– Mondd csak, nem lenne kedved a gárda mellett dolgozni? Te lehetnél a csapat pszichológusa.
Ákosnak valamennyi arcizmát működésbe kellett hoznia, nehogy leessen az álla a döbbenettől.
– Mint említettem – dadogta –, én még csak hallgató vagyok, így hát…
– Ne aggódj, nem kapsz érte pénzt, tehát nem is lehet törvénytelen a dolog – mosolygott Kristóf. – Mindazonáltal számodra is előnyös lenne az együttműködés. Sok gyakorlati tapasztalatot szerezhetnél, amiknek mind jó hasznát vennéd, amikor például a szakdolgozatodat írod. Képzeld csak el: áprilisban megnyerjük a padovai tornát, te pedig úgy vonulnál be a vizsgáidra, mint az az illető, aki máris alaposan kivette a részét az egyetem jó hírének öregbítésében.
Ákosnak szerfölött imponált ez a magabiztosság. Ez a fickó aztán érti a dolgát! Még hogy jelenetet rendezne a tekintélye védelmében? Vagy zavartan vihorászna, mint egy bakfislány? Ugyan már! Ez aztán tudja, mit akar, és egy percig sem vesztegeti az idejét!
– És mit nyerne a csapat általam? – érdeklődött szerényen, és úgy festett, eme kérdésével sikerült némileg kizökkentenie beszélgetőpartnerét.
– Most viccelsz? – pislogott értetlenül az edző. – Tudod, rólam még a legádázabb ellenfeleim is elismerik, hogy félelmetes magabiztossággal és ráérzéssel tudom kiválasztani azokat az embereket, akikkel a későbbiekben kitűnően együtt tudok működni. Úgy látom, téged az Isten is csapatpszichológusnak teremtett. Nézd, a modern kézilabda hihetetlenül felgyorsult. A mérkőzések alatt, de tán még az edzéseken sincs idő arra, hogy a lélekbúvár a bőrdíványára fektesse a gyenge formát mutató játékost, és hosszadalmas eljárás során próbálja kideríteni, hogy vajon a delikvens azért dobja-e rendre mellé a büntetőket, mert gyermekkorában nagy mennyiségű spenót elfogyasztására szorították rá a szülei. Itt expressz megoldásokra, egy-két szavas instrukciókra van szükség. És te az imént fényesen bebizonyítottad, hogy igenis képes vagy a lehető legrövidebb idő alatt, akár egyetlen szóval is motiválni egy játékost. Így hát most én is egyszavas választ várok tőled: hajlandó vagy az Universitas szolgálatába állítani a képességeidet?… De nehogy azt mondd nekem, hogy nem tudod összeegyeztetni a tanulással! Hiszen ezúttal is elkísérted a barátnődet az edzésre, nem igaz?
– Ha már szóba került a barátnőm – kapott a témán Ákos: – az vajon nem összeférhetetlenségi tényező-e, hogy Évi és én összetartozunk?
– Ugyan, miért lenne az? – kérdezett vissza Kristóf, majd az új játékosra mutatott, aki a terem másik végében vezetgette a labdát: – Nézd csak az új lányt! Tudod, ki ő? Nos, nem más, mint a menyasszonyom.
Az Almási fiú egyelőre nem tudta eldönteni, hogy örülnie kellene-e ennek az új fejleménynek vagy sem. Mindenesetre újabb probléma ütött szöget a fejében:
– És nem kell ezt a csapatpszichológusi megbízást valakivel engedélyeztetni?
Az edző elégedetten elmosolyodott. Ez a kérdés már arra utal, hogy hajlik a megbízatás elfogadására a delikvens!
– Olyan feltétellel szerződtem ide, hogy magam választhatom meg a közvetlen munkatársaimat – magyarázta. – Miért kellene bárkivel is engedélyeztetnem, ha olyasvalakit veszek magam mellé, aki még csak fizetést sem kap a munkájáért?
Ákosnak nem volt több ellenvetése, és kimondta az egyszavas feleletet: Vállalom!
Kezet szorítottak, aztán az edző a játékosok felé fordult, és bejelentette a hírt. A lányok hatalmas üdvrivalgásban törtek ki, és nyomban körbevették az újdonsült csapatpszichológust. Már-már attól kellett tartani, hogy egy óvatlan pillanatban felnyalábolják, és a levegőbe dobálják hősünket.
Nos, ez az attrakció végül elmaradt, Ákosnak egyelőre be kellett érnie a gratulációkkal és vállveregetésekkel. Ez utóbbiakból Kristóf is alaposan kivette a részét.
– Na látod! Máris milyen remek hangulatba hoztad a csapatot! – mosolygott elégedetten.