Fekete humor
Egy verőfényes nyári délutánon Gergő az édesapja társaságában üldögélt a kerti hintaágyban. Almási Károly élvezettel fürdette arcát a napfényben, fia viszont épp azon fáradozott, hogy távol tartsa magától a napsugarakat, s ez okból praktikus megoldást választott, amellyel összekötötte a kellemest a hasznossal: egy könyvet tartott az arca elé, amelyből szellemes aranyköpéseket olvasott fel az édesapjának. Remekül szórakoztak, egészen addig, amíg a kisfiú a következő idézethez nem ért:
„Az öngyilkosság az önkritika legőszintébb formája.”
Eme kinyilatkoztatáson – csemetéjével ellentétben – már nem kacagott olyan jóízűen a családfő, sőt, sehogyan sem nevetett, inkább elkomorodott az arca, s nyomban hangot is adott nemtetszésének. Gergő azonban egyelőre nem hajtott fejet az atyai feddés előtt:
– Miért? Ez az úgynevezett fekete humor – magyarázta tudálékosan. – Szerintem piszok jó.
– Hogy „piszok”-e, azzal nem kívánnék vitatkozni – jelentette ki maliciózusan apa -, de hogy „jó” is lenne, az már erősen kétséges előttem.
– Hát akkor biztosan bennem van a hiba – komorodott el most már Gergő is. – Én ezt nagyon jópofának találom, és igazán nem tudom, hogyan befolyásolhatnám a humorérzékemet.
– Édes fiam, a jó Isten azért teremtett minket embernek, hogy képesek legyünk bizonyos értékrendet magunkévá tenni, s annak mentén cselekedni. Sok egyéb mellett ez különböztet meg minket az állatoktól. Minél inkább képes vagy uralkodni a viselkedésed felett, annál inkább nevezheted magad embernek.
– Még szép, hogy nem sorolsz be mindjárt a kacagó gerlék közé! – morogta a kisfiú. – Aztán miféleképpen lehet szert tenni arra az értékrendre?
– Hiszen most is éppen azt csinálod, fiam! Ha kétségeid támadnak, kérdezz meg egy olyan embert, akinek adsz a véleményére, remélem, magamat is ezek közé sorolhatom…
– Hát épp ez az, apa! – vágott közbe Gergő. – Nekem semmiféle kétségem nem támadt, egyszerűen csak elkezdtem vigyorogni ezen a mondáson. Márpedig a viccek mellé nem szoktak használati utasítást nyomtatni, hogy az most erkölcsösnek számít-e vagy nem.
– Van egy praktikus módszer, amit melegen tudok ajánlani a számodra. Amikor hallasz egy viccet, amelyik teszem azt egy vak emberről szól, vagy mondjuk egy sántáról, esetleg egy dadogósról, akkor képzeld bele magad a viccben szereplő illető helyébe, és tedd fel magadnak a kérdést: vajon akkor is jól szórakoznék ezen a kis tréfán, ha magam is vak, sánta vagy dadogós lennék? Így könnyen el tudod dönteni, hogy a poén túlmegy-e azon a határon, amikor már bántó lehet a kifigurázandó személy számára.
– Ez eddig rendben van – bólogatott Gergő. – De hogyan tudnám beleélni magam egy öngyilkos helyzetébe?
Almási Károly hosszasan gondolkodott, mielőtt megszólalt:
– Elmesélek neked egy történetet. Még kezdő újságíró voltam, amikor azt a feladatot kaptam, hogy menjek be a kórházba, és készítsek riportot a nap hősével, aki egy ötödik emeleti lakás erkélyén átmászva kimentett egy négyéves kislányt egy égő lakásból. Rutinfeladatnak ígérkezett, ám végül úgy alakult, hogy módfelett rendhagyó riport sült ki belőle. Ugyanis minél többet beszélgettem a szóban forgó fiatalemberrel, annál inkább éreztem, hogy a bizalmába fogad, s végül olyannyira megnyílt előttem, hogy elmesélte a teljes igazságot.
Bevallotta, hogy az ominózus délutánon azért tartózkodott a lakása erkélyén, mert feltett szándéka volt, hogy leveti magát az ötödik emeletről. Csakhogy meghallotta a szomszédból a gyereksírást, s rémülten konstatálta, hogy füst szivárog a konyhaablakon keresztül. Legyűrte a félelmét, és felkapaszkodott a korlátra, de már nem abból a célból, hogy a mélybe ugorjon, hanem hogy átmásszon a szomszédos lakásba, ahol, mint kiderült, egy magára hagyott csöppség gyufával játszott, és fölgyújtotta a berendezést. Hősünk azonban szerencsére időben érkezett.
Nekem mesélte el először, hogy tulajdonképpen két életet is megmentett azon a napon; a kislányé mellett a sajátját is. Ez a kis híján tragédiába torkolló esemény ugyanis döbbenetes erővel világította meg az elméjét. Belátta, hogy csak Istennek van joga élet és halál felett dönteni, s arra is rájött, hogy nem dobhatja el magától bűnös módon az életét, hiszen nem tudhatja, milyen feladatokat szánt még neki a Mindenható itt, a földi létben.
+ még 3 <3