Váltottak egy pár szót a pincérrel, aztán Barna leadta a rendelést:
– Először is három pohár sambucát kérünk, con la mosca.
– No, csak előbújik a nyelvtudásod, ha alkoholról van szó! – jegyezte meg pikírten Évi.
– Ugyan már, hugicám! Egy pohár itóka egyikünknek sem fog megártani. És különben is, ennek semmi köze az alkoholizmushoz. Ez színtiszta gasztronómia, s mint ilyen, a kultúra szerves része. Végre egy terület, ahol én is taníthatok nektek valamit.
– No, akkor avass be minket, mi a csuda az a sambuca? – érdeklődött Ákos. – Pláne con la mosca.
– Igazi olasz specialitás – magyarázta büszkén Barna. – Ánizsmag, feketebodza és édesgyökér felhasználásával, titkos recept alapján készülő likőr. A „con la mosca” pedig a felszolgálás módja. Három kávészemet tesznek az italba, aztán meggyújtják.
Amikor az Almási fiú felhajtotta a likőrt, néhány pillanatig úgy érezte, a szemei mindenáron ki akarnak ugrani a helyükről.
– Ugye, milyen testes, édes itóka? – vigyorgott Barna. – És az ereje se kutya, legalább negyven fokos!
Ákos, miután újra képesnek érezte magát a beszédre, így szólt:
– Az étel kiválasztását inkább magamra vállalom, mielőtt rendelnél valami speciális csiliszószos krokodiltojást.
Amikor befejezték az étkezést, megcsörrent Évi telefonja. Az édesapja jelentkezett be, közölte, hogy körülbelül másfél óra múlva ér Padovába. Ákos egyre idegesebben feszengett a székén. Vészesen fogyott az idő, és ő már nagyon szeretett volna végre kettesben maradni a kedvesével. Szerencsére ebben a szent pillanatban Barna elindult a mosdó felé.
Ákos nyomban utánasietett, s közben azon gondolkodott, miféle ürüggyel bírja rá a barátját, hogy erőltessen magára némi tapintatot, és hagyja őket magukra egy időre. Legnagyobb megdöbbenésére azonban nem volt szükség efféle kérésre, mert alig csukódott be mögöttük a mosdó ajtaja, Barna így szólt:
– No, cimbora, én most lelépek. Úgyis csak útban lennék a romantikus akciód során, nem igaz?
– Mi… miféle romantikus akcióról beszélsz? – hebegett Ákos.
– Gondolom, most fogod megkérni a húgom kezét – vigyorgott Barna. – Te, ha hiszed, ha nem, amióta nem iszom, úgy vág az agyam, mint a borotva! Láttam ám, hogy egy ékszerüzletből jöttél ki reggel, és az a kis dobozka sem kerülte el a figyelmemet, amit rögtön a zsebedbe csúsztattál, amikor összefutottunk… Most meg már legalább negyed órája úgy ültél ott az asztalnál, mint aki karót nyelt. A szád szélét rágtad, és folyton a szalvétádat gyűrögetted. Nem volt nehéz összeraknom a képet.
– Te jóságos ég! – sóhajtott fel Ákos fülig pirulva. – Ennyire látszik, hogy izgulok?
– Bizony ám! Ezért is rendeltem azt a pohárka sambucát – bólogatott Barna, majd vihogva hozzátette: – El sem tudom képzelni, anélkül mi lenne veled. Úgy remegne a kezed, mint aki most írta le a Háború és békét Morse távíró segítségével. – Aztán befejezte a mulatozást, és átölelte a barátját. – Meg aztán, tudod, szerettem volna koccintani veletek a nagy eseményre. Remélem, ezúttal semmiféle bonyodalom nem jön közbe a gyűrűkkel kapcsolatban. Mindenesetre megnyugtató, hogy Frédit és Rózsát ezer kilométeres távolságban tudhatjuk.
Ákos elérzékenyülve nézett a barátjára.
– Igazán remek ember lett belőled, Barnus. Örülök, hogy a barátomnak tudhatlak. És azt sem bánom, hogy kikövetkeztetted, mire készülök. Jólesik a biztatásod. Jó tudni, hogy…
– Na jól van, öregem – vágott közbe zavart mosollyal Barna –, a szép szavakat inkább Évinek tartogasd.
Az ám! Hősünk most döbbent rá, hogy a nagy izgalomban mindenre gondolt, csak éppen arra nem, hogy mely szavak lennének a legméltóbbak egy ilyen romantikus, taljánföldi leánykéréshez.