MATEMATIKA
Feladat: Tegyük fel, hogy a nadrágod zsebében két darab tízforintos, két darab húszforintos és két darab százforintos van. Hányféleképpen húzhatsz elő ebből a hat érméből hármat?
Mindössze csupán két féleképpen, merha kivettem már 3-rmat, akkor marad benne 3, és aszt már csak egyféle képen 20-hatom elő. De az első előhuzás attol is füghet, hogy kinek veszem ki? Merha a Battyáhnyi uccán járok, és látom, hogy ottül a lyárdán Aladár bácsi, aki egy tar háló koldus, akkor úgy kotorászok a zsebembe, hogy a 2 tízforintost meg az egyjik huszast kitapogatom, hogy nesokat veszícsek a jótékonyságon.
Ha viszont a tarkaszoknyás nénivel találkozok, akkor más a hejzet. A tarka szoknyás néni arrol nevezetes, hogy minden héten eljön Magyarországra, de anjira pekkes, hogy mindig kirabojják, és ekkor szokott kunyerálni a lépcsőházakba, hogy vonatjegyre kell neki, mer nem tud hazamenni Románijába a gyerekeihez. Ijenkor nem húzok elő semmit, hanem én magam húzok el, mer aki enjire pekkes renceresen, az mér nem vesz retúr jegyet othol, nemi gaz?
Ha azomban megyek átfele a játcin, és elő bukkan Kalyak Lacika, akkor nem kell gondolkozni, hogy mit huzzak elő, mer addig úgyse hagyja abba a pofozást, míg az utolsó pénszt is előnem veszem. És nem lehet átverni mikor ugráltatyja az enbert, hogy nincs is pénzem, csak a lakáskúlcsom csörög, mer elkéri a kulcsot, és ha az utánna következő ugrálásnál még mindig cseng valami a zsebembe, akkor bisztos hogy utánna a fülem is fog csengeni.
Sőt, Talyték Pityuval azt is kitaláltuk, mikor mentünk a moziba, hogy minden százast másik zsebünkbe raktuk, hogy ne tugyjon csörögni, de Kalyak Lacikának erre más ötlete támatt, és mi inkáb mégis odadtuk a pénszt, mer sejtettük, hogy úgyse fognak minket beengedni a moziba polló és nadrág nékűl.