– Közlöm veletek, hogy önként lemondok a padovai kerettagságról.
Az egész csapat elképedve nézett Évire, aki így folytatta:
– Úgy érzem, sokat kivett belőlem a sérülésem miatti néhány hetes kényszerpihenő, és nem fogom tudni utolérni magam áprilisig, ami az edzettségi állapotomat illeti.
– Cserben akarod hagyni a csapatot? – kérdezte vádló hangon Béres Anita.
– Szó sincs róla – csóválta a fejét Évi. – Szeretnék veletek tartani Olaszországba, de csak mint magánszemély. A saját költségemen fogok kiutazni. Higgyétek el, lányok, nem lesz nálam lelkesebb szurkolótok.
Ezúttal Kristóf szólt közbe:
– Értékelem, hogy szeretnéd megkönnyíteni a helyzetemet, de a magam részéről úgy tartom: az a leghelyesebb, ha az edző szava dönt a keret összeállításának kérdésében. Mellesleg közlöm veletek, hogy a padovai tornát két héttel elhalasztották, így tehát már az első mérkőzés időpontja is májusra fog esni. Úgy tudom, erre azért került sor, mert a viadalt így be lehetett sorolni az Európai Unió bővítésének tiszteletére rendezett események közé, és ezáltal sikerült újabb szponzori pénzeket bevonniuk a rendezőknek.
– Reméljük, ez a felajánlott díjakat is érinti – vigyorgott Szakács Jutka, a csapatkapitány.
– Merthogy mi a fődíjért utazunk! – rikoltotta Bohács Anikó.
– A lányok a megnyerendő összeget az egyetem könyvtárának felújítására ajánlották fel – magyarázta Ákos, nehogy az edző azt higgye, hogy egy nagy csapat pénzéhes fruskával van dolga.
– Tudok róla – bólintott mosolyogva Kristóf, aztán megint csak Évihez fordult: – Nos, ezek szerint további két hetet nyertél, hogy formába lendülhess. Azt javaslom, majd akkor térjünk vissza a csapat összeállításának kérdéséhez, ha valóban aktuális lesz.
Amikor hazafelé indultak, Ákos nyomban korholni kezdte kedvesét:
– Mire volt jó ez a felajánlás? És egyáltalán: régóta érlelődik már benned az elhatározás, vagy egy hirtelen ötlet indított erre az ostoba húzásra?
– Legalább te ne bánts, nagyon kérlek! – jajdult fel a lány. – Épp elég fájdalmas volt azt hallani, hogy Anita a csapat elárulásával vádolt.
– Valljuk meg, volt némi igaza – folytatta idegesen Ákos. – Ha jól tudom, jelen állás szerint te vagy a gárda legrutinosabb, leggólerősebb jobbátlövője. Erre fel kijelented, hogy…
– Várj egy kicsit – vágott közbe Évi. – Mielőtt mindenféle gorombaságokat fogalmaznál meg, hadd mondjak el valamit. Tudod, erős lelkiismeret-furdalásom van, ami a csapatot illeti. Nemrég még én tüzeltem a legjobban a lányokat az új edző meg a menyasszonya ellen. És ebben bizony igencsak önös érdekek játszottak szerepet. Féltettem a posztomat, hiszen Tünde megjelenésével bizonytalanná vált a helyzetem a csapatban. Amikor kiderült, hogy igaztalanul vádoltam és bántottam őket, majdnem elsüllyedtem szégyenemben… Azt hiszem, komoly bajok vannak az emberismeretemmel. Emlékezz csak, nem is olyan régen miket feltételeztem rólad, és mik derültek ki azokról az emberekről, akiket a legjobb barátaimnak tartottam… Aztán elolvastam azt az ostoba újságot, és rögtön készpénznek vettem, amit Kristófról és Tündéről írtak. Úgy érzem, épp itt az ideje, hogy mélyen magamba nézzek, és önkritikát gyakoroljak.
– Megértelek, kedvesem – szólt megenyhülve Ákos –, de akkor sem gondolom, hogy ez a fajta mártírkodás volna a leghelyesebb hozzáállás. Ezek után joggal mondhatják a játékostársaid és az edződ is: miféle sportoló az, aki rögtön feladja a küzdelmet, még mielőtt a kezdő sípszóra sor került volna? Miféle sportoló az, aki nem állítja a tudását a csapata szolgálatába? Sőt, talán máris azt pusmogják a hátad mögött, hogy csupán azért akarsz egyénileg kiutazni, mert kérkedni akarsz vele: a te családod bizony olyan tehetős, hogy ezt is könnyedén megengedheted magadnak.