Ákos levele Padovából
Kedves Szüleim, kedves Testvéreim!
Tudatom veletek, hogy szerencsésen megérkeztünk ebbe a gyönyörű városba. Persze rögtön küldtem haza egy SMS-t, amit azóta már biztosan elolvastatok, de most olyan dolgokat is szeretnék megírni, amikhez túlságosan kevés egy telefonüzenet.
Szóval, megérkezésünk másnapján a nyakunkba vettük a várost. Mi Évivel leginkább gyalogolni, sétálni szerettünk volna, de Endre bácsi ragaszkodott az autóhoz, és Barna is meglehetősen lustának mutatkozott. Hiába, akit egyszer megfertőzött a civilizáció, az nehezen tud lemondani a kényelméről. De megbeszéltük a kedvesemmel, hogy a családjával közös programok után, estefelé mégiscsak elmegyünk kettesben csatangolni. Barna is jelezte, hogy délután megérkeznek a szurkoló barátai, és az estét már velük szeretné tölteni. Kicsit izgultunk, hogy vajon nem lesz-e baj ebből. Vajon nem csábítják-e el a barátai valami hangulatos kiskocsmába? De azóta szerencsére kiderült, hogy fölösleges volt az aggodalmunk. Azt hiszem, Barna ma már valóban képes ellenállni a kísértéseknek, s a viselkedése mindnyájunkat nagy örömmel töltött el.
No de térjünk vissza az időrendhez. Ma reggel elsőként a botanikus kertet látogattuk meg. A padovai botanikus kert volt az első ilyen intézmény, azaz olyan kert, amit tudományos céllal, a különböző növények bemutatása miatt hoztak létre. Eredetileg leginkább gyógynövényekkel foglalkozott, de mára jelentősen kibővült. Most egy gyönyörű park, itt-ott medencékkel, szobrokkal, és tele csodálatos növényekkel. A leghétköznapibb füvet is olyan gondosan ápolják, hogy ostorszerű meg lándzsa formájú szárai nőnek, és csodálatraméltó dísznövény lesz belőle. Az egzotikusabb fajtákat ámulatba ejtő technikai felkészültséggel kezelik, így aztán – talán hihetetlenül hangzik – de jól megél itt például az eukaliptusz, a mamutfenyő, a cukornád, de még a különböző trópusi vízililiomok is.
A kertet nem nagyon lehet leírni. (Vagy legfeljebb Apa lenne képes erre, de az én szókincsem édeskevés mindehhez.) Ugyan fényképeztem, de a fotók nem adhatják vissza a hangulatot, főleg mert illatokat és hangokat nem rögzíthetnek. A dúsan virágzó sokféle növény bódítóvá varázsolja a levegőt, közben a medencében békák brekegnek, a virágok felett méhek és más rovarok döngicsélnek, az erdős liget pedig madárdaltól hangos. Varázslatos, pihentető élmény volt az itteni sétánk. Talán Ádám és Éva érezhette így magát a Paradicsomban. Mondtam is a kedvesemnek, hogy holnap, miután a lányok megérkeztek, igazán elhozhatnánk ide őket. Biztosan jót tenne nekik egy ilyesfajta élmény a nagy megmérettetés előtt.
Évire egyébként nagyon büszke voltam. Nem tudom, hányszor olvasta el a Padováról szóló útikönyvet, amit még a télen vettem neki, de szinte kívülről fújta. Ültünk a kocsiban, mi, a három férfi, és hallgattuk, mint egy idegenvezetőt. Ő meg csak sorolta az adatokat, hogy például Padova ókori neve Patavium, és az antik időkben Itália legnagyobb városa volt, no persze csak Róma után. Az egyeteme igen patinás. 1222-ben alapították. Olyan híres személyiségek tanultak itt, mint Dante vagy Galilei, de magyar diákjai is voltak az intézménynek, mint például Báthori István. A város két legnevezetesebb személyisége Szent Antal és Giotto, aki a reneszánsz festészet előfutárának tekinthető.
A Giotto-kápolna volt utunk következő állomása. Ide hihetetlen procedúra árán lehet csak bejutni, de amint az ember körbepillant, kárpótolva érzi magát minden cécóért.
A kápolna csodálatos. A fal minden centiméterét freskók borítják, bemutatva Mária és Krisztus életét, és két monumentális képen az Angyali üdvözletet, és az Utolsó ítéletet (amin bár az uzsorások a pokolban égnek, az építtető herceg az egyháznak ajánlja a kápolnát, és ezért az üdvösségre jut). A fal többi részét a főbűnök, erények, és egyéb bibliai jelenetek ábrázolásának szentelték. Nem véletlenül része a világörökségnek.
Otthon majd mutatok fotókat is. Üdvözöl mindnyájatokat szerető fiatok és testvéretek,
Ákos