Orgonasípok (9/1. rész)
Egy októberi szombaton Almásiék – talán utoljára az év során – kerti összejövetelt rendeztek, amelyre meghívták a család legközelebbi barátait is. Közéjük tartozott Szabó doktor, az idős gyermekorvos is, aki nemcsak az Almási-lurkókat ismerte születésüktől fogva, de annak idején magát a családfőt is ő gyógyította.
A doktor úr és felesége nagyon jól érezték magukat a kerti mulatságon. Leginkább a vendéglátók által készített és feltálalt étkek nyerték el a tetszésüket. A kisöreg az Almási Károly által főzött halászléről zengett ódákat, neje pedig a második fogásként feltálalt túrós csuszát dicsérte elragadtatottan:
– Roppantul irigyellek, Jucikám. Nem tartom magam éppen ügyetlen szakácsnőnek, de az én csuszám legfeljebb ragacsos csiriznek tűnne a tiéd mellett.
– Pedig nincs benne semmi ördöngösség – mosolygott büszkén a háziasszony. – A titka az alapanyagokban rejlik, amelyek a saját kezűleg gyúrt tésztám, valamint a kifogástalan házi tejföl és túró. No és persze a kitűnő füstölt szalonna.
Lajos bácsi, a baráti körhöz tartozó derék hentesmester hálás pillantásokkal viszonozta ezt az utolsó megjegyzést, a szalonna ugyanis az ő hozzájárulása volt a lakomához.
Remek hangulatban telt a délután, a kellemes összejövetelnek azonban szomorú esemény vetett véget. A családfő az estebéd elfogyasztása után nem sokkal behívta a házba Szabó doktort, kérve, hogy vizsgálja meg, mert meglehetősen rosszul érzi magát.
– No, ilyesmi sem történt velünk az elmúlt huszonöt évben – jegyezte meg kedélyesen az orvos, de kisvártatva igencsak elkomorult az arca: – Jóságos ég, hiszen szakad rólad a víz! – kiáltott fel rémülten, miközben a családfő pulzusát tapogatta. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha azonnal kihívom a mentőket.
– Ugyan már, Gyuri bátyám! – ijedezett a családfő is. – Ne tegyük tönkre a jó hangulatot. Biztosan csak egy egyszerű gyomorrontás.
A kisöreget azonban nem lehetett eltántorítani a szándékától, és sajnos az események őt igazolták. Egy napra rá már Almási Károly kórházi ágyán folytatták a beszélgetést, és az idős orvos korholása bizony nagyon ráfért a betegre, aki egyelőre a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatta, hogy komolyan vegye az állapotát, leginkább a frissen diagnosztizált magas vérnyomást próbálta elbagatellizálni.
– Nem osztozhatom a derűlátásodban, fiam. A hipertóniát kardiológus kollégáim maguk között nemes egyszerűséggel alattomos gyilkosnak szokták aposztrofálni. De ez még sajnos csak a kisebbik baj – sóhajtott nagyot Szabó doktor. – Mondd csak, Károly, mennyit dohányzol te tulajdonképpen?
– Nem is tudom… Igazából a nejem szokta megvenni számomra a füstölni valót – hangzott a kitérő válasz.
– Két ember van, aki előtt soha nem szabad titkolóznunk: az egyik a lelkiatyánk, a másik pedig az orvosunk – mondta a kisöreg, aztán máshonnan próbálta megközelíteni a dolgot: – Azt azért biztosan fel tudod idézni, milyen időközönként és mennyi cigarettát szokott vásárolni neked?
– Általában a hétfői nagy bevásárlás során szokott venni egy kartonnal.
– Az tíz doboz, ha jól tudom – számolgatta Szabó doktor. – No és meddig szokott kitartani ez a mennyiség?
– Többnyire egy hétig. De ha nagyon zűrös napjaim vannak, megesik, hogy csak szombatig… néha péntekig.
– Úgy. Szóval akad olyan heted is, amikor akár napi két csomag cigarettát is elpöfékelsz… Nos, ezzel az átkozott szenvedélyeddel haladéktalanul fel kell hagynod.
– És ha mondjuk a minimálisra csökkenteném a napi adagomat? – próbált alkudozni a beteg, kivívva ezzel Szabó doktor legádázabb haragját:
– Hát neked még ez a figyelmeztetés sem eléggé egyértelmű?! Akkor pedig nekem kell megvilágosítanom az elmédet: ha egyszer és mindenkorra nem szakítasz ezzel a stresszel teli életmóddal és a dohányzással, majdhogynem biztosra veheted, hogy nem leszel ott a fiad esküvőjén!
Almási Károly hangos számolgatásba fogott:
– Ez nem lehet igaz! Hiszen a legkisebb fiam csak tizenkét éves… Jóságos ég! Lehet, hogy csupán tíz évem van hátra?
– A helyzet ennél is súlyosabb – jegyezte meg csöndesen Szabó doktor. – Én ugyanis nem Öcsire, hanem Ákosra céloztam.