Farkastörvények (2/2. rész)
A szülők visszatértek a konyhába, egyrészt amiatt, hogy négyszemközt lehessenek, másrészt pedig azért, hogy anya a beszélgetés közben folytathassa a főzést, és ne szenvedjen késedelmet a családi vacsora.
– Mi szükség volt rá, hogy így nekiess annak a szerencsétlen gyereknek? – kezdte el Julika a férje korholását, mire az szerfölött értetlen arckifejezést öltött.
– Mondd, szívem, te nem tudod, vagy pedig nem akarod megérteni, hogy mi történt? Egy nagy értékű játékát nemes egyszerűséggel a szomszéd fiúnak adta, pedig…
– Jól fogalmaztál, amikor a nemes egyszerűséget említetted – vágott közbe Julika. – Öcsit valóban a legnemesebb szándék vezérelte. Az egyik pajtását olyasvalamivel ajándékozta meg, amit ő maga már nem használ, de a kis barátjának hatalmas örömet szerzett vele. A fiunk szemszögéből ennyi történt, semmi több, te pedig úgy bántál vele, mint aki főbenjáró bűnt követett el.
– Mégis, hogyan kellett volna reagálnom? – méltatlankodott Károly. – Talán menjek vissza a gyerekszobába, dicsérjem meg, és biztassam, hogy ajándékozza csak el bátran mindenét?
– Nincs még egészen tisztában a pénz értékével – hozta fel az újabb érvet Julika, de a férjét ezáltal sem sikerült meggyőznie:
– Hát akkor épp ideje, hogy tisztába jöjjön vele – jelentette ki Károly. – Ebben a világban, tetszik vagy sem, farkastörvények uralkodnak, és minden a körül az átkozott pénz körül forog. És hogyha erre nem készítjük fel, akkor mi követünk el bűnt ellene. Amikor a kisfiunk kilép majd a nagybetűs életbe, ott fog állni naivan és hiszékenyen, és már nem lesz, aki felvértezze a rosszindulat, a szélhámosság meg az ártó szándék ellen.
A háziasszony hirtelen abbahagyta a főzelék kavargatását, és csípőre tett kézzel fordult a hitvese felé:
– Mondd csak, drágám, ennek a dolognak egész véletlenül nincs valami köze a mai hangulatodhoz? A kisrádiódhoz, a horgászathoz, meg ahhoz a nyavalyás góliátelemhez? Nézz magadba, és gondolkozz el rajta: vajon helyes-e a napi bosszúságaid során összegyűlt mérgedet a gyermekeidre zúdítani?
A családfő, aki ez idáig izgatottan járkált fel s alá a konyhában, most leült az ebédlőasztal mellé, és szinte esdekelve nézett a nejére:
– Édes szívem, miért akarsz mindenáron bűntudatot okozni nekem? Valóban azt hiszed, hogy engem még mindig az az átkozott góliátelem izgat? Gondolod, hogy nem a legjobb szándék vezérel? Elismerem, szép dolog, ha Öcsi segíteni akar az ilyen Aurél féléken, csak hát attól tartok, a vége az lesz, hogy egyszer őt majd palinak fogják nézni.
Ebben a szent pillanatban megszólalt a csengő. A két idősebb Répcelaki-fivér, Aurél bátyjai álltak a kapuban. Mint csakhamar kiderült, nem jöttek üres kézzel. Amikor a házigazda kinyitotta nekik a kaput, felkaptak a földről egy-egy hatalmas ládát, amelyek színig voltak rakva hamvas őszibarackkal, és nagy lihegve becipelték egészen a teraszig.
– Jóságos ég! – csapta össze a kezét Julika, akit időközben kicsalogatott a kíváncsiság a konyhából. – Hát ez meg micsoda? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha legalábbis életében először látna őszibarackot.
– A szüleink küldték, fogyasszák jó egészséggel, Almási néni! Nálunk most rengeteg termett, hála Istennek, nem is tudunk vele mit kezdeni – magyarázták a fiúk egymás szavába vágva.
– De hát ezt mi nem fogadhatjuk el – szabadkozott a háziasszony, mire a két Répcelaki-fivéren a teljes elgyengülés jelei kezdtek mutatkozni:
– Sajnáljuk, Almási néni, de mi ezt a két nehéz ládát már semmiféleképpen nem bírnánk hazacipelni – panaszkodtak keserves arccal, és mintha jobban lihegtek volna, mint amikor lepakolták a rakományukat. – Legfeljebb majd akkor, ha már ki tetszettek pakolni belőlük – azzal udvariasan elköszöntek, és szinte menekülésszerűen hagyták el az Almási-házat.
– Megvan vagy negyven kiló. És micsoda szép termés! – mustrálgatta a ládák tartalmát a családfő, a neje pedig mosolyogva állapította meg magában: hála az égnek, Isten törvényei azért mégiscsak magasabb rendűek azoknál a bizonyos farkastörvényeknél.