Cigaretta (5/4. rész)
Almási Károly, aki a beszélgetés során már több ízben is a kezébe temette az arcát, el sem tudta képzelni, miféle újabb gesztusokkal érzékeltethetné mélységes elkeseredettségét és tanácstalanságát.
– Csak azt tudnám, fiam – jegyezte meg csöndesen – hogy egyszerűen nem vagy képes megérteni, amit mondok, vagy pedig szándékosan nem is akarod… Tudod mit? Függesszük fel egyelőre ezt a beszélgetést – javasolta szomorúan, miközben intett a fiának, hogy hagyja most magára.
Gergő csodálkozva emelkedett fel a székből:
– Nem is kobozod el a cigimet?
– Nézd, fiacskám, bármennyire is hihetetlennek és csudálatosnak tűnik előtted, megpróbállak felnőttszámba venni, megpróbálok úgy tárgyalni veled, mint egy értelmes, felelősen gondolkodó emberrel. Viszont veled ellentétben én nem a cigarettázást tekintem a felnőttség, az érettség jelének, hanem a megbízhatóságot és a komolyságot. Azt, hogy nem füllentgetünk, pláne nem hazudozunk egymásnak, hanem megpróbáljuk megérteni, mi több, átgondolni egymás érveit, s mindezek nyomán felelős döntést hozni. Ezek azok az ismérvek, amik egy komoly, felnőtt embert jellemeznek, nem pedig az, hogy hány pakli cigarettát bír elszívni naponta. Így hát ezekre a tulajdonságaidra apellálok, egyelőre nem tehetek mást – tárta szét a karját fásultan a családfő, majd hozzátette: – Arra kérlek, alaposan fontold meg a szavaimat. És ennek a Pallai Tibinek a társaságát nagy ívben kerüld el, a saját érdekedben.
Gergő mindvégig engedelmesen bólogatott a szónoklat alatt, édesapja utolsó mondata azonban meglehetősen felháborította:
– Ezt úgy értsem, hogy eltiltasz tőle? Na, szépen vagyunk – rogyott vissza a karosszékbe, jelezvén, hogy eme utolsó napirendi pontot még alaposabban megtárgyalandónak ítéli. – Először azt bizonygatod, mennyire felnőttként kezelsz, aztán pedig meg akarod szabni, hogy kivel barátkozzam és kivel ne?
– Szó sincs róla – tiltakozott apa. – Csupán megkértelek rá, hogy kerüld el a társaságát.
Gergő egy pillanatra elgondolkodott:
– És ha nem fogadom meg a tanácsodat, akkor mi fog történni? Annyiban hagyod a dolgot, vagy pedig megkísérelsz ellenintézkedést tenni?
Fogas kérdés volt. Az író úgy eltöprengett a válaszon, mintha a kisregénye egyik dialógusának következő mondatát kellett volna papírra vetnie. A csönd így aztán egyre kínosabban feszült a kérdés és az egyelőre el nem hangzott felelet között.
– Ugye, nem füllentgetünk egymásnak? – kérdezte gúnyos türelmetlenséggel Gergő. – Hiszen komoly felnőttek vagyunk!
– Ne pimaszkodj, fiam! – csattant fel Almási Károly. – A másik tisztelete is azok közé a tulajdons…
– Megtisztelnél azzal, hogy felelsz a kérdésemre? – vágott közbe udvariatlanul Gergő.
– Édes fiam, ha akkora adag szorgalom szorult volna beléd, mint amekkora szemtelenség, akár a jogi pálya is nyitva állhatna előtted. Egy ügyvéd sem szoríthatott volna arcátlanabbul és ügyesebben sarokba – kesergett a családfő, majd kénytelen-kelletlen kibökte: – Igen, szándékomban áll ellenintézkedéseket tenni, amennyiben azt tapasztalom, hogy nem vagy hajlandó kivonni magad ennek a Pallai Tibinek a hatása alól.
– Helyben vagyunk – bólintott a kamaszfiú. – Szóval mégiscsak taknyos kölyökként kezelsz.
– Hibás a megközelítésed, fiam. Az ilyesmi egyáltalán nem korfüggő. Jómagam felnőtt fejjel is számtalan tanácsot kaptam az engem körülvevő emberektől, ha olyasvalaki került a közelembe, akitől szerintük óvakodnom kellett. Ez csöppet sem a másik leértékelése, sőt! Inkább a szeretet megnyilvánulása, hisz meg akarjuk óvni egy olyan bajtól, amit mi tisztán látunk, ismerünk, ő azonban még nem – magyarázta apa, majd elmesélte, hogyan sikerült egyszer András bácsi, a főnöke tanácsára megszabadulni egy szélhámos karmai közül.
– És ha nem fogadtad volna meg a tanácsait, akkor mit csinál veled a főnököd? Bezár a szerkesztőségi szobába? – kérdezte Gergő.