Néhány héttel később újból találkozott a két barátnő. Ám ezúttal épp ellenkező hangulatban készülődtek a beszélgetésre. Julika olyan izgatott volt, hogy a torkában dobogott a szíve, miközben a lépcsőket rótta a barátnője otthonának bejárati ajtaja felé haladva. Borzasztóan szeretett volna jó híreket kapni az elmúlt napok fejleményeiről, de Márti hangja – miközben egy gyors telefonhívás keretében megbeszélték a mai találkát – egyelőre nem árult el semmit a hangulatáról.
Pár perccel később azonban megnyugodhatott: Márti mosolygós arccal nyitott ajtót, szinte sugárzott a boldogságtól.
– De jó színben vagy, drágám! – köszöntötte a barátnőjét Julika, mire az így válaszolt:
– Szerencsére nemcsak én, hanem az egész család. Mostanában rengeteget kirándulunk hármasban, és a jó levegő, no meg az együttlét mindannyiunknak jót tett.
– No, mesélj! Mi történt veletek, amióta nem találkoztunk?
– Julikám, képzeld el, ezt a Lacit mintha kicserélték volna! – újságolta boldogan Márta. – Tudod, mindig azt vallottam, hogy minden rosszban van valami jó. Laci annyira túlhajtotta magát az utóbbi időben, hogy egyszer csak rádöbbent: ez így nem mehet tovább. Nem tudom, mi okozta nála ezt a hirtelen megvilágosodást, de nem is rágódom rajta. Pár hete, egy csütörtök este hazajött, és azt mondta: másnap nem megy be az irodába, hanem rendezünk magunknak egy családias jellegű hosszú hétvégét. Csak bámultam rá csodálkozva, és szinte alig akartam hinni a fülemnek. Először azt hittem, csak a fáradtság meg az irodai bosszúságok mondatják vele, másnapra majd kialussza az egészet. De nem így történt. Állta a szavát. Én ugyan megpróbáltam szokás szerint hatkor felébreszteni, de a fejére húzta a paplant, és azt dörmögte alóla, hogy kilencig eszembe se jusson őt abajgatni. Aztán pedig kivitt minket a Nagyerdőre, és csodálatos napot töltöttünk együtt. Pedig igazából semmi különöset nem csináltunk. Sétáltunk a gyönyörű időben, toltuk a babakocsit, színes faleveleket gyűjtöttünk, megbámultuk a felhőket, és fogtuk egymás kezét, mint két szerelmes kiskamasz.
– Örömmel hallom – mosolygott Julika –, de remélem, nemcsak arra a hétvégére szólt a nagy nekibuzdulás!
– De nem ám! Azóta többször elvitt vacsorázni is, és több virágot kaptam tőle, mint az elmúlt években összesen! És tudod, mi a leggyönyörűbb az egészben? Nos, azt mesélte, hogy azóta jobban megy neki a munka is. Annyi energiát érez magában, hogy szinte szárnyal a ceruzája a tervezőasztalon, és olyan csuda jó ötletei támadnak, mint egyetemista korában. Szóval, az üzlet sem látta kárát a nagy változásnak, épp ellenkezőleg! A megrendelői is észrevették, hogy frissebb, kipihentebb, kiegyensúlyozottabb, és most már nemcsak belsőépítészeti ügyekben kérik a véleményét, hanem a látványos életmódváltással kapcsolatosan is. Tegnap a vacsoránál mosolyogva mesélte, hogy aznap több fitnesz jellegű tanácsot adott, mint lakberendezésit!
– Aztán mondd csak, mi a helyzet az internetes lovagoddal? – tapogatózott Julika.
– Mindenben igazad volt – vallotta be Márta. – Vettem a bátorságot, és közöltem vele, hogy nem óhajtok tovább kettős életet élni. No, ami utána következett, azt látnod kellett volna! Olyan őrületes hisztit adott elő, mint valami neveletlen bakfislány. A továbbiakról azonban nem tudok beszámolni, mert örökre ott hagytam azt a fórumot. És megmondom neked őszintén, magam is csodálkozom rajta, hogy egy csöppet sem hiányzik. Elhatároztam, hogy amíg Laci nem kapcsolja be a tévét, addig én sem fogom a számítógépet. Úgy hidd el, ahogy mondom: három hete nem történt velünk ilyesmi. Az estéink meghitt, bensőséges beszélgetéssel telnek, de olyan is van, hogy egyszerűen csak ülünk a kiságy mellett, és nézzük a mi gyönyörű, alvó kis csöppségünket – mesélte Márta kissé elérzékenyülve, aztán így szólt:
– Tudod, azt hiszem, mégsem volt hiábavaló, ami velem történt. Ha nincs az a különös intermezzó, lehet, hogy csak akkor döbbentem volna rá, mennyire szeretem a férjemet, amikor már késő lett volna. Most viszont olyan szerelmes és olyan boldog vagyok, mint talán még soha.