Sőt, ő volt az, aki kész lett volna elnézést kérni Taksonytól az oktalan gyanúsítgatásért, ezt azonban nem tehette meg, mert a hajléktalan figyelmét időközben egész más kötötte le:
– Idefigyelj, haver! Hányszor mondjam még, hogy ne szólíts Takonynak?! – rikoltotta szemrehányóan a néger bártáncos felé. – Már vagy hatszor elmeséltem, hogy mit jelent magyarul. Nehezedre esne megjegyezni?
– Komplikálás nekem mondani nevedet – siránkozott Odeba. – Beletorik nyelvem: Taggzsony, Taggzsony – próbálkozott keservesen, illusztrálva, hogy mekkora nehézséget jelent számára ennek a rafináltan megszerkesztett névnek a kiejtése.
– Bánja a franc, hogy mid törik bele – fejtette ki a részvét legcsekélyebb jele nélkül a hajléktalan –, akkor hívj a másik nevemen, de ezt a Taknyolást hanyagold el, ha megkérhetlek, rendben?
– Mi neked másik neve? – érdeklődött a néger, fejlett kompromisszumkészségről téve tanúbizonyságot.
– Zöld – tájékoztatta a hajléktalan. – Nem jegyezted meg, amikor bemutatkoztunk egymásnak?
– Nem a név megjegyzésével van baj, hanem az Ö hanggal – fejtette ki Nusi gúnyosan, majd mosolyogva a néger felé fordult. – Hívd csak nyugodtan Takonynak, Odeba! Úgyis csak akkor veszi ki az ujját az orrából, amikor a fülét vagy a fogát akarja piszkálni!
Taksony jó alaposan meghúzta a sörösüveget. Az arckifejezését szemlélve nehezen lehetett volna eldönteni, hogy egyáltalán hallotta-e az örömlány megjegyzését, és ha hallotta, akkor milyen hatást tett rá… Mindenesetre egyetlen arcizma sem rezdült, legfeljebb azok, amelyek a sör lenyelésében játszottak némi szerepet, úgyhogy e pillanatban leginkább ő volt az, akit a viselkedése alapján Demeter bácsi teljes joggal nevezhetett volna indiánnak.
Sugár Zoltán, aki e percben éppen a garázsban tartózkodott, árgus szemekkel figyelte a monitorokat. Arra számított, hogy Taksonynak elborítja az agyát az alkoholgőz, és elégtételt vesz Nusin. Azonban úgy alakult a helyzet, hogy nem sokkal később a hajléktalan volt az, aki egy hatalmas pofont kapott az örömlánytól.
Az incidens a konyhában történt, ahová Nusi nassolnivalóért, Taksony pedig egy újabb üveg sörért ment ki, sajnos épp egyidőben. Amikor a hajléktalan felbontotta az üveget, és megfordult, hogy visszainduljon a helyére, olyan kép tárult elé, aminek egy alkoholos befolyásoltság alatt álló férfiember igen nehezen tud ellenállni, ha időtlen idők óta nélkülözni volt kénytelen a nőtársaságot. Nusi ugyanis eper után kutatott a hűtőszekrény aljában, s eme foglalatossága során muszáj volt a tomporát az égnek meresztenie. Taksony kocsányon lógó szemmel bámulta az előtte gömbölyödő domborművet, és mire ellenintézkedést tehetett volna, azt vette észre, hogy a jobb keze önálló életre kelt.
Az örömlány, amint észlelte az indiszkrét, és korántsem természetgyógyászati célból alkalmazott testmasszázst, hirtelen felegyenesedett, és az első, amit megpillantott, Bulcsú arca volt. Mindenféle érzelem jelen volt azon az arcon, a szánalom, a szomorúság, a csalódottság és valami furcsa szégyenérzet különleges egyvelege. Nusit a másodperc tört része alatt elöntötte a pulykaméreg, és akkora pofont adott a hajléktalannak, hogy az kiejtette a bal kezében szorongatott söröspalackot, és mivel az volt az utolsó üveg pia a Nyaralóban, hát elkeseredve letelepedett mellé a földre, és férfias, könnytelen sírással gyászolt a romok fölött.
