Az alábbi történetet egy barátom igen plasztikus elbeszéléséből ismertem meg. Abban az időben játszódik, amikor még létezett hazánkban sorkatonaság. A sztori szerfölött alkalmas arra, hogy az ember megtépázott igazságérzetét helyreállítsa, úgyhogy most legjobb tudásom szerint közreadom.
Történt egyszer, hogy hétvégi eltávot kapott egy harckocsi személyzete, a továbbiakban: Parancsnok, Irányzó, Vezető és Töltő. A négy derék fiatalember átlagosan 160 centiméteres testmagassággal rendelkezett, hiszen egy harckocsizó dandárnál nem a zsiráfgondozó, kosárlabdás és hasonló égimeszelőket helyezték szolgálatba, hanem az olyan adottságú fiúkat, akik méretüknél fogva kényelmesen elfértek a tank belsejében.
Na már most, attól, hogy valaki apró termetű, még nőhetnek kemény izmok a testén, továbbá rendelkezhet a termetét meghazudtoló bátorsággal. A szóban forgó négytagú különítmény pontosan ilyen egyedekből állt. Volt köztük olyan, aki a sorkatonasága idején már hét évre visszatekintő bokszolói múlttal büszkélkedhetett, de volt köztük egyszerű parasztfiú is, aki a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ténykedése során tett szert igencsak acélos izomzatra.
Hőseink egy vonat másodosztályú vagonjában utaztak hazafelé. Négyen foglaltak helyet egy négyes ülésen, kétfelé szépen elosztva, így kettesével egymással szemben ülve kedélyesen elbeszélgettek. A vagon túloldalán lévő négyes ülésre az egyik állomáson megérkezett egy ifjú hajadon, de a magánya nem tartott sokáig, mert hamarosan csatlakozott hozzá három gyanús külsejű himpellér.
A három alakon jól látható volt, hogy nem az angolkisasszonyok között nevelkedtek, és aki rájuk nézett, nem feltételezte, hogy bármelyikük is tagja lehet egy londoni klubnak, ahová csak gentlemanek tehetik be a lábukat. Beszédmodorukat leginkább a parttalan trágárkodás jellemezte, a körülöttük terjengő illatfelhő pedig arról tájékoztatta az utazóközönséget, hogy a három fószer jelentős mennyiségű alkohol fogyasztásával ütötte el a vonatra várakozás unalmas óráit a restiben.
Mindezek mellett kellőképpen nagydarabok voltak, és ez jelentősen növelte az önbizalmukat. Mind a hárman alfahímként tekintettek magukra, és heveny udvarlásba kezdtek a megszeppent ifjú hölgy sérelmére. Szegény hajadon kétségbeesve tekintgetett körbe, majd megpróbált felállni az üléséről, hogy elmeneküljön, de a három bonviván nem engedte.
A történet azon a pontot vett komoly fordulatot, amikor az egyik hippihuligán megfogta a leányzó mellét. Ekkor a jelenethez legközelebb ülő harckocsizó, Irányzó odaszólt:
– Hallod? Mit molesztáljátok ezt a lányt?
A tapizós alfahím ekkor átmenetileg beszüntette az elragadó udvarlást, és a négytagú különítmény felé fordult. Majd felállt, és odalépett Irányzó elé.
– Van valami problémád, kis köcsög? – érdeklődött szívélyesen.
Onnan lehetett tudni, miszerint Irányzó nem kedveli, ha köcsögnek szólítják, hogy a következő pillanatban felpattant ültő helyéből, de nem ám csak úgy felállt, hanem felugrott az ülésre, ezáltal egy magasságba került a köcsögöző hímtaggal, majd olyan fülest osztott le neki, hogy az beleesett Töltő ölébe. Töltő nem szándékozott a további utazást egy nagydarab férfival az ölében megvalósítani, ezért lelökte az illetőt a padlózatra.
Ekkor már a másik két himpellér is akcióba lépett, és rárontottak az apró termetű sorkatonákra. A művelet első pillanataiban bizakodó arckifejezést mutattak, ám ez hamarosan megváltozott. A farmerdzsekis hippihuligán például olyat kapott az arcába Vezetőtől, hogy onnantól kezdve a vészfék megtalálása képezte a rövidtávú programját. De nem járt jobban a haverja sem, aki Parancsnokot nézte ki magának. Rá kellett jönnie, hogy egy 160 centi magas illetőnek is lehet olyan térde, amely az ő tökeivel való találkozáskor keményebbnek bizonyul. Az ezen antropológiai felfedezés kapcsán összegörnyedő himpellér egyik metszőfoga egy jól irányzott ökölcsapás nyomán a következő pillanatban hangos koppanással ért le a vagon padlózatára, a tulajdonosa pedig bánatosan nézett utána.
A harmadik fószer ekkor még mindig látott esélyt arra, hogy a mérkőzést legalább döntetlenre hozza ki, ám amikor Töltő egy jelentős felütést mért az állkapcsára, melynek nyomán a feje a csomagtartó rácsozatába ütközött, hirtelen pesszimistává vált, és lemondott a további küzdelemről.
A történetre a pontot Irányzó tette rá, aki megrugdosta a földön heverő himpelléreket, megkérvén őket, hogy kússzanak be az ülések alá, mivel az utasok nem tudnak tőlük eljárni.
És hogy mi ebből a tanulság? Hát csak az, hogy kicsi a bors, de attól még lehet harckocsizó.