– Kifejtenéd bővebben? – recsegett a vonal túloldaláról Alfréd türelmetlen hangja. Rózsa pár szóban összefoglalta, hogy másnap elkíséri vásárolni Ákost, aki meg akarja lepni a kedvesét a születésnapja alkalmából. Frédi előtt egyelőre nem volt világos, miért kell ennek ennyire örülni.
– Mit nem értesz? – csattant fel a lány. – Majd úgy igyekszem, hogy az ajándék mindenekelőtt az édesanyja halálára emlékeztesse Évit. Le merem fogadni, hogy egy kiadós veszekedéssel fog végződni az ünnepi összejövetel.
– Hú, de aljas vagy! – vigyorgott Alfréd, s úgy ejtette ki eme jelzőt, mintha szebb dicséretet hirtelenjében ki sem tudna találni. A lány azonban átsiklott a kétes értékű hízelkedés fölött, s áttért a számonkérésre:
– És te mit intéztél az egyetemen? Sikerült valamit megtudnod Almásiról?…
Szombat délelőtt Ákos elkeseredve vallotta be magának, hogy bizony nagyot csalódott Rózsa ízlésében. Már lassan két órája járták a város üzleteit, s a lány hol egy hihetetlenül giccses nippet, hol egy szerfölött morbid témájú könyvet ajánlott a figyelmébe. Sőt, a végén még ő volt felháborodva, amikor a javaslatai rendre visszautasításra találtak:
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen válogatós vagy! – méltatlankodott vöröslő arccal. – És még azt mondják, hogy a nőkkel nem érdemes vásárolni indulni!
– Nézd, a megfelelő ajándékot nem lehet lóhalálában kiválasztani – magyarázta Ákos. – Az ember megérzi, amikor az igazival találkozik. Az igazi ajándéknak szinte rá kell kacsintania az emberre.
– Hát akkor vegyél a barátnődnek egy kacsintós babát! – vetette oda mérgesen Rózsa.
Ilyen hangulatban egyiküknek sem volt kedve folytatni az ajándékbeszerző körutat. Egyébként is közeledett az ebédidő, megbeszélték hát, hogy másfél óra múlva találkoznak, és ellátogatnak egy közeli bevásárlóközpontba, ott talán nagyobb sikerük lesz, mint a belváros üzleteiben.
Ákos útban hazafelé egy kis ékszerbolt kirakatára lett figyelmes, ahol öles betűkkel mindenféle árengedményeket és kiárusítást hirdettek. Amint közelebb lépett, nyomban megakadt a tekintete egy csinos kis aranygyűrűn. Az árát is módfelett méltányosnak találta. „Ez igazán szép és komoly ajándék lesz” – gondolta, majd rákacsintott a gyűrűre, és belépett az üzlet ajtaján.
Amikor délután Rózsa megpillantotta az ékszert, egy pillanatra meghűlt benne a vér.
– Már azt hittem, eljegyzés lesz – jegyezte meg, alig bírván nyugalmat erőltetni magára.
– Talán majd annak is eljön az ideje – szólt sejtelmes mosollyal Ákos. – Mindenesetre örülök, hogy neked is tetszik a gyűrű. No meg azért is ugrottam fel, hogy közöljem: szabad lesz a délutánod.
– Nem is baj, hogy egyedül oldottad meg a vásárlást, úgyis sok vasalni valóm van – mondta közönyös hangon a lány, miközben legbelül csaknem szétfeszítette a düh. Elővette a vasalódeszkát, ám amikor bedugta a konnektorba a vasalót, hirtelen elment az áram az egész lakásban.
– Ne használd ezt a vasalót, biztosan zárlatos – javasolta Ákos, miközben fölállt egy székre az előszobában, és visszakapcsolta a biztosítékot.
– Úgy látszik, ma mindenféle feladattól megmenekülök – dünnyögte a lány.
– No, én megyek is, még szeretnék venni egy Padovát bemutató útikönyvet Évinek – újságolta lelkesen az Almási fiú, és nyomban el is viharzott.
Rózsa rögtön észrevette, hogy a gyűrű ott maradt a szobában a kisasztalon. Fölvette a csinos kis dobozkát, s közben egy meglehetősen meredek terv körvonalai rajzolódtak ki a fejében. Az ötlet egyelőre igencsak kivitelezhetetlennek tűnt, sőt, minél többször gondolta végig, annál vadabbnak és életszerűtlenebbnek bizonyult.
Végül azonban ördögi mosolyba szaladtak szét a lány arcvonásai.
– Pontosan ezért lesz sikeres, mert olyan valószerűtlen – mondta ki hangosan és elszántan, majd az izgalomtól remegő kézzel nyúlt a telefonkagyló után:
– Mondd csak, Frédikém, hogy is hívták Ákos előző barátnőjét?