Március 12., 8 óra 45 perc
Ezen a napon Sugár Zoltán negyed órával korábban érkezett meg a nevével fémjelzett televízió épületébe. Az irodájába lépve Alig Győzőt pillantotta meg, amint az ablakon kihajolva elmélyülten cigarettázott.
– Húzza be a fejét, Győző, mert elterjed a kerületben, hogy vöröslámpás házat üzemeltetünk! – kiáltotta vidáman, majd ledobta az aktatáskáját az asztalra, és elhelyezkedett a forgószékében. A mindenes ijedten összerezzent, kifricskázta a csikket az ablakon, aztán néhány gyors, legyezőszerű mozdulattal megkísérelte rávenni a dohányfüstöt, hogy szívódjon fel a világegyetemben. Eme halva született próbálkozás végeztével pedig megállt a főnöke íróasztala előtt, és a napiparancs kihirdetését várta.
– Jobb lesz, ha leül, Alig – javasolta az igazgató. – Elsősorban azért, mert ha sokáig kell így felnéznem magára, kificamodnak a nyakcsigolyáim. Másodsorban pedig ez az iroda túl szűk ahhoz, hogy egy kétszázegy centiméteres pali kényelmesen elájulhasson benne.
– Jóságos ég! Mi történt? – tapogatózott elfogódottan Győző, miközben óvatosan beleereszkedett a karosszékbe.
– Hogy mi történt? Egyelőre semmi, de garantálom magának, hogy záros határidőn belül nagy dolgok fognak történni! A Sugár TV virágkorának lehetünk rövidesen szemtanúi, sőt, tevékeny részesei… Legfőképpen pedig haszonélvezői! – rikoltotta lelkesen az igazgató, aztán olyan artikulátlan kacagásban tört ki, amelyet legfeljebb egy illuminált kakadu lett volna képes reprodukálni.
– Jól érzi magát, Főnök? – érdeklődött Alig Győző.
– Köszönöm kérdését, remekül! Az idejét sem tudom, mikor éreztem magam ilyen jól.
A mindenes, miközben Sugár Zoltánt mustrálgatta, megkísérelte kielemezni a körülményeket: a Főnök szemmel láthatóan nem részeg, ennek ellenére olyan felvillanyozott állapotban van, akár egy szovjet gyártmányú trolibusz. Ráadásul az irodájában való dohányzás dacára nem szólította őt Gyufaszálnak. Ez minden kétséget kizáróan valami pozitív fejlemény előhírnöke kell, hogy legyen!
Nagy reményekkel folytatta a puhatolózást:
– Netán valami jó híre van, Főnök?
– Hogy jó-e? Óriási, kolosszális, piramidális hírem van, Győzőkém! Nemsokára elindítjuk a Sugár TV valóságshow-ját!
Alig Győző kedélye viharos sebességgel zuhant vissza az egy perccel korábbi állapotba. Olyan melankolikus tekintettel reagált a bejelentésre, mintha csak azt közölte volna a főnöke, hogy az előző éjszaka meglehetősen jóindulatú ufókkal találkozott, akik hajlandónak mutatkoztak rá, hogy visszafizessék a Sugár TV valamennyi adósságát a Herda Bankház számára.
Földhözragadt elméjének teljes kapacitását kihasználva hozzáfogott, hogy kifejtse az igazgató számára azokat a körülményeket, amelyek véleménye szerint mind-mind akadályát képezik, hogy egy, a Sugár TV-hez hasonló kaliberű kábelcsatorna ilyen jellegű műsort indíthasson útjára. Elsőként mindjárt a nyereményt említette meg, mint a játék végcélját és alapvető feltételét, aztán hozzátette, hogy nem áll rendelkezésre az az összeg sem, amellyel a játék helyszínéül szolgáló ingatlant tartós bérletbe vehetnék. Erre a két aggályra az igazgató egyetlen mondattal megfelelt:
– A nyaralóm lesz a helyszín és egyúttal a nyeremény is.
– Egek! Képes lenne feláldozni erre a célra azt a gyönyörű nyaralót? – tátotta el a száját a mindenes. – Hisz csak nemrég örökölte!
– Kénytelen vagyok. Ha nem szerzek sürgősen pénzt valahonnan, a Herda Bank csődeljárást indít ellenem, és elsőként nagy értékű ingatlanjaimra teszi rá a kezét. Ráadásul az unokahúgomnak is fáj a foga a nyaralóra, és épp tegnap jelezte az ügyvédem, hogy ha az az álnok kis kígyó beváltja a fenyegetőzését, és perre viszi a dolgot, minden valószínűség szerint én fogom a rövidebbet húzni.
– Viktóriáról van szó? – próbált képben maradni Győző. – Aki tavaly azért rágta a fülét, hogy tegye be valamelyik műsorunkba?… És aki előtt mindig leégetett, Főnök? – tette hozzá panaszosan.
