Ákos megsimogatta Évi kezét. A lány nem állt ellen, nem húzódott el, s a fiú ezt jó jelnek vélte:
– No, ne sírj már, nincs semmi baj – próbálta vigasztalni Évit. – Szerintem túlbonyolítod magadban a dolgot, pedig egyszerű ez, mint az egyszeregy… Szeretsz? Úgy érzed, hogy boldogok lehetnénk egymás oldalán? Akkor hát ne habozz, hanem mondj igent, és bízd rám magad. Ha viszont már nem szeretsz, kérlek, azt is mondd meg őszintén, és megígérem, nem foglak zaklatni soha többé.
A lány végre erőt vett magán, és befejezte a pityergést. Zsebkendőt húzott elő, felszárította a könnyeit, aztán hatalmas sóhaj szakadt fel a lelkéből:
– Jaj, Ákos, ha valóban ilyen egyszerű lenne ez…
– Márpedig meglátásom szerint ez ilyen egyszerű.
– Neked talán igen. Te erős vagy, és ezért…
– Te is erős vagy – szólt közbe az Almási fiú. – Hidd el, nem ismertem nálad erősebb lányt soha.
– Ez idáig én is erősnek hittem magam, de lásd: nem bírtam tovább tartani magam, és most elgyöngültem.
– Semmi baj, kedvesem – mosolygott Ákos. – Tudod, mi a szerelem? „Meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.” Legalábbis Paul Gerardy szerint.
– A költők sokszor álomvilágban élnek, de egy egyszerű halandó nem engedhet meg ilyesmit magának. Nekünk a való világ kihívásaival kell szembenéznünk – jegyezte meg Évi, aztán nagy komolyan így folytatta: – Ha az ember szerelmes, akkor bármiféle bolondságra képes, azonban ahhoz, hogy az elvárható bölcsességgel tervezzük meg a jövőnket, arra van szükség, hogy…
Az Almási fiú most megint szükségét érezte, hogy közbevágjon:
– „A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.” Ezt pedig Jókai Mór mondotta volt. És én hiszek neki – jelentette ki határozottan, aztán újból korholni kezdte a lányt: – Már megint bonyolítani akarod a dolgokat, kedvesem. Pedig a szeretetnek épp az egyszerűségében áll a tökéletessége.
Odakinn a konyhában egyre nőtt az izgalom a Hajdú család többi tagja között. Néhány perce sikerült lerázniuk az ügynököt, aki megértette valahára, hogy fölöslegesen szónokol, itt aztán nem fognak tőle rendelni, dacára annak, hogy a nagyapó elismerően nyilatkozott a Kovács és Bereczky típusú hevederzár semmivel össze nem hasonlítható előnyeiről. A pénzügyi hatalom azonban Hajdú Endre kezében összpontosult, márpedig ő momentán hallani sem akart semmiféle ügynökről és mégoly becses portékájáról.
A nagymama főzött egy finom teát, a nagyapó megtömte a pipáját, a házigazda pedig idegesen járkált fel és alá. Mindannyian hallották az előbb Évi pityergését, de tudták, hogy most nem szabad megzavarni a fiatalokat. Odabenn a nappaliban zavartalanul folytatódhatott hát a párbeszéd. Most éppen Évinél volt a szó:
– Ha már az idézeteknél tartunk, akkor én is hadd ismertesselek meg Gabriel Garcia Márquez egy figyelemreméltó gondolatával: „Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.”
– Ez azt jelenti tehát, hogy szeretsz? – csapott le mohón Évi szavaira az Almási fiú, és néhány pillanatig olyan boldogságot érzett, amilyet már régóta nem volt módja megtapasztalni. Azonban ez a boldogság csak átmenetinek bizonyult, mert a lány további mondandója nyomán Ákos porig sújtva görnyedt össze a padlón ülve.
– Igen, szeretlek, de nem lehetek a feleséged. Emlékezz csak vissza, az előbb két kérdést is feltettél nekem. Az első az volt, hogy mit érzek irántad. A második pedig az, hogy vajon boldogok lehetnénk-e egymás oldalán. Nos, ami az első kérdésedet illeti: tiszta és világos bennem a válasz. Szeretlek. Soha, senkit nem fogok így szeretni, ebben egészen biztos vagyok. De ha megpróbálom józanul elképzelni a jövőnket, az is világos számomra, hogy én soha nem lennék képes boldoggá tenni téged…