– Azt hiszed, én nem tudom, hogy változtatnom kellene a dolgaimon? – fakadt ki Barna. – Minden ilyen éjszaka után, amikor reggel felkelek, és belepillantok a pénztárcámba, elátkozom a percet, amikor életemben először odaálltam azok elé a pokolra való játékgépek elé – motyogta szomorúan.
– Ha rajtam múlna, valóban a pokol tüzére kerülnének azok a masinák – bólogatott Ákos. – Hosszú távon senki sem nyerhet rajtuk, kivéve az üzemeltetőiket.
– No, azért nekem tegnap végül is sikerült – vetette közbe Barna, de nyomban meg is bánta az oktondi büszkélkedést, barátja ugyanis pillanatok alatt letromfolta:
– Te most magadat áltatod ilyen konokul, vagy pedig engem próbálsz átverni?… Mondd csak, attól a két illetőtől, akik tegnap este behajtották rajtad a tartozásodat, annak idején milyen céllal kértél kölcsön? Az a gyanúm, nem kenyérre kellett a pénz, hanem játszani. Igazam van?… Na ugye. Hát akkor meg miféle nyereségről beszélsz itt nekem? Szerintem, ha most megvonnád áldatlan szenvedélyed mérlegét, még ha csak hozzávetőlegesen is, igencsak elborzadnál a végeredmény láttán! Az az érzésem, nagyon is rád férne már, hogy szembesülj végre egy ilyen kijózanító hatású adattal!
– Ne fáraszd magad, mindezzel én is tisztában vagyok – legyintett Barna. – Ha józan fejjel végiggondolom a dolgokat, nem is juthatok másféle következtetésre. Csak hát, tudod, ha iszom egy kicsit, akkor egyszerűen nem tudok parancsolni magamnak. Belém bújik a kisördög, és azt sugdossa a fülembe, hogy: „Próbáld meg, hátha most bankot robbanthatsz.”
– De hiszen akkor végtelenül egyszerű a megoldás! – kiáltott fel Ákos. – Nem kell inni, és kész!
– Nem olyan könnyű azt megállni, mint ahogy te gondolod – csóválta a fejét Barna.
– Ugyan már! Szerintem pedig éppenséggel csöppet sem olyan nehéz, mint ahogyan te hiszed! – biztatta az Almási fiú. – Tudod mit? Amikor eszedbe jut, hogy jó lenne lemenni a kocsmába, inkább hívj fel engem. Aztán találkozunk, és…
– És te elkísérsz, hogy vigyázhass rám? – vigyorgott Barna, mire Ákos alaposan felfortyant:
– No, azt lesheted! Soha többé nem megyek veled semmiféle rosszhírű szórakozóhelyre! Ha akarod, erre máris leteszem a nagyesküt!
– Jól van na, csak vicceltem – szabadkozott amaz, majd félénken érdeklődni kezdett: – Aztán, mondd csak, mit fogunk együtt csinálni?
A házigazda elképedve bámult a szállóvendégre. Magasságos ég! Ez a fiú el sem tudja képzelni, hogy a kocsmázáson kívül is akadnak szabadidős programok? Gyorsan felsorolt vagy kéttucatnyi olyan tevékenységet, amelyek összehasonlíthatatlanul értelmesebbek a lump dorbézolásnál. Barna tetszését nem igazán nyerte el a lista, de szerencsére nem azért, mintha máris meggondolta volna magát a megjavulási szándékait illetően.
– Mondd csak, nem túl nagy áldozat ez a részedről? – kérdezte félszegen. – Hiszen végül is elég rövid ideje ismerjük egymást. Nem kívánhatom tőled, hogy rám pazarold a drága idődet. Hogy esténként pesztrálj, mint valami bébiszitter…
– Szó sincs semmi ilyesmiről – győzködte Ákos. – Különben is, nyakamon a vizsgaidőszak, úgyhogy ha lesz kedved, te is a segítségemre lehetsz, a kölcsönösség jegyében. Majd felkérdezed tőlem az anyagot.
Barna ezeket a szavakat már jóval kisimultabb ábrázattal fogadta, s két nappal az eset után élt is a barátja által felkínált lehetőséggel. Ákos örömmel vette fel a telefont, de hamar lelohadt a lelkesedése, amikor meghallotta a borízűen esedező hangot:
– Könyörgöm, gyere ide a Makk Hetesbe! Borzasztó nagy bajban vagyok! Nagyon kérlek, most ne hagyj cserben! Siess, ahogy csak bírsz!
Először hallani sem akart arról, hogy visszatérjen a rossz emlékű helyre, de Barna olyan keservesen rimánkodott, hogy Ákos végül komolyan megrémült: Mi van akkor, ha a szerencsétlen fiú tényleg bajba került? Hogyan fog akkor holnap elszámolni a lelkiismeretével?
Villámgyorsan felöltözködött, s a következő percben már az utcán rohant, a hókupacokat kerülgetve.