Ajándék (5/5. rész)
Öcsi és Hugi élénk érdeklődést mutatott a történet iránt, így hát bátyjuk, miközben néhány jegyzetet szedett össze az íróasztaláról, megosztotta velük a tanulságos anekdotát:
– Annyi idős lehettem, mint ti, vagy valamivel kisebb, amikor, így advent táján, az egyik délután arra lettem figyelmes, hogy anyáék egy nagy csomaggal állítanak haza. Mondanom sem kell, nyomban megmozgatta a fantáziámat a nagy, lapos kartondoboz, és az első adandó alkalommal, amikor észrevétlenül be tudtam osonni apáék hálószobájába, módszeres kutatásba fogtam. Nem volt nehéz dolgom, szinte azonnal rábukkantam a csomagra az ágyneműtartóban. Inkább az tartott sokáig, amíg le tudtam venni a szemem a gyönyörű villanyvasútról, amit a doboz rejtett.
– De mi volt ebben a csalódás? – kérdezte Öcsi.
– Csak az, hogy az ajándék nem az enyém volt, hanem Sanyikáé, apáék keresztfiáé… Persze nekem fogalmam sem volt róla, hogy az én szüleimnek akkoriban nem is lett volna pénzük ilyen drága holmira. A kisvasutat a saját szülei vették Sanyikának, és azért bízták anyáékra, mert a kissrác az ő lakásukban az összes rejtekhelyet felderítette már… Mindenesetre én hetekig abban a boldog tudatban éltem, hogy karácsonyra lesz egy gyönyörű villanyvasutam. Már nem tudom, hogy végül is mit kaptam akkor, de arra jól emlékszem, hogy borzasztóan csalódott voltam… Hát, többek közt ezért sem érdemes kutakodni a karácsonyi ajándékok után.
Amikor Ákos magukra hagyta őket, Gergő egy időre szinte eltűnt a szekrénye aljában, hogy előkotorja a saját ajándékát, amit a szüleinek szánt.
– Ez egy cérnakép – magyarázta az apróságoknak. – Úgy készül, hogy a deszkalapba apró szögeket verünk az előzőleg felrajzolt minta alapján, aztán egy bizonyos szisztéma szerint köréhúzgáljuk a különböző színű cérnákat, ami a végén gyönyörű mintájú képet alakít ki… Azonban, mint látjátok, az én fonalaim meglehetősen összegubancolódtak – panaszolta testvéreinek, mélyen hallgatva arról, hogy ezt a bizonyos összegubancolódást saját kezűleg alakította ki az imént, amikor olyan hosszasan és elmélyülten kotorászott a szekrény aljában.
– De mit tudnánk mi neked segíteni? – kérdezte Hugi elfogódottan.
– Nagyon is sokat – jelentette ki Gergő. – Fogd csak meg ennek a sárga fonalnak a végét!… Öcsi, a tiéd pedig a piros lesz… úgy. El ne engedjétek!
A három gyerek ezután úgy működött együtt, mint valami élő szövőgép. Gergő instrukcióit követve az ikrek felváltva bujkáltak át egymás hóna alatt, s a szorgos tevékenykedés perceit vidám munkadallal színesítették: „cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna”.
Igaz, hogy így jóval hosszabb ideig tartott a cérnakép befejezése, de Gergő egy csöppet sem bánkódott emiatt. És az ikrek sem gondolkodtak többé azon, hogy melyik ajándék kinek az ötlete volt, mert már tudták, hogy sokkal fontosabb az öröm és a szeretet, amellyel és amely által a karácsonyi ajándék készül.