– No de most már elég a szócséplésből! – tapsolt az edző. – Lányok, melegítsetek be újra, aztán kezdjünk hozzá az érdemi munkához!
Amikor Kristóf és Ákos egyedül maradtak a kispadnál, a tréner így szólt:
– Na mit szólsz, milyen sajátságosan indult ez az edzés?
– Meglehetősen – bólintott az Almási fiú. – De az is biztos, hogy nagyon ráfért már a csapatra egy efféle beszélgetés. Sőt, szerintem még több ilyen alkalom kellene. Ezek a lányok szakmailag már elég jól összerázódtak, emberileg azonban még nem alkotnak egységes csapatot. Hasznos lenne, ha jobban megismerhetnék egymást. Mit szólnál hozzá, ha valamelyik hétvégén szerveznénk egy gyalogtúrát? Barangolnánk a gúti erdőben, egy kicsit Zsuzsi vonatoznánk, délután pedig egy csöndes tisztáson raknánk egy tábortüzet, és bográcsoznánk egy jót. És közben persze rengeteget beszélgetnénk.
Az edző mosolyogva nézett a csapatpszichológusra:
– Na látod, épp ilyen remek ötletekre számítottam, amikor magam mellé vettelek. Támogatom a tervet. Egyúttal megbízlak a szervezési feladatokkal. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy legalább húsz kilométert gyalogoljunk, és így akár alternatív erőnléti edzésnek is felfoghatjuk majd a túrát – jelentette ki, aztán megkérdezte: – És az imént tárgyaltakról mi a véleményed?
– Örülök, hogy nyíltan kiálltál a lányok elé az igazsággal. Nem szerencsés, ha a játékosok az öltözőben, klikkekre szakadva pusmognak a csapat körüli problémákról. Minél több ilyen pletyka vagy más bizonytalan kérdés borzolja a kedélyeket, annál kevésbé tudnak a szakmai munkára koncentrálni. Itt van például a padovai nevezési létszám ügye. Jelenleg három jobbátlövője van a csapatnak, és mindenki tudja, hogy az egyiküknek itthon kell maradnia. Az azonban még nem világos előttük, milyen szempontok alapján fogsz dönteni.
– Arra célzol, hogy mivel Tünde a menyasszonyom, ezért esetleg azt gondolhatják, hogy bizonyos előjogokban részesítem majd a csapat összeállítása során? – tudakolta az edző.
– Csupán arra célzok, hogy mielőbb tisztázni kell ezt a kérdést – felelte Ákos.
Kristóf elgondolkodott, aztán azt firtatta:
– És az én bírósági ügyemmel kapcsolatban mi a meglátásod? Szerinted sikerült maradéktalanul meggyőznöm a társaságot?
A csapatpszichológus széttárta a karját:
– Nem láthatok a fejekbe, nem tudhatom, maradt-e valamelyikükben kétely. De szerintem ennek könnyedén elejét tudnád venni…
– Azt hiszem, értem, mire gondolsz – bólintott Kristóf. Az edzés végén megint csak maga köré gyűjtötte a lányokat, és így szólt:
– Két bejelenteni valóm van. Az egyik: a Budapesten zajló perem tárgyalásainak jegyzőkönyveit minden egyes alkalommal ki fogom szögezni a faliújságra, ahol bárki elolvashatja őket. Remélem, utána senkiben sem marad halvány kétség sem a szavahihetőségemmel kapcsolatban. A másik: ugyebár jelenleg három játékos áll a rendelkezésünkre a jobbátlövő posztján, név szerint Hajdú Évi, Kovalszki Rita és Nikolov Tünde. Nos, szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy közülük kizárólag a pillanatnyi formájuk alapján fogok választani. Egyetlen szempont létezhet ez ügyben: a csapat érdeke. Biztosíthatok mindenkit, hogy a döntésemben semmiféle személyes motívumok nem fognak szerepet játszani. A három jelölt tehát ebben a pillanatban teljesen azonos eséllyel rendelkezik, ami a padovai kiutazást illeti.
A lányok láthatóan nagy megkönnyebbüléssel és mély egyetértéssel hallgatták mesterük szavait.
Kristóf ekkor átadta a szót Ákosnak, aki ismertette a hétvégi gyalogtúrára vonatkozó terveit. A csapat egy emberként támogatta az elképzelést, legalábbis azt a fülsiketítő üdvrivalgást, ami a bejelentést követte, nehéz lett volna másként értelmezni. De csakhamar lecsillapodtak, mert a meglepetések ezzel még korántsem értek véget. Ebben a pillanatban ugyanis Hajdú Évi jelentkezett szólásra, és megdöbbentő bejelentést tett.