Teltek a hónapok, eljött a tél, s vele együtt az első hadgyakorlatunk Táborfalván. Egy téli hadgyakorlat alkalmából az egyszerű sorkatonának az a legfontosabb küldetése, mintegy a túlélésének záloga, hogy éjszakára meleg szállást találjon magának. Vannak persze mindenféle nagy legénységi sátrak, közepükön egy szál dobkályhával, de hát nyilván az öregkatonák foglalják el először helyeiket a fűtőtest közelében. Az élelmesebb kopaszok ilyenkor alternatív megoldást keresnek.
Ilyen élelmes kopasz volt Csipek Lajos is. Bekéredzkedett hozzánk, a műhelykocsiba.
A DAC-665 típusú tehergépjárműre applikált műhelyputtonynak az volt az egyik óriási előnye, hogy volt benne fűtés. Mi, a javítóraj jeles tagjai, azaz Széphegyi, Vígh Peti és jómagam természetesen a DAC-ban aludtunk. A műhelykocsi úgy festett belülről, hogy a két oldalán egy-egy munkapad szerepelt, mindenféle szerszámgépekkel és szerszámtárolókkal.
A DAC-ban lévő fűtés szabályozása bináris jellegű volt. Tehát vagy volt benne fűtés, vagy nem. Bekapcs, kikapcs. Ennyi. Nem bonyolult. Továbbá a derék román konstruktőrök nem látták el a rendszert mindenféle szenzorokkal. Úgy is mondhatnám, a konstrukció működése teljességgel független volt például a műhelykocsin kívül elterülő világ különböző jelenségeitől, és ezek közé tartozott a külső hőmérséklet is.
Csipek Lajos tehát estefelé odasomfordált a DAC-hoz, ahol éjjeli nyugodalmunkra készülődtünk. Megérdeklődte, volna-e még hely, hogy ő is itt aludhasson.
– Cigid van? – kérdezett vissza látszólag összefüggéstelenül Széphegyi, de Csipek Lajos rögtön megértette, miről van szó, és haladéktalanul átadott a kocsiparancsnoknak egy pakli barna Szofit.
– Na gyere – intett a fejével Széphegyi, mert nem volt bőbeszédű fajta, és úgy érezte, jelen kommunikációs viszonylatban ez a két szó éppen elég egyértelmű, kifejező és még barátságos is.
Csipek immár a túlélés biztos és boldogító tudatában felhágott a műhelykocsi létráján, és belépett a puttonyba. Már közben is túláradóan optimista volt, ám amikor meglátta, hogy a padlózatot a mi pokrócaink és hálózsákjaink borítják, ha lehet, még bizakodóbb lett.
– Alhatok a munkapadon? – kérdezte hitetlenkedve, hangjában olthatatlan reménnyel.
Széphegyi bólintott.
Csipek Lajos úgy érezte, ennél nagyobb szerencse már nem is érheti őt ezen az Isten háta mögötti, elátkozott harcmezőn. Most már jöhet jeges szél, hóvihar, tombolhatnak odakünn az elemek, de neki biztonságban az élete immár, mert a munkapadon alhat, amely több mint egy méterrel van magasabban a padlószintnél, és azt már a laktanyában is megtanulta az elmúlt hónapokban, hogy az emeletes ágy tetején mindig melegebb van, mert a meleg levegő felfelé száll.
Szeme sarkában a hála könnycseppje ült, midőn végignézett hármunk arcán. Úgy értékelte, sokféle fazon szolgál a Magyar Néphadseregben, vannak harckocsizók, komendánsok, nyuszik, vegyvédelmisek, meg a fene se tudja, milyen figurák, de hogy a javítósok a legbajtársiasabb, legönzetlenebb katonák, az immár kétségtelen.
Éjszaka jő, műhelykocsi bezár, fűtés bekapcs, mi hárman padlóra le, Lajos munkapadra fel, de nagyon durván.
És aztán telnek az órák…
Fűtésszabályozásként mi, a padlón (érzékelvén a hőmérséklet folyamatos emelkedését) éjféltájt kibújtunk a hálózsákból, és aztán minden rendben volt.
Fűtésszabályozásként Csipek Lajos a munkapad tetején először kibújt a hálózsákjából. Aztán a kabátjából. Aztán a zubbonyából. Aztán a nadrágjából és a pólójából. Aztán elkezdett sóhajtozni. Majd hörögni. Aztán fuldokolni. Végül durvaanyázni. Hajnalban pedig elhaló hangon közölte, hogy ő mindjárt megpusztul. Amikor eljött a reggel, már anyaszült meztelenül hevert a munkapadon, hason fekve, fejét lelógatva, minél hűvösebb légrétegeket keresvén.
Széphegyi odalépett a puttony alsó végébe. Megnyugtatta Csipek Lajost, hogy egy percen belül ki fogja nyitni az ajtót, és akkor majd beáramlik a hűs januári levegő, de ennek feltételeként azt támasztotta, hogy Csipek Lajos öltsön magára legalább némi alsóruházatot, merthogy neki egy hónapja van hátra a leszerelésig, és DAC-665 típusú műhelykocsijától mindeddig sikerült távol tartania a gonosz és sikamlós pletykákat, s ezt mindvégig szeretné megőrizni.
Csipek Lajos a következő éjszakán nem kért tőlünk szállást.