Barna persze jelen állapotában csöppet sem volt fogékony Ákosnak a karácsonnyal kapcsolatos szavaira. Ő most a bűnbak felkutatásával és megnevezésével volt elfoglalva. Nem rejtette véka alá, hogy a pultos lány szerepel nála az első helyen a gyanúsítottak listáján:
– Biztos, hogy ő értesítette ezt a két tagot. Szólt nekik, hogy nyertem, és lehet jönni a pénzért. Láttam, amikor telefonált – sziszegte utálkozva a fogai között. Aztán megragadta a poharát, és leöblítette a gyűlöletet egy nagyfröccsel. Ennek nemsokára meg is lett a következménye: előbb csak fél kézzel támasztotta a fejét az asztalon, aztán mindkettővel, végül pedig az asztalra borult, és hortyogva elaludt.
Erre odajött a „fő gyanúsított”, a pultos lány, és közölte Ákossal, hogy ez itt nem szálloda, úgyhogy sürgősen tüntesse el a barátját a helyiségből. Az Almási fiú hozzálátott Barna „felélesztéséhez”, de ez csöppet sem volt egyszerű feladat. Tíz perc is beletelt, mire ki bírta cipelni az utcára. A friss levegőn szerencsére némileg magához tért a lumpen korhely, s hosszasan kérlelte Ákost, hogy ne vigye még haza ilyen korán:
– Inkább menjünk át a Fekete Bárányba! Tök király hely! – javasolta bambán vigyorogva, mire az Almási fiú éktelen haragra gerjedt:
– Előbb Makk Hetes, aztán meg tök király, mi? Na idefigyelj, te fekete bárány! Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy végig fogom járni veled a magyar kártya összes lapját! Hazaviszlek, és punktum!
Barnának nyomban leolvadt a vigyor az ábrázatáról. Most már valóban könyörgőre fogta:
– Ne tedd ezt velem, cimbora! Ha apám meglát ebben az állapotban, úgy kivág, hogy a lábam nem éri a földet! Akkor aztán tényleg a szabad ég alatt kell éjszakáznom! – hüppögte a részeg fiú, aztán lecsüccsent a kocsma lépcsőjére, és nekilátott, hogy jó előre elsirassa rövid és haszontalan életét: – Meg fogok fagyni… Meg sem érem a karácsonyt…
– Na jól van – enyhült meg Ákos, miközben felhúzta ültő helyéből pityergő barátját –, most az egyszer segítek rajtad. Ma éjjel nálunk alhatsz.
Sejthető volt, hogy nem lesz egyszerű dolog észrevétlenül becsempészni Barnát az Almási-ház garázsába, és ez bizony nem is sikerült. De szerencsére a még ébren lévő családtagok azt hitték, hogy az elsőszülött fiú odalenti motoszkálása a közelgő karácsonnyal van összefüggésben, így hát nem is firtatták az ügyet.
Ákos egy kimustrált matracot terített a munkapadra, azon helyezte el a gyakorlatilag addigra állva elalvó Barnát, aztán üzembe helyezte az olajradiátort, és felsietett a házba, hogy ő is nyugovóra térhessen a fárasztó nap után. Ám az éjszakai nyugalma meglehetősen rövidnek bizonyult. Hajnali egykor arra ébredt, hogy motozás zaja szűrődik fel a garázsból. Nyomban lesietett, mert meg akarta előzni, hogy családjának azon tagjai is felriadjanak, akiknek nem közvetlenül a garázs fölött van a hálóhelyük.
– De jó, hogy jössz! – könnyebbült meg Barna Ákos láttán. – Hoznál nekem egy pohár vizet? Úgy érzem, nyomban szomjan pusztulok. Már azon voltam, hogy kimegyek havat enni, de sehogy sem találtam a villanykapcsolót.
Ákos egy perc múlva egy palack ásványvízzel tért vissza, majd indítványozta, hogy ha már mindkettejük szeméből kiment az álom, talán beszélgessenek egy kicsit, úgyis van mit bepótolniuk.
– Halljuk, mit akarsz tudni a húgomról? – kérdezte Barna, mire Ákos nyomban felfortyant:
– Egyáltalán nem a húgodról akarok bájcsevegni veled, fogd már fel végre, te szerencsétlen!
Eme végszó fájdalmas húrokat pendített meg Barna bensejében:
– Úgy van, nagyon is szerencsétlen vagyok – rogyott le elkeseredve a matracra, majd a plafonra emelte a tekintetét: – Miért nem húztam el a csíkot, amikor megnyertem a pénzt? Én marha! Most a fejem se fájna! – sajnálkozott lefelé görbülő szájjal. Aztán elmosolyodott: – De legalább igazi jóbarátra találtam, aki nem hagy cserben, ha baj van.
Ákost csöppet sem bájolta el a vallomás:
– Ha valóban a barátomnak akarod tudni magad, akkor gyökeresen meg kell változtatnod a gondolkodásodat, és egyáltalán, az egész életviteledet.