Most már eltörött a mécses a vendégnél, de Julika nem hagyta abba a fejmosást, legfeljebb azokban a pillanatokban, amikor Márta épp egy újabb zsebkendőt trombitált tele. Úgy érezte, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, mert annál hatásosabb lesz a beszélgetés, minél több, eladdig figyelmen kívül hagyott körülménnyel sikerül szembesítenie a barátnőjét.
– Egyszerűen nem értem, miért pont most ment el az eszed – folytatta csöndesen, de határozottan. – László hosszú évek harca árán, lépésről lépésre felépítette az egzisztenciáját. Szép és kényelmes otthont teremtettetek magatoknak. Vártátok, hogy új jövevény érkezzen közétek. Egy apró emberke, aki által valóban teljes lesz a családotok. Emlékszem, akkor láttalak utoljára ilyen keservesen zokogni, amikor szembesített vele az orvosod, hogy nem lesz olyan egyszerű gyermeket kihordanod, mint ahogy azt remélted. Éveken át a fogadat összeszorítva jártál a kezelésekre, és most, amikor végre megadta az Isten, amire a legjobban vágytatok, amikor végre igazán boldogan élhetnétek, akkor…
– De értsd meg, Julika, hogy a boldogság nem elhatározás kérdése! – vágott közbe hüppögve Márta.
– Ez így van, tudom én azt jól – bólintott a háziasszony –, de azt is tudom, hogy mások boldogtalansága árán nem nyerheted el az igaz boldogságot. Ha mások legszentebb érzéseit vagy éppen jogos érdekeit letiporva csörtetsz végig az úton, annak a végén nem öröm és megelégedettség fog várni, ebben biztos vagyok. Márpedig te most a rosszabbik útra léptél, ami a boldogságkeresést illeti. Egy ilyen helyzetben nem az az üdvözítő megoldás, ha az ellaposodott kapcsolatból kifelé kacsintgatva próbálsz utat keresni a boldogság felé. Sokkal inkább az hozhat eredményt, ha azt veszed górcső alá, mi vezetett el a jelen helyzetig. És ha erről őszintén elbeszélgetsz azzal az emberrel, akit meggyőződésem szerint még ma is szeretsz, és akinek valaha örök hűséget esküdtél, bizonyára megértésre fogsz találni. Kettőtök kezében van a megoldás, egy harmadik fél nem segíthet rajtatok. Főleg akkor nem, ha az a harmadik egy internetes szerencselovag, tűnjék bármennyire sármos és izgalmas férfinak az első pillanatban.
Márta sokadszorra is megtörölgette kipirosodott szemét, aztán értetlenül felsóhajtott:
– Most azt mondod, hogy kezdjek el panaszkodni Lacinak? De hisz épp az előbb fejtetted ki, hogy inkább hálásnak kellene lennem neki, amiért megpróbál mindent megadni számomra, amire csak képes. És akkor támadjak neki azzal a váddal, hogy észre sem vette, mennyire eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben?
– Félreértettél, Mártikám. Én nem azt javasoltam, hogy kezdj el teli szájjal panaszkodni a férjednek, pláne nem azt, hogy mindenféle vádakat vagdoss a fejéhez. Hosszú évek óta együtt élsz vele, bizonyára tudod, mi módon tárhatod elé a problémáidat úgy, hogy ne bántsd meg. De értsd meg végre, ezt a dolgot kettőtökön kívül senki más nem teheti helyre. Meglátásom szerint a gond inkább abból fakad, hogy te mintha már nem is akarnád, hogy újra a régi kerékvágásba zökkenjenek vissza a dolgok. Mintha hagynád magad sodortatni az eseményekkel, s közben széttárod a karod, mint aki nem tehet semmiről. Márpedig ennek csakis rossz vége lehet. Higgy az élettapasztalatomban, kérlek!
Márta hátradőlt a fotelben, s az orrát törölgetve szomorúan bámulta a csillárt. Julika hosszasan nézte a barátnője arcát, aztán szelíden így szólt:
– Tudom én, hogy legyezgeti a női hiúságodat, ami az elmúlt hetekben történt veled. Minden nő szereti a romantikát, a virágot, a szép versekről nem is beszélve. És olyan nőt sem láttam még, akire ne hatottak volna a kedves és szellemes bókok. Csak hát azért az ilyesminek vannak társadalmilag elfogadott határai. És ha már itt tartunk, bevallom, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy meddig tart ki a romantika ennél a te internetes lovagodnál. Hogy hol húzódik nála az a bizonyos határvonal. És ezt nem is olyan bonyolult dolog kideríteni. Ha van hozzá elég bátorságod, tehetünk vele egy próbát…
E szavak hallatán Márta azonnal fölült, és kíváncsian fürkészte a barátnője tekintetét:
– Mire célzol, Julikám? – kérdezte alig leplezhető türelmetlenséggel.
