Április 30., 0 óra 59 perc
Sugár Zoltán és Alig Győző a vágószobában ültek, és a másnapi összefoglaló szerkesztésével foglalatoskodtak. A munka igen nehezen haladt, tekintettel arra, hogy a mindenest olyan fáradtság gyötörte, hogy szinte percenként ragadt le a szeme. Az egyik alkalommal nem is bírt uralkodni sem a szemhéjain, sem a nyakizmain: a kobakja az asztalra hanyatlott, de ez a fejlemény nem járt sem koppanással, sem jajkiáltással, hála a fejét vastag rétegben körülölelő göndör hajzatnak. Alig Győző édesdeden aludt tovább a vágóasztalon.
Az igazgató a jelenet láttán olyan lelkesen kiáltott fel, akárcsak annak idején Arkhimédesz, midőn elmerült a fürdőkádjában:
– Győzőkém! Végre rájöttem, hogy miért viseli ezt az elképesztő formájú frizurát! Kiválóan megvédi magát a kisebb ütésektől, nem igaz? Na, térjen már magához! – rázogatta a mindenes vállát, miközben nagy elhatározásra jutott: – Figyeljen csak ide! Olyat fog most tapasztalni, ami valószínűleg úttörő cselekedetnek számít a világtörténelemben: kávét fogok főzni magának! Érti? Én, az igazgató, kávét fogok főzni a beosztottamnak – azzal felemelkedett a székéről, és elhagyta a helyiséget, de a küszöbről még egyszer visszafordult:
– Addig is próbáljon valahogy ébren maradni, és a munkára koncentrálni, Gyufaszál! Ha másként nem megy, apró kis hasonmásaival pöckölje ki a szemhéjait!
A méregerős kávé visszahozta Alig Győzőt álomországból, de a kedélyállapotán jottányit sem javított:
– Ezzel a vénasszonnyal nem boldogulok, Főnök. Nincs egy épkézláb mondata, amit be lehetne tenni az összefoglalóba!
– Hát ezzel szöszmötöl annyit? – kiáltott fel Sugár úr. – Mi a fenéért csinál magának pluszmunkát? Vágja csak be Lenke nénit nyugodtan. Nem hagyhatunk ki egyetlen játékost sem az összefoglalóból. Az öregeket meg aztán pláne nem! Még a végén azt hinné a tisztelt publikum, hogy Lenke néni napok óta holtan fekszik az ágyában. Esetleg a raktárban.
A mindenes rosszallóan ingatta a fejét:
– Ha ezeket az infantilis monológjait bevágom, abból nagy botrány lesz. Ezekről egy gyerek is meg tudja állapítani, hogy az öregasszonynak nincs ki mind a négy kereke, nemhogy egy pszichológus!
– Most mit siránkozik itt nekem? Nem maga mondta annak idején, hogy milyen jó poén lesz az öreglányt behozni a Nyaralóba? Különben is, ne feledje, hogy Lenke nénit az orvosunk alkalmasnak nyilvánította a játékban való részvételre, és erről papírunk is van – mutatott rá az igazgató, de nem sikerült meggyőznie a beosztottját.
– Már ezerszer megbántam. Különben is, szerintem azóta sokat rosszabbodott az állapota. Meglátja, Főnök, ebből még botrány lesz – sóhajtozta borúsan Győző.
Botrány. Ez a szó úgy visszhangzott Sugár úr bensejében, mint a szférák zenéje. De hiszen ez kell nekik, botrány! Mi más tehetne nagyobb szolgálatot a nézettségnek? Csak arra kell vigyázni, hogy ők irányítsák azt a botrányt, hogy mindvégig megtarthassák a saját céljaik szolgálatában! Úgy vélte, itt az ideje, hogy a kettes számú terv lépjen életbe Lenke nénivel kapcsolatban. Elővette a noteszét, kikeresett egy telefonszámot, amelyet felírt egy cetlire, és a mindenese elé tolta:
– Figyeljen, Gyufaszál! Sikerült megszereznem Csupa Fülöpnek, a Klikk magazin riporterének a számát. Hívja fel holnap a pasast, persze anélkül, hogy részletesen bemutatkozna neki, és közölje vele, hogy a Sugár TV egy mentálisan leromlott idős asszonyt szerepeltet a valóságshow-jában…
– Szent egek! Megbuktatjuk saját magunkat? – jajdult fel Győző.
– Ne nyivákoljon már! Tudom, mit csinálok, bízzon bennem! Azt tegye, amit mondok, és meglátja, a nézettségünk hamarosan a szent egeket fogja ostromolni, amit maga olyan pesszimistán emlegetett az imént. Annyit közöljön a pasassal, hogy a Sugár TV egy mentálisan leromlott idős asszonyt szerepeltet a valóságshow-jában, érti? Se többet, se kevesebbet. A többit pedig bízza csak rám!… Most pedig állítsuk össze végre azt az átkozott összefoglalót, mégpedig úgy, hogy Lenke néni vigye benne a prímet!