Ez tényleg a szabadság. Töröltem magam arról az instant szarról, amiről manapság kötelezően azt kell gondolni, hogy minden közösségi élmény, kapcsolat és érvényesülés netovábbja.
Hát egy nagy lószaft!
Az én dolgom az, hogy írjak. Aki olvasni akar engem, az itt megtalál. A többi pedig nem érdekel. Holdmagasról és karvastagon leszarom.
Eddig sem segített semmit, lényegében csak akadályozott. Ha belegondolok, 2014. január elsején kezdtem a Becses Brigantik oldallal, és ez az aljas, immorális senkiházi majdnem tíz éven keresztül egyfolytában csak akadályozott. Mindent a világon megtett azért, hogy soha ne érhessem el a céljaimat. Mindig a legfontosabb pillanatokban tett nekem keresztbe.
Hát ennek a fogságnak most vége! Nincsen hatalmad fölöttem!
Ugyan, mi változik? Nem kell azon agyalnom, hogy miféle tartalmat tegyek közzé annak érdekében, hogy havonta eggyel több követőm legyen. Nem kell az ostoba, alattomos és gátlástalanul részrehajló szabályainak megfelelnem. Semennyire sem kell foglalkoznom vele, az eddig elpazarolt időmet pedig nyugodtan fordíthatom fejezetek írására. Az én saját történetem írására.
Ha már az elmúlt években még a barátaimat is kiszelektáltam, és mindenki repült, aki nem ment át egy nagyon egyszerű próbán, akkor nehogy már ez a szutyok, ótvar, aljas és immorális felület maradhasson!
Igen, ez a szabadság. A legszabadabb írói tevékenység. Mert pontosan erre van szükségem. És vagyok már olyan öreg, hogy nekem sem hazug barát, sem egy mocsokban fetrengő antiszociális média nem diktálhat. A magam ura vagyok. És úgy írom a folytatást a követőimnek, ahogy én akarom. Ha háromszázan vannak, akkor annyinak, ha meg harmincan vannak, akkor meg annyinak.
Osmosis mindenek felett!
A barátok kiszelektálását gondold át. Elképzelhető, hogy az is repült, aki tényleg aggódik érted és akinek fontos vagy.
Nem! Olyat soha nem tennék.
<3