Az alábbi történet négyszereplős, egyetlen helyszínen játszódik, és a cselekménye sem túl bonyolult. Rajtam kívül szerepet fog kapni benne egy kedves fiatal hajadon (nevezzük talán Cilikének); egy jól megtermett fiatalember (akit ennek ellenére Pirinyóként fogunk aposztrofálni); valamint egy ideges ügyfél, akinek a kutyát sem érdekli a neve.
Délelőtt ügyintézni indultam a belvárosba, és jó esélyem volt rá, hogy gyors sikerrel fogok járni, mert Cilike kezébe szándékoztam helyezni az ügyemet. Márpedig, mint említettem, Cilike igen kedves hajadon, ezenfelül segítőkész és nagy szaktudású. A Kölcsey Központ előtt összefutottam a Pirinyó nevű cimborával, s mivel éppen ráért, és már rég nem dumáltunk egy jót, úgy döntött, hogy velem tart a Hivatalos Helyre, s útközben majd jól kidumáljuk magunkat.
Azt hiszem, a történet ezen pontján rövid jellemzést kell adnom Pirinyóról: nos, testalkatilag jómagam sem vagyok az a kimondott merőleges giliszta, na de ő…? A hüvelykujja körmével szokott sörösüvegeket felbontani, dinnyét csak szatyorban tud hazavinni, mert a hóna alatt egyszerűen összeroppan a bicepsze súlyától, és nemrégiben kitiltották Szabolcs megyéből, mert egy ízben avartüzet okozott a puszta tekintetével.
Máskülönben kimondottan intelligens srác és igen jámbor lélek, szabad idejében vemhes macskákat szokott simogatni, járókeretet hegeszt nyugdíjasok számára, és leállítja a forgalmat a négyes főúton, ha süncsaládok kelnek át a túloldalra. Ha viszont igazságtalanságot tapasztal, pláne hölgyekkel szemben… nos, akkor nem tanácsolnám az ötméteres körzetében való tartózkodást olyan emberek számára, akiknek félreérthető az arckifejezésük.
Amikor beértünk a Hivatalos Helyre, már sejtettem, hogy nem a szokványos módon fog lezajlani az ügyintézésünk. Cilikénél ugyan csak egyetlen ügyfél állt, de a pasas éppen skarlátvörös fejjel vergődött, s már messziről látható volt a viselkedéséből, hogy Cilike tevékenysége ellen van valami kifogása. Közelebb érvén meghallhattuk, hogy mindeközben olyan szavakat használ, amilyeneket egy magára valamit is adó férfi talán akkor sem említene egy hölgy jelenlétében, ha éppen tudatmódosító szer hatása alatt állna.
Nos, ebben a hangulatban álltunk be a sorba a veresfejű mögé, s én derűsen ráköszöntem a feltűnésünkkor szemmel láthatóan megkönnyebbülő hajadonra:
– Szia, Cilike! Látom, nálad sosem fogynak el a problémás ügyfelek.
A leány nagyot sóhajtva visszaköszön, miközben Pirinyó nyugodt, de jelentőségteljes tónusban megjegyzi:
– Nem baj, mi szeretjük a problémás ügyfeleket.
– Melyikre célzol? – kérdem tőle. – Amelyik a múltkor a túl kicsi rubrikák miatt vergődött?
– Én már arra nem emlékszem, csak a könnyeire.
– Ja! Akkor az nem az volt, hanem amelyik csak a nevét tudta leírni. Még mindig nem értem, miért kellett letépned a fülét.
– Én nem akartam, esküszöm! Egyszerűen beleakadt a kezem. Így volt.
– Jaj, istenem! – sóhajtok fel kedélyesen nosztalgiázva. – Még itt van előttem a jelenet, ahogy viszed kifelé, hónod alatt a fejével. Hű, milyen gyorsan tipegett, hogy tartani tudja a lépést veled! Nagyon mókás volt, hihehöhöhö! – szakad ki belőlem a kacagás eme kedves emlék hatására.
– Az nem az volt, hanem az aktatáskás – emeli rám figyelmeztetőleg kalapácsnyél-szerű mutatóujját Pirinyó. – Ne keverjük az eseteket!
– Na jól van, én már nem tudom a te ügyeidet követni – bizonytalanodom el. – Az az volt, amelyiknek a Klinikán varrták össze a száját?
– Nem, azt a proszektúrán varrták össze – tájékoztat Pirinyó, mint egy, a renoméjában megsértett állami ítéletvégrehajtó.
Mindeközben érdekes módon a problémás ügyfél lenyugszik, egyre halványabb pirosban játszik a feje, míg el nem éri azt az állapotot, amit már-már sápadtságnak lehet nevezni; a taglejtései már korántsem olyan élénkek; mintha a hangja is kezdene elmenni; egy idő után pedig olyan megértően és szelíden bólogat Cilike tájékoztatása nyomán, akár egy Teréz anyába oltott Gandhi. Végül udvariasan és a legcsekélyebb késedelem nélkül elhúzza a csíkot, hogy mi is sorra kerülhessünk valahára.
Mindig mondtam Pirinyónak, hogy baromi erős pozitív kisugárzása van.