Na és? (2/2. rész)
A következő hétvégén Hugi érdekes dolgokat volt kénytelen megtapasztalni. A furcsaságok mindjárt szombat reggel elkezdődtek, amikor a kislány a szokásos kéréssel állt az édesanyja elé:
– Anyuci, fésüld már ki a hajamat!
– Fésüljem ki a hajadat? – kérdezett vissza anya olyan meglepetten, mintha legalábbis azt kérték volna tőle, hogy repülje körbe a csillárt seprűnyélen lovagolva. – Aztán miért? Egy rendetlen leányzó fején jól megfér a rendetlen haj, nem igaz?
– De hát teljesen össze van gubancolódva! – magyarázta aggodalmasan Hugi. – Még a végén le kell vágni rövidre!
Anya azonban korántsem osztozott a kétségbeesésben:
– Na és? Nem láttál még rövid hajú kislányt?
Hugi hamar belátta, hogy ezúttal nem számíthat édesanyja segítségére, így hát nővéréhez fordult, aki éppen sietett valahova, de kistestvére könyörgésének engedve végül is hajlandó volt a drága idejéből néhány percet a műveletnek szentelni.
Igen ám, csakhogy Dóri, amióta az eszét tudta, mindig is rövid frizurát hordott, ezért aztán példátlan tehetségtelenséget árult el a hajkibontás terén. Ehhez járult még egy jó adag türelmetlenség is, így hát nem csoda, hogy Hugi végigvisítozta a hajkibontás aktusát.
– Jaj, ez fáj! Nagyon húzod! – panaszkodott sírós hangon. – A végén még kitéped az összes hajamat!
– Ja, kérlek, a szépségért meg kell szenvedni – jelentette ki csekély részvéttel Dóri. – Vegyél példát a fésűről. Épp most tört ki egy foga, mégsem visong.
A következő meglepetés vacsoránál érte a kislányt, amikor is anya elérakta a tányért:
– Tudod, bogaram, ma egy kissé lusta voltam, nem mentem el bevásárolni, de ne aggódj, a fokhagymás pirítós csipkebogyóteával nagyon is egészséges.
– De én nem szeretem! – fanyalgott Hugi. – Nincs valami rendes vacsora?
– Rendetlen kislánynak minek rendes vacsora?
– De a pirítós olyan kemény! – nyafogott tovább Hugi, abban a reményben, hogy mindez csak rossz vicc, és édesanyja mindjárt előrukkol valami finomabbal, de csalódnia kellett.
– Na és? Legalább erősödik a fogad.
Másnap anya és Hugi vendégségbe készültek Margó nénihez, anya barátnőjéhez. Hugi imádott hozzájuk járni, ugyanis Margó néninek volt egy nyolc- és egy hatéves kislánya, akikkel mindig remekül eljátszottak. Ezúttal is izgatottan készülődött, de megdöbbenése határtalan volt, amikor meglátta, hogy édesanyja miféle ruhát készített neki elő. Manapság már egy második osztályos kislány is tudja, hogy egy tarka, virágmintás szoknyát nem igazán szerencsés egy fekete-fehér csíkos blúzzal felvenni, arról nem is beszélve, hogy mindkét ruhadarab olyan gyűrött volt, mintha a kutya szájából húzták volna ki.
– Anyuci, hiszen ezek ki sincsenek vasalva! – kiáltott fel elképedve Hugi.
– Nem volt hozzá kedvem – vonta meg a vállát anya. – Most én is rendetlent játszom. Igazad volt, nagyon kényelmes és szórakoztató.
– Én inkább valami mást vennék fel – jegyezte meg félszegen a kislány.
– Sajnálom, mosni is elfelejtettem. Nincs más tiszta ruhád.
Hugi nagy szomorúan magára vette a blúzt és a szoknyát, de amikor megnézte magát a tükörben, elment a kedve a vendégeskedéstől. Könnyeivel küszködve kijelentette, hogy ő ebben az öltözékben nem hajlandó kilépni az utcára.
Amikor este anya hazatért Margó néniéktől, egy teljesen kicserélt kislány várta, aki odabújt hozzá, és így szólt:
– Anyuci, én most ünnepélyesen megfogadom, hogy ezentúl rendes leszek, mindig elpakolok magam után, és soha többé nem mondom azt, hogy na és.
Julika elmosolyodva simogatta meg kisebbik lánya fejét:
– Azért ne legyél ilyen szigorú magadhoz. Nem kell ezt a kifejezést végleg száműznöd a szókincsedből, hiszen például az is nagyon fontos, hogy miként ejted ki, vagy mit mondasz utána. Amikor majd hazajössz az iskolából, és elmeséled, hogy mi történt veled, utána egész nyugodtan megkérdezheted tőlem: Na, és mi újság itthon, anyukám?