– Eltalálta, róla van szó – bólintott az igazgató, akit láthatóan tökéletesen hidegen hagytak alkalmazottjának lelki sérülései. – Valami miatt a fejébe vette, hogy a nyaraló jár neki. És úgy fest a helyzet, hogy a bíróság döntésénél nagy súllyal esne a latba, hogy ő volt az, aki szegény apámnak utolsó hónapjaiban gondját viselte. Ezt mellesleg csöppet sem értem, mert meggyőződésem, hogy ez a körülmény igencsak meggyorsította a kisöreg átköltözését a másvilágra. De hát, a bíróság észjárása kifürkészhetetlen.
– Az viszont biztosan tudható, hogy a bíróság malmai lassan őrölnek – mutatott rá a mindenes. – Szerintem évekig is el tudná húzni a pert, Főnök, és ha mást nem is ér el, de legalább borsot törhet az unokahúga orra alá.
– Én sokkal elegánsabb megoldást ötöltem ki – dicsekedett az igazgató. – Egy zseniális huszárvágással megelőzök minden bajt, ami a pénzvilág és mohó rokonom irányából fenyeget. Látszólag elveszítek húszmilliót a vámon, de ennek sokszorosát hozom be a réven.
Rövid hatásszünetet tartott, majd az asztalra hajolva magabiztosan folytatta:
– Most beavatom a részletekbe, Gyufaszál, mert ha sikerül elérnem, hogy egy fokkal értelmesebb képet vágjon, már nem éltem hiába… Na, jól figyeljen: a nyaralóra már mindenféleképpen keresztet vethetek. Azonban eme katolikus aktus előtt kihozok az épületből mindent, ami csak kihozható. Ne hüledezzen, nem a plazmatévére meg az automata mosógépre gondolok, azok maradjanak csak a helyükön. Arra gondoltam, hogy felajánlom Viktóriának a peren kívüli megegyezést, és magát az ingatlant, azzal a feltétellel, hogy mint az egyik lakó, részt vesz a játékban, sőt, természetesen ő fogja megnyerni azt.
– De hát az ilyesmit általában a nézők szavazatai…
– Győzőkém, csak nem képzeli, hogy engem érdekelnek a nézők szavazatai?!… Apropó, hívja fel a telefontársaságot, és egyeztessen időpontot a képviselőjükkel. Igényelnünk kell néhány emelt díjas telefonszámot a szavazások céljaira.
A mindenest nem érte váratlanul ez a fajta megbízatás. Néhány napja, amikor is a főnöke elküldte a fenébe Fészkes Franciskát, a titkárnőjét, már a telefonos időpont-egyeztetések is az ő feladatkörébe tartoztak.
Sugár úr fellelkesülve folytatta:
– Ráadásul Viktória esetében két legyet üthetek egy csapásra. Egyrészt lesz egy beépített emberem a nyaralóban, aki úgy táncol majd, ahogy én fütyülök, továbbá…
– Igen ám, de ki fogja látni azt a táncot, Főnök? – szólt közbe Győző. – Nekünk össze-vissza négy kameránk van, abból egy a szervizben, egy a zaciban…
– Most akartam a második legyet megemlíteni, de maga elhappolta előlem, mint valami smucig béka – vette vissza a szót idegesen Sugár úr. – Hallott már a Kukk-Lux-Klán Kft.-ről? Tudja, stúdiótechnika, videótechnika, fénytechnika, hangtechnika, térfigyelő rendszerek, miegymás…
A mindenes érzékeltette, hogy fölösleges több „technika” utótagú összetett szót felsorolni, jól ismeri az említett cég kiterjedt tevékenységi körét.
– Nos, Győzőkém, ők fogják az ilyen jellegű feladatokat megoldani.
– De hát az ilyesmi horribilis pénzbe kerül, Főnök! – vetette közbe a mindenes. – Nem hinném, hogy a Kukk-Lux-Klán Kft. néhány nyomorult reklámpercért cserébe…
– Kapaszkodjon meg, Alig! A Kukk-Lux-Klán Kft. nem néhány nyomorult reklámpercért cserébe fog a rendelkezésünkre állni, hanem teljesen ingyen. Ez abból a tényből következik, hogy a cég tulajdonosa és vezetője nem más, mint a sógorom, a nővérem férje, és egyúttal Viktória apukája.
Az igazgató hátradőlt a székében, és diadalittasan nézett beosztottjára:
– Nos, dióhéjban ezek azok az összefüggések, amelyek a tervem velejét képezik. Nem gondolja, hogy egy korszakalkotó zseni ül magával szemben?
– Kétségtelenül – motyogta Győző minden különösebb meggyőződés nélkül, aztán félszegen megosztotta az igazgatóval, hogy mi az, ami a szívét nyomja: – Netalántán erre az egész projektre valamilyen formában nem lehet rásütni, hogy esetleg bűncselekmény, Főnök?
– De igen – nyugtatta meg fesztelenül Sugár úr –, úgyhogy amennyiben velem tart, tudnia kell, hogy vagy a mindent elsöprő botrány, vagy a fényűző jólét várja az út végén. De ne aggódjon, esély úgyszólván csak az utóbbi kimenetelre van.
– Ezt hiszi minden bűnöző, aki a tökéletes gyilkosságról ábrándozik – jegyezte meg malíciózus hangon Győző.