Arisztokratikus barátunk, Gróf annak idején egy netes társkeresőn összeismerkedett egy Angéla nevű jeles pesti hajadonnal, és annyira megkívánta a csinos fehérszemélyt, hogy felautózott miatta a fővárosba. Pest egyik hangulatos terén adtak egymásnak randevút, és Gróf, ez a kifogástalan úriember hamarabb megérkezett a helyszínre, és elkezdett ott lebzselni. Megfigyelte, hogy a téren van például egy kutyafuttató és egy automata nyilvános WC is.
Még volt egy kis ideje, és mivel kiszáradt a szája, a közeli boltban vett magának egy almás-körtés ízesítésű rostos levet. Amikor visszasétált a terepre, azt látta, hogy két fiatal lány az automata nyilvános vécénél bénázik. Magában jól kiröhögte őket, és arra gondolt, milyen okos is ő, hogy indulás előtt jó alaposan kigyurmázta magát saját vécéje meghitt magányában. Aztán meghúzta a rostos levet…
Valami érdekes okból a következő percben már egyáltalán nem röhögött a kislyányokon, még magában sem. Bensejében egész más dolog folyt már akkor. Óvatosan elindult az utca túloldaláról az automata illemhely felé, ahonnan épp akkor távoztak a fiatal hajadonok. Elkezdte olvasgatni a mobil építmény falán szereplő feliratokat, hogy mihamarabb mindent megtudjon a helyiség működési elvéről.
Ekkor még egyszer, jó alaposan meghúzta a rostos leves palackot, elvégre már ott volt a retyó biztonságos közelségben, nem igaz?
Majdnem.
A feliratokból csak annyit tudott meg, hogy ez egy távfelügyelt illemhely, és 250 forintért lehet igénybe venni, pénzt vissza nem ad. Előkotort a tárcájából egy kétszázast és egy ötvenest, majd megpróbálta bedobni a nyíláson. Aztán már szuszakolni és döfködni is, de a szerkezet nem akarta elfogadni a pénzét. Hát mi a retkes dágvány van ezzel, tán kell valami előzetes engedély, vagy jelszó, vagy mi a vihart akar ez tőle? Igazolja, hogy becsületes keresménye az a 250 forint, és nem például a sarkon szerezte be egy hajléktalan kifosztása során?
A hátsó szimeringnél lezajló folyamatok arra ösztökélték, hogy próbálja meg mihamarabb megoldani a problémát, mert esetleg gondok is adódhatnak odalenn a pénzügyi manőver hosszadalmas elhúzódásának esetén.
Ekkor fedezte fel a sárga gombot. Irtózatos mennyiségű próbálkozás és agymunka révén következtette ki, hogy a sárga gomb megnyomása és az érmék beszuszakolása a bedobónyílásba csak egy bizonyos ütem betartása esetén sikerülhet. Benn volt végre az ötvenes. Hurrá. Benn volt a kétszázas. Nemhurrá, mert alul visszadobta.
Mintha nem lett volna elég baja, ekkor megjelent a színen egy maga után kukát húzó jómunkásember, és így biztatta:
– Hiába próbálkozik, főnök, nem működik ez a szar.
Na, már csak te hiányoztál, ázzmeg – gondolta magában Gróf. – El ne meséld már nekem, hogy nem működik, amikor az előbb könnyített magán itt egy vihogó bakfislány, hát nem igaz, hogy hülyébb vagyok kettejüknél. Különben pedig igenis működik a szar, de még mennyire, hogy működik, hát már érzem, hogy közelít az elműködés felé ott hátul, miről beszél maga, mester?
Hangosan persze csak annyit mondott, hogy köszi, de ő azért megpróbálná.
Közben már karikák ugráltak a szeme előtt, a keze remegett, és egyfolytában az a nem túl irodalmi mondat járt a fejében, miszerint almáskörtésrostoslé, a durva anyádat!
Ekkor fedezte fel, hogy valaki a bedobálható érmék rangsorából a 200-ast egy nagyon vékony filctoll X-jelével kiiktatta, tehát előkotort két darab százast. Sárga gomb, picitkivár, ötvenes. Sárga gomb, picitkivár, százas. Sárga gomb, picitkivár, százas… HURRÁ!!! Kinyílt az ajtó! Ezaaaaaaaaz! Induljon a fal, mint a Balázs Show-ban!
Berongyolt a helyiségbe, de persze még mindig szigorúan összeszorítva farpofáit. Az ajtó becsukódott mögötte, ezzel egyidejűleg leöblítette magát a retyó… Te jó ég, ennyire büdös vagyok? – morfondírozott Gróf. – Eleve már jó előre lehúzzák a budit, ha bejövök? Vagy itt domborodik ki a műintézmény távfelügyeleti jellege? Valaki most figyel engem kamerán, és mivel azt gondolja, hogy láthatóan vidéki lehet ez a paraszt, távműködtetéssel jelzi, hogy víz is van, nem pottyantós a budi?
