Már nem emlékszem pontosan, hogy a Becses Brigantik Facebook-oldalát mikor találták meg a félcédulások. Valószínűleg a tízezres követőszám átlépése környékén történhetett. De az tény, hogy onnantól kezdve mintha egymásnak adták volna a kilincset. A nosztalgikus visszaemlékezést kezdjük az első fecskével, Alberttel.
2016 nyarán történt, hogy sikerült megismerkednem egy női hölggyel, aki aztán megengedte, hogy megérintsem a testét puszta kézzel, én pedig ettől olyannyira euforikus állapotba kerültem, hogy hazatérvén ebben az emelkedett hangulatban nyitottam meg postafiókunkat, ahol Albert második levele várt minket. Aztán pedig megválaszoltam. Publikusan. Íme:
Van nekünk egy Albert nevű drágakedves olvasónk, aki már másodjára abajgat minket kritikai észrevételeivel, amiket eredetileg egyáltalán nem akartunk megválaszolni, mert az üzeneteiben hemzsegnek az olyan kitételek, amik élőszóban, mondjuk egy harmadosztályú krimóban azonnal a „Mi van? Mi van? Mi van?” trilógiát vonnák maguk után. De most mégis megválaszoljuk, mert jelenleg olyannyira boldogok vagyunk valamitől, hogy a derék Alberttel is meg akarjuk osztani szívünk minden szeretetét.
Te idefigyelj mán, Albi! Nem gondoltál még rá, hogy belőled akár kiváló kritikus is lehetne, mondjuk a film- vagy színházművészet terén, netán irodalmilag? Még az is elképzelhető, hogy kiválóan meg tudnál élni belőle. Ehhez mindössze arra lenne szükség, hogy a bírálatodból kigyomláld a trágár szavakat, a becsületsértő jelzőket, illetőleg a szerzők édesanyjának szabadidős élvezeti tevékenységére vonatkozó találgatásaidat. Mert amúgy nem lennél te hülye, Albi, az érződik a megfogalmazásaidon, csak hát szerintünk valamiért most titkos féreg foga rág a csöpp kis lelkedben.
Te Albi! Mondok én neked valamit. Nagyon érdekelni fog tégedet. Te egy jó ember vagy. És ráadásul nyár van. Menjél ki a szabadba, vegyülj el az emberek között, és mosolyogj rá valakire. Aztán egy másik valakire. Bárhol. A zöldségesnél, az újságárusnál vagy éppen egy salakmotorpályán. Meglásd, előbb vagy utóbb valaki vissza fog rád mosolyogni. És az neked jó lesz. Érezni fogod, hogy oldódik a lelkedben a gyűlölet.
Meglehet, hogy igazad van, és a képeink jelentős része szar (ez a legszelídebb jelző, amit tőled idézni lehet), néhol gusztustalanok is, az írásaink meg poéntalanok, dagályosak és ráadásul tele vannak szóismétléssel. Ez is egy vélemény, amit tiszteletben tartunk. De akkor mit keresel nálunk, Albi? Miért van az, hogy már a második kirohanásodat intézed felénk? Jó ez neked? Olyan tágas ez a világháló, biztos te is megtalálnád azokat a kuckókat benne, ahol remekül érzed magad.
Legyél együtt olyanokkal, Albert, akik körében fel tudsz oldódni, akik társaságában úgy érzed, hogy szétárad a nyugalom minden sejtedben, miközben feltöltődsz csupa pozitív energiával és megtelsz szeretettel. Csakis így érdemes élni, Albert, máskülönben meg fog fullasztani az a sok gyűlölet, ami most benned lakozik. Engedd el, Albi! Nincs szükséged semmiféle gyűlöletre.
Próbáld ki, hogy mondjuk holnap a barkácsműhelyedben önkéntesen összeállítasz egy járókeretet egy rászoruló öreg néni számára, vagy ha ez nem megy, akkor karitatív jelleggel megsimogatsz egy kiskutyát. (Lehet cica is, ízlés szerint.) Meglásd, Albi, egy idő után a további simogatni valók úgy fognak a kezed alá idomulni, mintha mindig is az érintésedre vágytak volna. És ez szintén jó lesz neked. Az érintések nagyon fontosak ám, Albikám!
Kívánunk hát neked sok mosolyt, rengeteg kellemes érintést, azonkívül vidámságot, kilazulást, minden sejtet átható pozitív érzéseket, és Gronyár még azt is hozzátette, hogy igyál valamit. (Ő az ilyesmit véresen komolyan gondolja.) Berzenke ugyan nem akar verset írni hozzád, de azt azért tudjad, hogy mi szeretünk. És ami ennél sokkal fontosabb, Albi, Jézus is szeret téged.
