Ákos az ágya szélén ült, és döbbent arccal meredt maga elé. A kezében egy levelet tartott, amit már legalább egy tucatszor elolvasott, de most újból végig akart szaladni a sorokon. Ezúttal azonban nem sikerült megbirkóznia a mondatokkal. Csak bámulta a papirost a könnyein keresztül, és összefolytak előtte a betűk.
Már akkor gyanút fogott, amikor az édesanyja átadta neki a levelet. A borítékban rögtön kitapintotta a gyűrűt, és amikor elvonult a szobájába, és kibontotta a küldeményt, fájdalmas szívvel kellett szembesülnie a meglehetősen rövid és velős üzenettel, miszerint Évi látni sem akarja többé. Először egy árva szót sem értett az egészből. Csak amikor harmadjára vizsgálta át a visszaküldött ajándékot, akkor vette észre, hogy a gyűrű belső felületére egy nevet gravíroztak: Tímea.
Ákos csupán huszonnégy óráig tudta eltitkolni a szerettei elől a történteket. A levél átvételét követő este már a család minden tagja látta rajta, hogy valami nagy baj történt. Amikor vacsora után a legkisebbek nyugovóra tértek, hősünk a szüleivel és idősebbik húgával vésztanácskozásra ült össze a konyhában. Miután megosztotta a többiekkel, ami a szívét nyomja, Dóri fejcsóválva megszólalt:
– Ha nem látnám, hogy mennyire megvisel a dolog, azt kérném, hogy meséld el még egyszer, mert számomra ez az egész egyszerűen felfoghatatlan.
– Márpedig bármennyire fájdalmas is, újra és újra végig kell szaladnunk a történteken – jegyezte meg a családfő. – Máskülönben reményünk sem lehet rá, hogy kibogozzuk a rejtélyt.
– Hidd el, apa, én már ezerszer újraéltem azt a napot, amikor a gyűrűt vettem, mégsem jutottam semmire – dünnyögte szomorúan Ákos.
– Nem lehet, hogy az ékszerüzlet követett el valami turpisságot? – találgatott anya. – Gyanús nekem ez a nagy árengedmény. Az ilyen leértékeléseknél az embernek nagyon oda kell figyelnie, hogy mit vásárol meg! Nem lehet, hogy valami használt, zálogházi kollekciót árusítottak ki?
Ákos lemondóan csóválta a fejét:
– Gondolhatjátok, hogy a történtek után az első utam az ékszerboltba vezetett. Nos, őket ma levettem a gyanúsítottak névsoráról. A boltvezető roppant előzékeny és készséges volt. Megmutatta a készlet többi, egyébként makulátlan darabját, sőt, még a szállítóleveleket is. Látszott rajta, hogy sokat ad az üzlete jó hírére. Szóval, a magam részéről kizártnak tartom, hogy a vásárlás előtt került a gyűrűre a véset.
– Akkor viszont csakis Rózsa lehet a ludas a dologban – vonta le a következtetést Dóri. – Nekem kezdettől fogva gyanús az a lány. Emlékezz vissza, bátyuskám: akárhányszor meséltél róla, mindig figyelmeztettelek, hogy jobb lesz távol tartanod magadat tőle. Megtudta, hogy volt egy Tímea nevű szerelmed, és belevésette a nevét a gyűrűbe, hogy összeveszítsen Évivel.
– Csakhogy az is lehetetlen, épp ez az őrjítő – temette a kezébe az arcát Ákos. – Sokat mondok, ha fél órára maradt egyedül a gyűrűvel. A könyvesboltban nem töltöttem sok időt, hiszen már tudtam, melyik könyvet akarom megvenni. Ráadásul már a boltból felhívtam Rózsát, amikor felfedeztem, hogy nincs a zsebemben a gyűrű. És a vonalas számukat hívtam, tehát megállapíthatjuk, hogy a lány valószínűleg nem hagyta el a lakást, amíg vissza nem mentem az ajándékért. Márpedig nem hallottam még olyan szolgáltatásról, amelynek az a lényege, hogy egy ötvösmester expressz kiszáll a lakásra egy kis vésésre, akár egy tűzoltó vagy rohammentő a sürgős esetekhez. Sőt, azt sem gondolom, hogy Rózsa a birtokában lenne annak a tudásnak, amely egy ilyen finom munkához szükségeltetik.
– És amikor visszamentél a gyűrűért, nem vettél észre rajta semmit? – érdeklődött Dóri.
– Gondolod, hogy akkor átadtam volna Évinek? – kérdezte fásultan Ákos. – Még tegnap is alig vettem észre, miután a kedvesem visszaküldte. Nem véletlen, hogy ő is csak két nap után fedezte fel.
– És mi van akkor, ha az ajándék átadása után került sor a gravírozásra? – vetette fel töprengő arccal a családfő, nem titkolva, hogy nála Hajdú Endre, Évi édesapja áll az élen, ami a gyanúsítottak listáját illeti.