Már jócskán kivilágosodott, mire Rózsa és Ákos hazaértek. Az utolsó kilométereket egy tejszállító furgonban tették meg, a sofőr a város határában rakta ki őket. Az Almási fiú taxit hívott, s amíg a kocsi megérkezett, a lelkére kötötte átfagyott útitársának, hogy otthon az első dolga legyen belecsobbanni egy nagy kád forró vízbe.
– B-bele f-fogok csobbanni, abban bi-biztos lehetsz – fogadkozott remegő szájjal Rózsa.
Ákost kevésbé viselte meg az utazás. Az út széli várakozás perceit többnyire helyben futással tarkította, s az útitársa eleinte jóízűen kacagott a mókás ugrándozáson, ahelyett, hogy utánozta volna. Később aztán már nem a mosoly jellemezte egyre lilább ajkait, hanem a remegés.
Ákos először arra gyanakodott, hogy a lány csak megjátssza a didergést. Nyilván így akarja kiprovokálni, hogy átöleljem és felmelegítsem egy kicsit – morfondírozott magában, később azonban kénytelen volt gondolatban elnézést kérni Rózsától. A vacogást még csak-csak, a lila ajkakat viszont már korántsem tudja szánt szándékkal előidézni az ember. Kicsit el is szégyellte magát, amiért néha az a benyomása támadt, hogy a lány szerelmes lett belé.
Tényleg jól megfázott szegénykém – sajnálkozott magában, útban hazafelé, aztán Évire és az esti mérkőzésre kalandoztak a gondolatai. Mi lenne most a helyes? Hívja fel a lányt, és mondja el, mi történt? Vagy hagyja, hogy a többiek beszámolójára hagyatkozzon? Egyáltalán, mekkora lehet az a sportcsarnok, ahol egyetemi kézilabda-döntőt rendeznek? Kiszúrható a játéktérről, hogy ki az, aki ott van a lelátón, és ki nincs?
Hirtelen páni félelem fogta el. Mi lesz, ha Évi félreérti ezt az egész dolgot? Mi lesz, ha például Alfréd, merő „jóindulatból”, telebeszéli a fejét mindenféle butasággal? Egyáltalán, találkozni fognak a fontos mérkőzés előtt, vagy majd csak utána?
Előreszólt a taxisofőrnek, és bemondta Imre címét. Úgy vélte, jobb, ha minél előbb kikéri a barátja tanácsát az ügyben.
– Szerintem ne zaklasd a meccs előtt ilyesmivel – vélekedett Imre, miután meghallgatta Ákos részletes elbeszélését az elmúlt éjszakáról. – Neki most elsősorban a döntő összecsapásra kell koncentrálnia. Majd a jómadarak beszámolnak a történtekről helyetted. Ha pedig a sztori valamelyik pontja mégiscsak magyarázatra szorul Évi előtt, hát utólag is elmesélheted a saját verziódat – fejtette ki, majd vigyorogva hozzátette: – Ha tiszta a lelkiismereted, akkor nincs mitől tartanod.
– Mire célzol ezzel? – vonta össze a szemöldökét az Almási fiú, azonban barátja válaszképpen csak a fejét csóválgatta:
– Nahát, milyen fura az élet! Nemrég még amiatt sírtál nekem, hogy téged nem hajlandóak észrevenni a lányok, most meg tessék: két leányzó érdeklődését is felkeltetted!
– Csakugyan azt gondolod, hogy…?
– Mindazok alapján, amiket elmeséltél, kénytelen vagyok ezt a következtetést levonni – bólogatott Imre. – Hogy is mondtad? Mit kérdezett tőled ott, a kilométerkövön üldögélve?
– Hogy hiszek-e abban, miszerint létezik szerelem első látásra – nyelt nagyot Ákos.
– És nem tett hozzá valami mást? Teszem azt, hogy bele van zúgva egy évfolyamtársába, vagy valami hasonlót?
– Ebben a tárgyban semmi egyéb nem hangzott el.
– Hát akkor tiszta sor – jelentette ki Imre. – Rózsi baba szerelmes lett beléd az első látásra.
Ákos keserves arccal fogadta a hallottakat:
– És én még pironkodtam, és marhának neveztem magam, amiért egyáltalán felmerült bennem ilyesmi.
– Ne aggódj, nem hazudtál magadnak, tényleg egy marha vagy – vágta hátba vihogva Imre. – Komolyan mondom, ha az ábrázatodra nézek, nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Egyes pasasok abból sem csinálnak ilyen nagy ügyet, ha megcsalják a barátnőjüket, te viszont halálra izgulod magad amiatt, hogy hűséges maradtál egy lányhoz, aki egyelőre még csak nem is a barátnőd – fejtette ki Imre, s közben sikerült eldöntenie, hogy melyik reakciót válassza: nem sírva, hanem inkább jóízű hahotára fakadt.