Számvetés 1. – A start és a cél

Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, a legutóbbi bejelentésem óta, hogy akkor most mi legyen. Mert az nyilvánvaló számomra, hogy a jelenlegi állapot ezen a honlapon tarthatatlanná vált, és semmi sem mehet úgy tovább, ahogy eddig ment. Remélem, a töprengésem végén el tudok jutni valahová, de elsőként mindig a számvetésnek van ideje.

A számvetés legfontosabb kérdése pedig az, hogy:

mit rontottam el én?

Ezt nagyon fontos tisztázni, máskülönben az ember igen könnyen belecsúszhat abba a teljesen torz lelkiállapotba, miszerint itt aztán mindenki hibás, csak ő nem.

Viszont ahhoz, hogy normális számvetést végezhessen az ember, azt is fontos felrajzolni, hogy mi volt az eredeti terv. Mik voltak a célok? Enélkül nem nagyon van esély a startot és a végeredményt egymáshoz viszonyítani.

Az eredeti terv

Amikor ezt a honlapot elindítottam, egy olyan portál lebegett a lelki szemeim előtt, amelyik elsősorban az Osmosis című folytatásos regénynek ad otthont, és eköré szerveződik majdnem minden aktivitás. Igazából a többi írást, sorozatot, hangoskönyvet és minden egyebet jóformán mellékágnak tekintettem, afféle „térkitöltő” elemnek. Persze nem rossz és önmagamat degradáló értelemben. Úgy voltam vele, hogy amíg nem érkezik az újabb Osmosis-fejezet, addig is legyen mit olvasnia a kedves látogatónak.

Szóval, az álmaimban egy olyan regényfolyam szerepelt Osmosis címen, amelyik egyre több és több hozzászólást generál. És az olvasók majd kérdeznek, véleményeznek, rámutatnak az esetleges hibákra, találgatnak a folytatást illetően… meg minden effélét folytatnak, és a történetnek kialakul egy olyan olvasói bázisa, ahol a tisztelt publikum az én hathatós közreműködésem nélkül is jól érzi magát.

Ezen a téren nem bonyolult egyenleget vonni. Az eredményt egyetlen szám is félreérthetetlenül és megfellebbezhetetlenül leírja. Az Osmosis 531 napja íródik, ami 269 fejezetet jelent. A beérkezett hozzászólások száma: nulla.

Egész biztosan azon a téren követtem el a legnagyobb hibát, hogy kicsit sem volt megfelelő a közönséggel történő kapcsolattartásom. Az utóbbi hónapokban legfeljebb elvétve válaszoltam az egyéb írásokhoz beérkező hozzászólásokra. Lehet, hogy ha ebben sokkal aktívabb vagyok, akkor az Osmosishoz is jöttek volna kommentek. Vagy ha egyértelműen jeleztem volna, hogy szabad ám itt kérdezni, kritizálni, értetlenkedni, a folytatást találgatni, meg bármi mást is, ami a jó ízlés határain belül marad. Igen, azt hiszem, ezt mindenképpen elszúrtam.

Pedig jól tudom, hogy amióta megnyílt az új honlap, voltak ám kérdések. Csakhogy ezek mind magánúton jutottak el hozzám, többnyire messengeren. És ma már látom, hogy ezekben az esetekben is nagyot hibáztam. Kedvesen és udvariasan meg kellett volna kérnem ezeket az ismerőseimet, hogy tegyék fel a kérdéseiket inkább publikusan, az ominózus fejezetek alatt, hiszen hátha másokat is érdekel a válaszom.

Az egyik ilyen kérdést azért hozom fel példának, mert egyrészt nagyon jellemző, másrészt pedig igencsak friss, alig néhány napos. Egy olyan ismerősöm fogalmazta meg, aki kezdettől fogva figyelemmel kíséri az Osmosist. Íme a visszajelzése:

„Az ember kiszúr magának egy szereplőt, várja hogy boldog legyen, de mivel a történet soha nem ér véget, az ember elgondolkodik. Akkor az én hősöm soha nem lesz boldog? Nem szeretem a befejezetlen dolgokat.”

Számomra arról árulkodnak ezek a sorok, hogy valami miatt nem sikerült megértetnem a kedves olvasókkal, mit is takar a soha véget nem érő történet. Mert ha a fentieket olyasvalaki írja, aki másfél éve követi hűségesen a történetet, akkor simán elképzelhető, hogy az új látogatók körében ugyanígy felbukkan az általa megfogalmazott dilemma.

Ebben az esetben is azt kellett volna tennem, hogy megkérem, írja ki publikusan a véleményét, hátha másoknak is hasznára lesz a válaszom. Amely válasz egyébként régóta megtalálható a GYIK menü megfelelő pontja alatt, és így hangzik:

„A végtelen történet nem azt jelenti, hogy soha nincs megoldása és lezárása semmilyen eseménynek, soha nincs katarzis. Éppen ellenkezőleg. Az olvasó rendre átélheti a legkülönbözőbb eseménysorozatok megoldását és lezárását, akár még katartikus élmény keretében is. Csakhogy mindig adódik egy másik, akárcsak a való életben. Vagy éppen párhuzamos síkon zajlanak az események, és mindig van kinek a sorsát nyomon követni, vagy újabb és újabb történések miatt izgulni. Nagyjából ez jelenti azt, hogy az Osmosis soha nem ér véget. Akárcsak a való élet.”

Nyilvánvalóan nem várható el egyetlen új látogatótól sem, hogy egy ültő helyében elolvassa a honlap összes menüpontja alatti tartalmat. Sőt, a régi „motorosoktól” sem várható el, hogy behatóan ismerjék a honlap komplett tartalmát. A hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy be kell látnom, nem jól álltam hozzá ezekhez a dolgokhoz az elmúlt hónapokban. A fenti esetben is publikusan kellett volna ügykezelnem. Lehet, hogy egyesek a hozzászólásomból tudták volna meg, hogy van ám itt Gyakran Ismételt Kérdések menüpont is, nosza, lessünk rá!

És sajnos ezzel még nem értünk a hibáim felsorolásának végére, de a többit már a következő bejegyzésre hagyom…