Súlyos csönd támadt a helyiségben. Egyedül Rózsa motozása hallatszott, amint összerakandó alkatrészek után kutat a kartondoboz alján. De az is csakhamar abbamaradt, mert a vak lány ijedten megérdeklődte:
– Mi az, mi tört össze?
– Taksony elejtett egy sörösüveget – informálta Bárányné, és elindult, hogy feltakarítsa a maradványokat.
A Big Sister természetesen mindent látott, de jól tudta, hogy semmilyen egyéb módon nem reagálhat a történekre. Így hát elővett egy Gyuri-guri fogantyút, és lelkesen bejelentette:
– Nincs több a dobozban, azt hiszem, ez az ezredik!
Április 29., 7 óra 27 perc
Emőke arra ébredt, hogy erős fájdalmat érez a fülcimpájában. Ráadásul arról a füléről volt szó, amelyikben nemrégiben egy bogár akart megtelepedni. Gyorsan kibújt a takarója alól, és izgatottan a mosdóba sietett, ahol Taksony és a néger éppen fogat mostak. Az aggódó szöszke közéjük állt, és amint belenézett a tükörbe, riadalma csak fokozódott: apró piros foltot fedezett fel a kérdéses fülcimpáján!
– Jaj nekem! – nyögte elhaló hangon. – Milyen az én fülem?
– Az semmi! – rikoltotta a bártáncos, és jóval érdekesebb látványosságokra hívta fel a szőke lány figyelmét: – Nézd meg te inkább, milyen szép Odeba foga! Meg a szája is van nagyon szép Odebának!
Emőke ezúttal pillanatnyi figyelmet sem szentelt az esztétikus látnivalónak, ezért a néger a hajléktalanhoz fordult:
– Ugye milyen alaposan szép Odeba szája?
– Ja! – köpött nagyot Taksony. – Csak az a kár, hogy egy kelttészta fej veszi körül… Na, szevasztok – törölte meg az arcát. – Magatokra hagylak titeket, hogy zavartalanul csodálhassátok egymást.
Emőkét közben az ájulás környékezte:
– Jaj istenem! Mi lehet ez? – sivalkodott kétségbeesetten. – Az a rohadt bogár biztosan bepriccolt valamit a fullánkjával a fülembe!
Odeba megvizsgálta a kérdéses hallószervet, de semmi különöset nem talált rajta, így hát ő is faképnél hagyta a szöszkét, aki ettől függetlenül tovább hisztizett:
– Jaj nekem! Lehet, hogy le kell amputálni a fülcimpámat! Sőt, az is lehet, hogy az egész fülemet! Hogy fogok majd kinézni? Most már mindig hosszú hajat kell hordanom?
Ki tudja, milyen atmoszférikus magasságig hergelte volna magát, ha e pillanatban nem lép ki a vécéből Lenke néni?
– Mi a baj, aranyoskám? Mi történt? – kérdezte ijedten.
Emőke szinte szóról szóra megismételte számára a saját maga által felállított diagnózist, külön hangsúlyozva a külső hallószerve eltávolítását, mint a valószínűsíthetően egyetlen lehetséges gyógymódot.
– Ne aggódjon, aranyoskám, nincs semmi baj! – jelentette ki az öreglány rövid vizsgálódás után. – Biztosan ráfeküdt a fülbevalójára, az nyomta meg a cimpáját!
– Ez biztos? – kérdezte a szöszke, és érződött a hangján, hogy egyáltalán nincs meggyőződve a Lenke néni által előadott magyarázat helytállóságáról.
– Nekem elhiheti, kedves! – bizonygatta az öreglány. – Láttam én már ilyen foltot. A tejcsarnokos nő járt így, a Varga Ibike, az is ráfeküdt egyszer a fülbevalójára, aztán azt hitte, hogy valami szarkómája van. De nem az volt, mert amikor elment ultrahangra Elekes doktorhoz, az mindjárt mondta neki, hogy ez petefészek-gyulladás lesz. Sokszor műtötték szegény Ibikét, kivették a vakbelét, a fél veséjét, végül még a máját is átültették, aztán egyszer csak váratlanul meghalt vasúti szerencsétlenségben.
Csecs Emőke bőgve rohant ki a mosdóból.