünet után megnevezte a frappáns aforizma forrását is, mondván, hogy az iskolába menet, egy tűzfalra festve látta.
– Fiacskám, roppantul örülnék neki, ha a jövőben több könyvet és kevesebb falat olvasnál – dorgálta meg anya. – Te pedig, kislányom, légy szíves, kezdjél hozzá a rendrakáshoz!
Nem volt sok foganatja a szavának, egy óra múltán is szinte érintetlen volt a szoba, s Hugi azzal védekezett az íróasztalnál görnyedve, hogy sürgős tanulnivalója akadt, márpedig a lecke, ugyebár, mindennél előbbre való. Estére normalizálódni látszott a helyzet, de korainak bizonyult anya öröme. Öcsi mártír arcot öltve bevallotta, hogy ő rámolt össze, mert már nem bírta tovább az elképesztő rendetlenséget.
– Ezt egyszer és mindenkorra megtiltom! – csattant fel anya, kisfia lelkes bólogatásától kísérve. – Nem vezetjük be azt a rendszert, hogy Hugi felfordulást csinál, te pedig elpakolsz utána… Te meg, kislányom, jobb lesz, ha a megjavulás útjára lépsz, mert ha ez így megy tovább, hanyag, lusta és rendetlen felnőtt válik majd belőled, és bizony nehezen fogsz találni egy jóravaló fiatalembert, aki szívesen megkérné a kezedet.
A kislányt egyelőre a legcsekélyebb mértékben sem rettentették meg a távoli párválasztás várható bonyodalmai:
– Na és? Majd olyan férjet keresek magamnak, aki megvesz nekem minden háztartási robotot, amik rendet fognak csinálni.
Ez a bizonyos „na és?” a későbbiek folyamán egyre sűrűbben hangzott el Hugi szájából, s ezt már a családfő sem hagyhatta szó nélkül, ám jó szándékú dorgálása meglepő visszhangra talált:
– De apa, a suliban mindenki ezt mondogatja, most éppen ez a menő szöveg – tájékoztatta a kislány.
Almási Károly arca hirtelen kivörösödött a méregtől:
– Muszáj neked minden rosszaságot rögtön átvenned? Mi volna, ha azt mondogatná minden osztálytársad, hogy…
– Ki ne mondd, szívem, bármi is volt a nyelveden! – szakította félbe a felesége, majd karon fogta, és bevezette a hálószobába, hogy négyszemközt tanácskozhassanak.
– Nem tudom, mi ütött a lányunkba – panaszkodott a férjének –, de most már egyre inkább aggaszt a viselkedése.
– Csuda egy leányzó ez a mi Hugink. Még nincs nyolc éves, de már legalább a negyedik dackorszakát produkálja. Vajon hányat kell még megérnünk nála? – sóhajtott fel apa.
– Ez a mostani az eddigi legrosszabb. Tökéletesen lepereg róla, bárhogy is próbálok a lelkére beszélni.
– Akkor épp itt az ideje, hogy a lelki fröccsökről áttérjünk valamilyen hatékonyabb eljárásra – jelentette ki Almási Károly, aztán egy tábornok diadalmas arckifejezésével hozzákezdett haditerve ismertetéséhez…
– Érted már, szívem? – fejezte be az elbeszélést. – Ha rendetlenséget akar, hát most aztán megkaphatja.
Anya egyelőre aggodalommal fogadta az ötletet:
– Nem lesz ez egy kissé szigorú lecke számára?
– NA ÉS? – kérdezett vissza mosolyogva a családfő. – Legalább egyszer és mindenkorra tanul belőle.