– Elmondom, mire gondoltam – dőlt előre Julika a fotelben. – Amikor hazaérsz, jelentkezz be arra a fórumra, ahol diskurálni szoktatok, és aztán írd meg a lovagodnak, hogy azt fontolgatod, mindent elmesélsz a férjednek.
– De hát ez nem igaz! – kiáltott fel Márta riadtan. – Miért kellene ezt hazudnom neki?
– Úgy gondolom, nem lenne minden tanulság nélküli megfigyelni az erre adott reakcióját – felelte a háziasszony. – Az a gyanúm, erre a hírre úgy elszelelne az a férfi, hogy többé a színét sem látnád.
– Nehogy azt hidd! – jelentette ki az önérzetében megbántva a vendég.
– Akkor meg nincs mitől tartanod, nem igaz? – kérdezte hamiskás mosollyal Julika. – Mindenesetre egy próbát megér. Biztos vagyok benne, hogy utána sokkal tisztábban fogsz látni – tette hozzá már sokkal komolyabban, és egyben a beszélgetést is lezárandó, mert ebben a pillanatban hazaérkezett a hitvese.
Márta megköszönte a vendéglátást és a lelki tanácsadást, aztán távozott, Almásiné pedig a konyhába sietett, hogy ételt melegítsen a férjének. A gondolatai persze eközben is folyvást a barátnőjének ügye körül csapongtak. Ahogy teltek a percek, már egyáltalán nem volt benne biztos, hogy jó ötletet adott Mártának. Mi lesz, ha az a szoknyavadász egyáltalán nem fog elinalni, mint ahogyan azt ő feltételezte?
„Még a végén én taszítom a barátnőmet annak a himpellérnek a karjaiba” – gondolta elrémülve, és annyira marta a lelkifurdalás, hogy olyat tett, ami egyébként nem volt szokása. Ebéd közben szép sorjában elmesélte a férjének, miféle gondok gyötrik a barátnőjét.
Szerencsére Károly hamar megnyugtatta:
– Semmi okod aggodalomra, szívem. Először is egyáltalán nem biztos, hogy Márta megfogadja a tanácsodat, mégpedig azért, mert az általad elmondottak alapján talán ő maga is érzi, hogy ennek a nőcsábásznak semmiféle komoly szándékai nincsenek vele. De ha mégis meglebegteti előtte azt a lehetőséget, hogy kitálal a férjének, hát a nyakamat teszem rá, hogy az a fickó perceken belül eltűnik a színről. Vagy ami még valószínűbb, egyszerűen megváltoztatja a nevét, és onnantól kezdve más nőknek teszi majd a szépet azon az internetes fórumon. Hacsak eddig meg nem tette… – törölte meg a száját a családfő, majd megköszönte az ebédet, és így folytatta: – Azonban mondok én neked valami mást is. Nemcsak a barátnőd oldaláról kellene vizsgálnod ezt a problémát. Ott van a férje, Laci. Nem ártana néhány dolgot a szíves figyelmébe ajánlani.
– Csak nem azt akarod tanácsolni, hogy áruljam be neki a barátnőmet? – hüledezett Julika.
– Jaj, dehogyis! – felelte Károly, aztán részletesen kifejtette, mire célzott.
Másnap Julika felkereste Márta férjét az irodájában. László belsőépítészként és lakberendezőként adott tanácsot az ügyfeleinek, s az évek során gyümölcsöző vállalkozást épített fel, szinte a semmiből. Julika úgy jelentkezett be nála, mint akinek semmi más célja nincs, mint lakberendezési tanácsok kieszközlése egy régi jó ismerősétől, egy idő után azonban ügyesen elterelte a szót a magánélet vonatkozásaira. Nem volt túl nehéz dolga, mert a vendéglátója asztalán szinte folyamatosan csörgött a telefon, és a mobilját is ötpercenként kényszerült felvenni, sűrű elnézéskérések közepette.
– Te aztán jól el vagy látva munkával, Lacikám – jegyezte meg Julika. – Hogy bírod ezt az őrült tempót?
– Addig jó, amíg maguktól jönnek a kuncsaftok, nem nekem kell futnom utánuk – felelte a vállalkozó. – Hála az égnek, most már az előbbi a helyzet. Volt idő, amikor még iszonyatos pénzeket kellett reklámra költenem, hogy egyáltalán bekopogjon valaki hozzám – magyarázta.
– Félre ne érts, én örülök a sikereidnek – szabadkozott Almásiné –, csak amiatt aggódom, nehogy a család rovására menjen ez a hajszolt életvitel. Főleg most, hogy a kis Timike is megszületett. Márti nem panaszkodott még, hogy keveset vagy otthon?
László egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, s közben átható pillantással vizslatni kezdte vendége arcát:
– Nekem eddig nem. Neked talán igen?