Béluska (3/3. rész)
Ez után a tanulságos szombati ebéd után jócskán megritkultak Béluska látogatásai, és a telefonhívásai is el-elmaradoztak. A két fiú hetekig jószerivel csak az iskolában találkozott. És, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, egy idő után Gergő volt az, aki szükségét érezte, hogy felhívja kis barátját.
– Szia, Béci! Van már valami elfoglaltságod szombatra?… Szóval nincs. Mondd csak, nem volna kedved eljönni velem korcsolyázni?
A kisfiú, ráismervén az Almási fiú hangjára, először majd’ kiugrott a bőréből, de csakhamar el is szomorodott, amikor a programajánlat szóba került, és félénken bevallotta, hogy ő még sohasem volt kinn a jégpályán, és ebből következően bizony nem is tud korcsolyázni.
– Micsoda? – hüledezett Gergő a vonal másik végén. – Hiszen te magad mesélted, hogy korcsolyát is kaptál karácsonyra! És mindjárt február vége van! Mondd meg őszintén, mire vársz? Hogy elolvadjon a jég, vagy hogy kinődd a korcsolyádat?
Béci erre zavart magyarázkodásba fogott, ecsetelve, hogy mennyire elfoglaltak a szülei, meg hogy hiába is lenne idejük kivinni a jégpályára, tulajdonképpen ők sem igazán nagy mesterei ennek a sportnak.
– No, majd én megtanítalak! – ajánlotta fel Gergő. – Bízd csak rám magad, a következő idénytől akár szerződést is köthetsz valamelyik ifjúsági jégkorongcsapattal!
Szombat délelőtt tehát kezdetét vette az oktatás, amely igen szép reményekre jogosított, mert alig telt el egy-két óra, Béluska máris egyre többször mert eltávolodni a pályát szegélyező palánktól. Ő maga azonban nem értékelte túlságosan nagyra a teljesítményét, legalábbis erre utalt néhány kishitű kijelentése.
– Jaj, bátyó, ez sokkal keményebb dió, mint hittem – nyögte keservesen, amikor egy váratlan fenékre huppanás után megpihent a palánknak támaszkodva.
– Nincs miért aggódnod – veregette meg a vállát Gergő. – Én úgy látom, nagyon is sokat tanultál ma. Senki sem várja el tőled, hogy mindjárt az első nap végén dupla leszúrt Rittbergert ugorj… De valami mást is akarok mondani… Szóval, arra akarlak kérni, hogy ne szólíts engem bátyónak.
Béluska hirtelen felkapta a fejét.
– Szégyellnél, ha az öcséd lennék?
– Nem erről van szó, hanem… hogy is mondjam… Ez az én fülemnek nagyon furcsa, és nem tudom megszokni. Nézd, Béci, én nagyon kedvellek téged, és azt is tudom, mennyire szeretnéd, ha lenne testvéred, de… de én nem lehetek a bátyád. Az ilyesmi nem elhatározás kérdése.
Béluska szomorúan hallgatta az Almási fiú szavait, és nem lehetett tudni, hogy a hirtelen feltámadó, jeges szél csalt-e könnyeket a szemébe, vagy valami más.
– Azt akarod mondani, hogy nem fogunk többet kijönni a jégre? – kérdezte elfogódottan. – Vagy hogy egyáltalán nem is akarsz találkozni velem többé?
– Dehogyis! Eszembe sem jutott ilyesmi! – próbálta megnyugtatni Gergő. – Én csak tisztázni akarom a helyzetet. Tudod, ha az ember úgy érzi, hogy olyan sokat várnak el tőle, aminek ő egész biztosan nem tud megfelelni, akkor szerintem ösztönösen elmenekül a dolog elől… Itt van például ez a korcsolyázás. Gondolj bele: eszed ágában sem volt kijönni a jégre egyedül, hiszen úgy érezted, hogy ez túl nagy kihívás lenne a számodra. De amint felajánlottam a segítségemet, rögtön kedvet kaptál a próbálkozáshoz.
– Én ezt nem értem – ingatta a fejét Béluska. – Most éppen arra mondtál példát, hogy milyen jó dolog a barátság.
– Persze, jó dolog a barátság, és én szeretnék is a barátod lenni, de akkor neked is tisztában kell lenned vele, hogy csak barátok lehetünk, testvérek nem. Ahogy mondani szokták, az ember nem válogathatja meg a rokonait. De hidd el nekem, egy jó barát sokszor többet ér akárhány testvérnél… Ha te azt várod el tőlem, hogy a bátyádként viselkedjek, annak én nem tudok megfelelni, erre céloztam az előbb.
– Mondd csak, szerinted mi a különbség a testvér és a barát között? – kérdezte a kisfiú, és megtörölgette a szemét.
Gergő töprengett egy kicsit, aztán elmosolyodott:
– Legfőképp az, hogy nem fogok hozzátok költözni. De attól még sokat találkozhatunk, amikor csak ráérünk. Járhatunk korizni, meg moziba, játszhatunk és beszélgethetünk nagyokat. És persze segíthetek neked a tanulásban, vagy bármi másban, amiben csak tudok.
Béluskának most már nem a könnyektől csillogott a szeme:
– Hát akkor ez így nagyon is jó lesz, báty… akarom mondani: barátom – jelentette ki mosolyogva.