Egy felirat ugrott a szeme elé, amely arról tájékoztatta, hogy a helyiséget maximum 20 perc időtartamra lehet igénybe venni, ennek végeztével az ajtó mindenképpen kinyílik. „Hű, az vidám! Milyen jó, hogy nem szorulással küszködök éppen, így aztán nem kell semmiféle stopperrel stresszelnem magamat!” – örvendezett Gróf.
Körbeteregette a fémkagylót retyópapírral, aztán végre megkönnyebbült. Mi az hogy? Nagyon is! Utána elkezdte keresni a lehúzógombot. Sehogy se találta. Egyre biztosabbá vált számára, hogy itt valóban olyan szintű távfelügyeletről van szó, amelynek során egy erre szakosodott távmunkás a monitorát figyelve konstatálja, hogy ő most végzett, és majd nemsokára lehúzza a rötyit. Ekkor már kissé sértődötten gondolt arra, hogy az imént akkor miért nem törölte ki egy távműködtetésű automata a seggét, miért neki kellett bajlódnia a művelettel?
Aztán meglelte végre a lehúzógombot. A kagylótól mintegy másfél méternyire helyezkedett el, a fal egy teljesen indokolatlan felületén. Rendesen csodálta magát, amiért megtalálta a meghitt félhomályban. Ugyanez volt a helyzet a kézmosó és a kézszárító működtető gombjaival is, csak egy másik falon. És akkor eljött a pillanat, amikor is el kellett volna hagynia a helyiséget…
Próbálkozott magán az ajtón szereplő bemélyedésbe illeszteni ujjait, és ily módon elhúzni a nyílászárót, vagy legalább jelezni menekülési szándékát. Semmi. Ez mégsem a Balázs Show, öcsém, itt nem indul a fal.
Felfedezett egy nagy piros kallantyút a szomszédos falon, meg mellette egy apróbb zöldet, ám a kiírás szerint ezen alkalmatosságok a vésznyitót testesítették meg, használatuk pedig olyan következményekkel járt volna, mint a vészfék meghúzása a vonaton. Gróf elképzelte a jelenetet, ahogy meghúzza a vésznyitót, majd mire kilépne a helyiségből, a TEK már ellepi a környéket, őt a földre teperik, és közben a távműködtetési illemhelyparancsnok felolvassa a jogait. Mindezt pedig sírva nézi végig a csodálatos testalkatú Angéla.
No, ebben a pillanatban megcsörrent Gróf telefonja. Angéla volt a vonalban, és jelezte, hogy megérkezett a helyszínre, és csalódottan konstatálja, hogy a hangulatos terecske nem tartalmaz egy darab Grófot sem. Barátunk igen őszinte ember, ezért gyakorlatilag mindent bevallott a lánynak.
Elmesélte, hogy indulás előtt megfelelőképpen kigyurmázta magát, így hát nem érti, mi vezethetett odáig, hogy kénytelen volt telibefosni egy távfelügyelt automatikus illemhelyet. Mindenesetre most ezen remek létesítménynek a foglya ő, és nagyon szívesen venné, ha a drága lány 250 forint ellenében kiváltaná őt a rabságból, amely összeget természetesen azonnal megtéríti neki, amint újra Isten szabad ege alatt fog tartózkodni. De ha ez nem lehetséges, például a megfelelő aprópénz hiányában, akkor sincs vész, mert körülbelül tíz perc elteltével mindenképpen létrejön az ajtónyitás, addig Angéla próbálja meg valamivel elfoglalni magát.
Még csak elköszönés sem hangzott el az éterben, egyedül egy kattanás jelezte, hogy Angéla valószínűleg tényleg el fogja magát foglalni az elkövetkező tíz percben, de az a tevékenység egészen biztosan nem a Grófra való várakozás lesz. Erre utalt az is, hogy Gróf következő hívásait egyáltalán nem fogadta.
Érdekes módon Gróf ekkor igen vidám hangulatba került. Eljött az a pont, amikor már az ember egyszerűen kiröhögi saját magát. És ahogy ott röhögött a távfelügyelt automatikus illemhelyen, egyszer csak véletlenül rátenyerelt a fal egy újabb indokolatlan felületén szereplő gombra, mire az ajtó varázsütésre kinyílt.
Gróf kilépett a hangulatos pesti térre, kicsit hunyorgott a szokatlanul erős fénytől, majd belesúgta a szélbe:
– Idefigyelj, Angéla, le vagy te szarva.