Elhamarkodott randevú (4/3. rész)
Azonban aznap már semmit sem tehetett, mert Dóri még arra sem adott neki lehetőséget, hogy akár szünetben, a folyosón összefussanak. A tanítás végén pedig Solymos Feri társaságában, mint akiknek sürgős közös dolguk van, kart karba öltve sietősen elhagyták az iskola épületét.
A fiú végtelenül boldognak érezte magát, de csak addig, amíg be nem fordultak az utcasarkon. Ott Dóri hirtelen kibontakozott a karjaiból, majd látva, hogy ez a tapintatlan mozdulat mennyire rosszul esik Ferinek, röstelkedve, zavartan még egyszer megköszönte a segítségét, és lehajtott fejjel hazaindult.
– Semmiség, akárki megtette volna – dünnyögte maga elé Feri vitriolos öngúnnyal, amikor a kislány már messze járt.
Egyedül anya volt otthon, amikor Dóri hazaérkezett, s ezt igazán nem bánta, mert így minden visszafogottság nélkül, csakis neki sírhatta el a bánatát. És persze bocsánatot is kért tőle,amiért haragosan szólt hozzá, csak mert nem a legkedvezőbb véleményt fogalmazta meg az álnok Herceg Mikiről.
– Ne is beszéljünk róla, kislányom – simogatta meg a fejét anya. – Sokkal szívesebben vettem volna, ha arról számolsz be, mekkorát tévedtem. De hidd el, így sincs okod ekkora nekibúsulásra. Inkább annak örülj, hogy idejekorán kiderült, kígyót melengettél a kebleden.
Bakfislányok felzaklatott szívét azonban ritkán nyugtatják meg az efféle okos szavak. Dóri, bár örült az együttérzésnek, egész délután az események hatása alatt állt, és este is csak nehezen jött álom a szemére. Másnap reggel némi megkönnyebbülést hozott az életébe, hogy a legbizalmasabb barátnője, Kata végre meggyógyult, s így együtt mehettek az iskolába.
A beszélgetésük témáját természetesen Herceg Miki viselkedése képezte. Kata módfelett felháborodott a hallottakon, s egyúttal a legnagyobb elismerés hangján szólt Solymos Feri baráti gesztusáról. De azért nem mulasztotta el figyelmeztetni barátnőjét:
– Nem lenne szép dolog, ha visszaélnél az érzelmeivel. Igazán rendes fiú ez a Feri.
Dóri nem érezte jogosnak a szelíden feddő szavakat:
– De Kata, hiszen ő ajánlotta fel a segítségét!
– Jó, jó, tudom. Mindössze arra kérlek, ne áltasd hiú reményekkel. Kár volna kockára tenni a barátságát.
Végszóra megérkeztek az osztálytermük elé, s az első, akivel az ajtóban összefutottak, éppen Herceg Miki volt.
– Dóra, beszélhetnék veled? – kérdezte behízelgő hangon.
Az Almási lány olyan fagyos pillantást lövellt felé, hogy az talán még egy működő vulkánt is lecsillapított volna:
– Elnézést, ismerjük egymást?
– Most mit játszod meg magad? – fortyant fel Miki. – És egyáltalán, miért hazudozol mindenkinek a keddi napunkról?
Ilyen fokú pimaszság hallatán Dóri nyomban vaskos becsületsértő jelzők után kezdett kutakodni az emlékezetében, de szerencsére, mielőtt meglelte volna a megfelelőt, barátnője megelőzte, s nem mindennapi színészi képességekről téve tanúbizonyságot, negédesen így szólt az arcátlan ifjúhoz:
– Arról a napról van szó, Mikikém, amit nálunk töltöttél?
– Már te is kezded, Kata? Fogalmam sincs, miről beszélsz!
– Természetesen a tegnapelőttről. Egész délután a betegágyam mellett ültél, és a matekleckét magyaráztad. Nagyon aranyos volt, ahogy azon aggódtál, nehogy lemaradjak a tananyagban.
Azok a hápogásszerű hangok, amiket ennek nyomán Herceg Miki kipréselt magából, több magasan képzett logopédusnak is komoly munkát adtak volna. A leesett állú fiú szédülve vánszorgott be az osztályterembe, s megsemmisülten rogyott a padjába. A két barátnő bevonulása ezzel ellentétben maga volt a diadalmenet.
Dóri olyannyira az események hatása alatt állt, hogy egyáltalán nem tudott a tanár magyarázatára figyelni. Az óra közepén arra az álláspontra jutott, hogy igazán szép gesztus lenne Ferit megjutalmazni lovagias viselkedéséért.
Kitépett egy lapot a füzetéből, s néhány sort firkantott rá, majd a hanyagul összehajtogatott papírt az előtte ülő Nagy Andi kezébe nyomta, azzal a kéréssel, hogy továbbítsa Solymosnak. Andit ismerve biztosra vette, hogy a tanítás végén már mindenki tudni fog róla, miszerint aznap délután „ismét” moziba mennek Ferivel.
A következő szünetben azonban nem az ő tervei szerint alakultak a dolgok. A komoly tekintetű szemüveges fiú ugyanis kikosarazta:
– Nem megyek veled moziba, Dóri – mondta szomorúan. – Úgy érzem, én ebben az ügyben már teljesítettem a kötelességemet.