– Nagyra becsülöm, hogy az elmúlt napokban láthatóan sokat gondolkoztál a vitánkon, azt meg főleg, hogy beláttad a hibádat, és átértékelted az álláspontodat – folytatta az edző. – Bevallom, nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik.
Szakács Jutka már éppen kezdett megkönnyebbülni, ám Kristóf következő szavai újra csak komorrá varázsolták a vonásait:
– Ezzel azonban még nincs elintézve a dolog. Az a véleményem, hogy a csapatkapitányi tisztről való lemondásodat a lányok előtt is meg kell indokolnod, hiszen a vitánk is őelőttük zajlott, nem ebben a szobában, négyszemközt.
– Biztos, hogy szerencsés ilyesmit művelni épp az elődöntő mérkőzés küszöbén? – kérdezte a lány. – Egyáltalán mit mondjak nekik?
Az edző kitekintett az ablakon, s rövid szünet után így szólt:
– Erre nézve ne várj tőlem utasítást. Magadnak kell tudnod, hogy mit akarsz mondani a társaidnak. Ha nem diktál semmit a lelkiismereted, akkor értelmetlen volt engem is felkeresned ezzel a bejelentéssel. Jómagam legalábbis úgy értékelem, hogy félmunkát végezni meglehetősen haszontalan dolog.
Ezután már egyikük sem szólt egy szót sem. Kristóf látszólag elmerült az utca forgatagának tanulmányozásában, így hát a lány is rájött, hogy teljességgel szükségtelen minden további szócséplés. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, elsőként a csapatpszichológus szólalt meg, nem kis aggodalomról árulkodó hangon:
– Kénytelen vagyok én is feltenni a kérdést: taktikus dolog ilyesmivel foglalkozni a döntőbe jutásért vívott mérkőzés előtti napokban? Egy ilyen csapatkapitányi hercehurca óhatatlanul az eredményesség rovására megy!
– Vannak dolgok, amik sokkal fontosabbak a taktikánál meg az eredményességnél, és túl vannak a kézilabdán, a kupadöntőn, meg az első helyezésért járó díjon – jegyezte meg filozofikusan az edző. – Remélem, nem kell külön ecsetelnem számodra, hogy mire gondolok.
– Kristóf, én készséggel elismerem, hogy ezeknek a lányoknak sok mindent taníthatsz még a kézilabda rejtelmeiről – vakargatta a fejét Ákos. – De vajon milyen mértékben formálhatod huszonéves, gyakorlatilag felnőtt nők jellemét? Nem adhatsz nekik olyasmit, amit a szülői házból nem hoztak magukkal.
– Úgy gondolod? – kérdezte hamiskás mosollyal Kristóf. – No, várjuk csak ki a végét!
A másnapi edzés végén, amikor a csapat már éppen az öltözőbe készült bevonulni, Szakács Jutka így szólt a társaihoz:
– Várjatok, lányok! Szeretnék bejelenteni nektek valamit.
A csapat tagjai kíváncsian fordultak a kapitányuk felé, ő pedig belevágott a mondandójába:
– Gondolom, mindannyian emlékeztek még arra a néhány nappal ezelőtti beszélgetésre, amelyik az ebédlőben zajlott köztünk. Nos, sokat töprengtem az akkor történteken, és arra jutottam, hogy érdemtelenné váltam a csapatkapitányi tisztség viselésére. – Azzal lehúzta a karjáról a kék-sárga szalagot, társai őszinte megdöbbenésére. – Tudjátok, ha a Gondviselés nehéz döntés elé állít minket, akkor rögtön kiderül, hogy igazi sportemberek vagyunk-e. Az igazi sportember arról ismerszik meg, hogy a nehezebb utat választja. Azt, amelyik tele van kihívással, küzdelemmel, megmérettetéssel. Én a könnyebb úton akartam elindulni, és ez még talán megbocsátható gyarlóság is lett volna, de titeket is kézen fogtalak, és magam után akartalak vonszolni, sőt mindezt megtetézve még ki is nevettem és gúnyoltam azokat, akik nem akartak követni. Mindez viszont már nem méltó egy csapatkapitányhoz, hiszen a csapatkapitánynak épp az a feladata, hogy tartást adjon a gárdának, lelket öntsön a társaiba, még akkor is, amikor már veszni látszik a győzelem. Így hát ezentúl valaki másnak kell ezt a fontos tisztséget viselnie – szögezte le határozottan, s közben átadta a karszalagot az edzőnek.