– Mire céloz ezzel? – kérdezte Hajdú úr.
– Csak arra – felelte Ákos –, hogy épp Barnával beszéltem az előbb. Segítséget kér tőlem, mert a tartozása miatt ott fogták a Makk Hetesben.
– A micsodában?
– Tudja, ez egy olyasfajta szórakozóhely, amiről magának meggyőződése, hogy a fia még csak véletlenül sem lépne be az ajtaján. A szomorú valóság azonban az, hogy…
– Fogja be a száját!
A cégvezető felpattant a székéből, és miközben idegesen fel-alá járkált az irodában, kétféle teóriát állított fel Ákos szavaival kapcsolatban. Először azt feltételezte, hogy az Almási fiú egyszerűen ugratja, mert rá akar ijeszteni, aztán viszont azt fejtegette hangosan gondolkodva, hogy az említett szórakozóhely nyilván a „szektások” törzshelye, és most valamiféle tagdíjat akarnak kicsikarni az ő fiacskájától.
– Gyanítom, hogy a valóságot sokkal ridegebbnek és prózaibbnak fogja értékelni, amint odaértünk – jegyezte meg szomorúan Ákos, majd ő is felemelkedett a székből. – Mindenesetre jobb lesz, ha minél hamarabb indulunk. Sajnos, ahogy a hangjából kivettem, Barna nincs a legjobb állapotban.
– Mit beszél? – ragadta meg Ákos karját a rémült atya. – Csak nem történt valami baja a fiamnak?… Ha csak egy haja szála is meggörbült, én nem állok jót magamért! – fenyegetőzött, majd felemelte a telefont, és intézkedett, hogy álljon elő a szolgálati autója.
Hősünk most már nem szólt semmit, mert úgy érezte, fölösleges szócséplés lenne a további magyarázkodás, az időhúzásról nem is beszélve. Jól tudta, hogy a Makk Hetesben majd úgyis egyértelművé válik minden.
A szolgálati autó néhány perc alatt a helyszínre repítette őket. Ákos lépett be először a helyiségbe, de a sarkában ott tolakodott Hajdú úr is. Barna a pultot támasztotta, feje a mellére csuklott, s a könyökével épp egy üres söröskriglit készült lesodorni a pultról. Ákos idejében elkapta a korsót, az aggódó atya pedig a fiacskáját vette kezelésbe:
– Mi történt itt, Barnuskám? Ki tette ezt veled?
– Hogy mi történt? – vihogott a csapos. – Csak a szokásos. Megint jól teliszívta magát, mint a szivacs!
A Makk Hetes törzsközönsége felszabadult röhögéssel díjazta a bemondást. Ahogy Hajdú úr körbepillantott a vendégseregen, kénytelen volt elismerni, hogy az iddogáló alakok bizony csöppet sem festettek úgy, mint egy vallási közösség tagjai. Legfeljebb azzal lehetett meggyanúsítani őket, hogy éppen Bacchus istenének áldoznak. A kétségbeesett atya azonban még nem jutott el odáig, hogy Ákost lehúzza a gyanúsítottak listájáról:
– Miféle helyre járnak maguk szórakozni…? Átkozott legyen, amiért ideszokatta a fiamat!
– Nézze, a feltételezésének épp a fordítottja igaz – mentegetőzött Ákos. – A helyzet úgy áll, hogy amíg meg nem ismertem Barnust, addig fogalmam sem volt róla, hogy létezik ez a kétes értékű műintézmény.
A csapos láthatóan csöppet sem díjazta az Almási-féle marketinget. Körbeszaladt a pulton, és hevesen követelni kezdte a jussát:
– Ötezer forintot kapok! Na, melyikük fogja kifizetni? – járatta a tekintetét az idősebbik és az ifjabbik jövevényen. – Gyerünk, uraim, mert mindjárt standolnom kell, és még hiányzik a kasszámból az a bizonyos ötezres!
– És miből gondolja, hogy nekünk kéne finanszírozni a maga kasszahiányát? – vágott vissza Hajdú úr, aki láthatóan még mindig nem tudta feldolgozni az előállott helyzetet. A csapos azonban készségesen sorolta a tételeket:
– Volt négy nagyfröccs, három féldeci és egy pakli cigaretta. A többit pedig százasok formájában a nyerőgépbe dobálta ez a jómadár.
A tanácstalan édesapa a kétségbeesés és a viszolygás valamennyi jelét felvonultatta az arcán.
– Ha maga nincs, akkor mindez nem történik meg velünk! – támadt dühödten Ákosra, a csapos következő szavai azonban igencsak kijózanítólag hatottak rá.