Ha már az olasz nők kapcsán felvetődött a drága jó sorkatonai szolgálatom, akkor most elmesélnék néhány jellemző történetet, amelyekben egyáltalán nem fordulnak majd elő olasz nők, mert ilyesmiket egy helyőrség sajnos nyomokban sem tartalmazott, viszont velünk volt Csipek Lajos, aki biztosította, hogy ne unatkozzunk.
Csipek Lajosról elöljáróban annyit kell megemlítenem, hogy igen szimpatikus, jólelkű srác volt, viszont azt rögtön meg tudta állapítani az ember, hogy nem rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.
Amikor egy fiú bekerül a seregbe, akkor természetesen sok mindennel szívatják az elején. Egyénileg is, meg csoportos jelleggel is.
Utóbbi történt velünk, amikor felsorakoztatott minket a kiképzőnk az alakulótéren. (Ne kérdezzétek, hogy a nagy placc miért volt alakulótér. Másfél éven át volt szerencsém az ország több laktanyájában is megfigyelni ezen tereket, s bizony mondom néktek, soha nem alakultak azok semmivé, mindig ugyanolyanok maradtak.)
Az alakulótér szélén különböző ismeretterjesztő táblák sorakoztak, ma talán úgy mondanánk, hogy óriásplakátok. Az egyik ilyenen a Magyar Néphadseregben alkalmazott rendfokozatokat lehetett megtekinteni. Odahajtottak minket elé, és negyed órát kaptunk, hogy memorizáljuk a látottakat. A tartalom a következő volt:
Tisztesek: őrvezető, tizedes, szakaszvezető
Tiszthelyettesek: őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester
Zászlósok: zászlós, törzszászlós
Tisztek: alhadnagy, hadnagy, főhadnagy, százados
Főtisztek: őrnagy, alezredes, ezredes
Tábornokok: vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes, hadseregtábornok
Utána hátra arc, és felkérdezés.
Persze, hogy nem ment elsőre. No de semmi baj, a jóságos kiképzőnktől kaptunk még egy negyed órácskát a memorizálásra. Kicsit ugyan árnyalta a képet, hogy csak akkor mehettünk vacsorázni, ha mindenki megtanulta a rangsort, de hát mit nekünk egy ilyen feladat? És még világos nappal van, gond egy szál se.
Kivéve Csipek Lajost. Ő volt a gond. És nem kicsi. Valahogy nem akart a fejébe menni a nélkülözhetetlen tudomány, vagy ha mégis, akkor odabenn jelentősen összekeveredtek a szavak. Mondott az a csóró gyerek mindent. Alzászlós, vezérfőhadnagy, szakasztizedes, főtörzsőrnagy, meg ami a csövön kifért.
Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy Csipek Lajos vezetéknevét nem egy világhírű számítógépes cég szponzorizációja ihlette, ilyeténképpen Csipek honvéd agyában kevés okos chip szerepelhet alkatrészként.
Amikor vagy negyedjére kellett hátraarcolnunk, majd beszámolnunk a látottakról, akkor már lefőve, idegesen, fogcsikorgatva súgtunk Csipek Lajosnak, de amikor kiejtette a száján az általa frissiben kitalált rendfokozatot, miszerint fővezértábornok, akkor kezdtünk kicsit ingerültek lenni. Lajos, a jó édes anyádat, hát már sötétedik, mindjárt bezár a konyha, nem kapunk vacsorát!
A kiképzőnk végül belátta, hogy Csipek honvédnak nyilvánvalóan több szemeszterre lesz szüksége a tananyag elsajátításához, így hát megkönyörült rajtunk, sorakozót vezényelt, aztán felvezetett minket az étkező elé.
Elkéstünk. Bezárt a bazár. Arra voltunk kárhoztatva, hogy a hátsó ajtónál besunnyogva kunyeráljunk némi kenyeret, zsírt meg fűszerpaprikát a szakácsoktól. Azon az estén csupán mérsékelten rajongtunk Csipek Lajos iránt, pedig akkor még nem sejtettük, hányszor lesz még paprikás zsíros kenyér a vacsoránk.