Jelmezbál (4/3. rész)
Öcsi is bosszúsan dohogott a fejleményekről értesülve:
– Hófehérke és a farkas! No hiszen! Ki hallott már ilyet?
– Igazad van, elég furán hangzik – csóválta a fejét Gergő is. – Legalább olyan furán, mint mondjuk az, hogy Csipkerózsika és a hét törpe… De hát végül is – töprengett el –, muszáj nektek együtt indulni a jelmezversenyen?
– Együtt neveztünk be – magyarázta Öcsi. – Már a sorszámot is megkaptuk, hogy hanyadiknak fogunk a színpadra lépni… Különben is, ez a farkasjelmez így, önmagában, Piroska nélkül elég unalmas – nézett végig magán szomorúan.
– No, ne búslakodj, öcskös – veregette meg a vállát a fivére –, még van két napunk, hátha sikerül rábírni Hugit, hogy gondolja meg magát.
A középső Almási fiú ebben a dologban alaposan tévedett, de hát tizenkét éves fejjel az ember még messze áll attól, hogy kiismerje magát a női nem gondolkodása terén. Sőt, sokan egy életen keresztül sem képesek megbirkózni ezzel a férfiembert próbáló feladattal. Így hát Gergő sem lehetett még vele tisztában, hogy ha egyszer egy Hugihoz hasonló kis fruskának megtetszik egy csipkés, hófehér ruhácska, nincs az a földi hatalom, amelyik leparancsolhatná róla.
A család tagjai a legválogatottabb érveket sorakoztatták fel az eredeti, Piroska és a farkas koncepció védelmében, de teljesen fölöslegesen próbálkoztak. Huginak is megvoltak a maga ellenérvei:
– Miért nem örültök inkább, hogy anyának nem kell azzal a piros selyemmel bajlódnia? Ez a Hófehérke–ruha itt van készen, még csak igazítani sem kell rajta, legfeljebb egy fehér főkötő kell hozzá, és már fel is léphetek benne.
Anya persze sietett eloszlatni a félreértést:
– Ha csak engem akarsz kímélni, kislányom, megnyugtathatlak, hogy számomra egyáltalán nem fáradság a Piroska–jelmez elkészítése, nagyon szívesen megvarrom.
Hugi azonban hajthatatlan maradt. Hiába próbált bárki a lelkére beszélni, ő átszellemülten csak a jelmezverseny fődíjairól áradozott, amiket volt alkalma a tanári szobában megpillantani, amikor a tanító néni beküldte az ott felejtett osztálynaplóért… jobban mondva csak az egyik fődíjról, egy babáról, amely olyan, de olyan gyönyörű volt, amilyet saját bevallása szerint még soha életében nem látott.
– Ha a fődíjra fáj a fogad – kapaszkodott bele húga szavaiba Dóri –, jusson eszedbe, hogy annak idején én sem nyertem ebben a jelmezben semmit, tehát nem egy jó ómen ezt viselned, ha valamilyen helyezést akarsz elérni.
Hugi egyáltalán nem értette, mi a csuda az az ómen, de nagyon úgy festett, nem is ez az időszak az, amikor szókincse pallérozása első számú céljai között szerepelne. Inkább azért kezdte nyaggatni az édesanyját, hogy menjenek a piacra, és vegyenek „mérgezett almát”.
Anya teljesen elképedt kislánya kérésén:
– Nem akarlak elkeseríteni, kicsim, de erősen kétlem, hogy bármelyik kofa szolgálhatna nekünk ilyesmivel.
– Jaj, nem úgy gondoltam! – kacagott Hugi, amikor rájött, hogy nagy izgatottságában mi csúszott ki a száján. Aztán megmagyarázta: – Olyan almát kell keresnünk, aminek az egyik fele zöld, a másik meg piros.
Ezek után mindannyiuk számára világossá vált, hogy családjuk legkisebb tagjának további győzködése teljesen reménytelen vállalkozás.
Eljött hát a szombat délután. Az ikrek és Gergő szüleik társaságában elindultak az iskolába. A farsangi mulatságot ezúttal a tornateremben rendezték, ami igen praktikus megoldásnak bizonyult, hiszen közel voltak az öltözők, ahol a kis nebulók magukra vehették a jelmezüket. Apa, Gergő és Öcsi nyomban be is siettek a fiúk számára kijelölt helyiségbe. Hugi számára nem volt ilyen sürgős a dolog. Ő már otthon felvette a csipkés, fehér ruhácskát, csupán a kabátot kellett levetnie, és máris készen állt a színpadra lépésre. Ezért inkább azt indítványozta az édesanyjának, hogy a büféhez vezessen az első útjuk, merthogy nagyon megszomjazott útközben. Ha csak sejtette volna, micsoda galibának lesz az elindítója ezzel az ötletével, minden bizonnyal inkább estig is hősiesen tűrte volna a szomjúságot. De hát az ember nem láthat a jövőbe…
A család tagjai az öltözők előtti folyosón találkoztak. A szülők beszédbe elegyedtek. Gergő a tornaterem felé pislogott, szemlélvén az előkészületeket. Hugi egykedvűen álldogált a pohárral a kezében. Öcsi pedig a frissen magára öltött farkasjelmezt igazgatta, mert egyelőre nem látott ki tökéletesen alóla. Talán ez is volt a baj. Ugyanis a nagy hadonászás közben meglökte a húgát, s a kislány kezében lévő pohárból a sötétvörös málnaszörp egyenesen a hófehér ruhácskára ömlött.