Az összetört emlék
Az Almási család szombat délután Aranka nénihez, anya nagynénjéhez készült vendégségbe. A gyerekek nem voltak túlságosan elragadtatva a programtól. Ők Aranka néniben csak egy megkeseredett, mogorva özvegyasszonyt láttak, akinek a tiszteletére először is szépen fel kell öltözni, a lakásában pedig úgy kell viselkedni, mint valami múzeumban.
Az ajtón belépve mindjárt papucsot kell húzni, azután pedig leginkább jólnevelten kell üldögélni, és eltársalogni Aranka nénivel az iskola és a tanulás kevéssé izgalmas kérdéseiről.
Eközben bőségesen illik fogyasztani a frissen készített süteményekből, lehetőleg minél sűrűbben dicsérve Aranka néni cukrászművészetét.
A süteményeken kívül általában semmihez sem szabad nyúlni; játszásról, netán futkározásról pedig végképp szó sem lehet. Nem csoda hát, ha a gyerekek szórakoztatóbb programot is el tudtak volna képzelni maguknak szombat délutánra, mint egy ilyesfajta vendégeskedést.
A család legkisebb tagjainak különösen nehezükre esett eleget tenni a házigazda elvárásainak, és bizony nem is sikerült maradéktalanul betartaniuk a szigorú szabályzat valamennyi pontját. Öcsi és Hugi egy óvatlan pillanatban arra „vetemedtek”, hogy közelebbről is megszemlélték a komódon felsorakoztatott dísztárgyakat, s a függelemsértésnek súlyos következményei lettek. Hogy, hogy nem, az egyik nipp kiesett a kezükből, s a parkettára hullva ezer apró darabra tört.
Óriási patália kerekedett a dologból. Aranka néni kiáltozott, az ikrek sírva fakadtak, így aztán az Almási család vendégeskedésének a vártnál hamarabb vége szakadt.
Hazafelé menet a gyerekek a nagynéni kiállhatatlan természetét taglalták, mindaddig, míg anya az idős rokon védelmére nem kelt:
– Tudjátok, vannak olyan emberek, akik csak nehezen vagy egyáltalán nem tudják kifejezni az érzelmeiket.
Gergő ezzel nem értett egyet, pikírten meg is jegyezte:
– Márpedig, ahogy én elnéztem, Aranka néni igencsak remekül ki tudja fejezni az érzelmeit, ha teszem azt a haragról vagy az utálkozásról van szó.
– Igazad van, kisfiam, rosszul fogalmaztam: a nénikém leginkább a szeretet kimutatásával áll hadilábon.
Az ikrek kétségbe vonták, hogy Aranka néninek egyáltalán lennének ilyesfajta érzései.
– Pedig, ha hiszitek, ha nem, ez a kínos jelenet is a szeretettel volt kapcsolatos – bizonygatta anya. – Az a nipp, ha nem is képviselt különösebb művészi értéket, mégis pótolhatatlan emlék Aranka néni számára, mert mindig a férjét, Géza bácsit juttatta eszébe, és egy felejthetetlen lillafüredi kirándulást, a harmincadik házassági évfordulójukon.
Az ikrek otthon sokat törték a fejüket, mivel tehetnék jóvá, amit Aranka néni ellen, nem szándékosan bár, de elkövettek. Sokáig semmi nem jutott eszükbe, de aztán anya nagyot lendített az ügyön, amikor egy fényképpel a kezében benyitott a gyerekszobába:
– Idesüssetek, mit találtam a családi albumban! – kiáltotta lelkesen.
A fotó Géza bácsit ábrázolta, fiatalon, katonai egyenruhában.
– Lehet, hogy ez a fénykép nincs is meg a nénikémnek – jelentette ki reménykedve anya. – Képzeljétek, milyen boldog lenne, ha elvinnénk neki ajándékba.
Innentől már gyorsan pörögtek az események. Az ikrek egy rajzlap közepére ragasztották a fotót, körberajzolták virágokkal, Ákos pedig elvitte a kész művet bekereteztetni. A rákövetkező délutánon a gyerekek már ott toporogtak az ajándékkal Aranka néni küszöbén. Amikor az idős asszony kicsomagolta a képet, először lerogyott a fotelba, aztán olyan zokogásban tört ki, hogy csak hosszú-hosszú percek múlva volt képes megszólalni:
– Nem is képzelitek, micsoda örömöt okoztatok nekem, kedveseim. Tudjátok, amikor néhány éve tűz ütött ki a lakásomban, az összes fényképem elégett. Nem maradt semmilyen emlékem az én drága jó férjemről, azt az egy árva nippet kivéve. De most már egyáltalán nem haragszom rátok, amiért összetörött. Tudom, hogy nem ti voltatok a hibásak. A Jóisten akarta így, hogy előkerülhessen ez a kép az én drága Gézámról – mondta el-elcsukló hangon, majd könnyes szemmel megcsókolta a fotót, aztán pedig az ikrek feje búbját.