– Szerintem ez is csak azt mutatja, hogy nem a kalandot keresed, és kellőképpen igényes vagy – bizonygatta Imre, de Ákosnak más volt a véleménye:
– Szerintem meg azt bizonyítja, hogy mafla vagyok, és nem tetszem a lányoknak – jelentette ki, és olyan bús képpel meredt maga elé, mint valami halálraítélt.
Imre úgy érezte, kifogyott az észérvekből. Ennyi szenvelgés már sok volt neki. Mérgesen megjegyezte:
– Nagyon sajnálom, hogy eljöttünk a garázsból. Ha most a kezem ügyében lenne a gumikalapácsom, egész biztos fejbe kólintanálak vele, hogy helyrebillenjen az észjárásod.
– Hiába fenyegetőzöl, te amatőr csontkovács, akkor is ez az igazság – csóválgatta a fejét szomorúan Ákos. – Nincs egyetlen lány sem a környezetemben, aki bármikor is jelét adta volna, hogy tetszem neki.
Imre most már egyre kevésbé volt mérges, inkább csodálkozva, sőt, döbbenten bámult a barátjára:
– Jóságos ég! Most jöttem rá, hogy a szavaimnak varázsereje van! Még fejbe sem kólintottalak, csupán beígértem, és te máris össze-vissza beszélsz!… Hát miféle lányokról álmodozol te? Olyanokról, akik szabad idejükben férfiaknak udvarolgatnak? Talán azt várod, hogy egy szép napon eléd toppan egy égővörös hajú démon, és könyörög, hogy vedd el feleségül?
– Nem erről van szó – vágott közbe Ákos, majd hosszas és zavaros magyarázkodásba fogott, aminek központi témája a nemek egyenjogúsága volt, de csöppet sem sikerült meggyőznie a barátját.
– Ha most az ügyvéded lennék, azt javasolnám: fejezd be a vallomást, mert minden egyes szóval csak ártasz az ügyednek – mondta Imre, aztán újabb diagnózissal állt elő: – Szerintem keress fel sürgősen egy szemorvost, mert baj lehet a látásoddal.
– Miből gondolod? – kérdezte Ákos, és máris úgy elkerekedett a szeme, mintha az íriszvizsgálatot kívánná megkönnyíteni egy láthatatlan szemorvos számára.
Barátja részletesen kifejtette a teóriáját:
– Arról hablatyolsz nekem egész este, hogy téged kutyába se vesznek a lányok, így van?… Namármost: én viszont egy ideje azt vettem észre, hogy van egy lány a környezetedben, aki feltűnően sokszor vet rád meleg pillantásokat. És ez nemcsak nekem tűnt fel. Nyílt titok a társaságban, hogy nagyon is tetszel neki.
– Ki az a lány? – kérdezte felvillanyozva Ákos.
– Na ugye, mondom én, hogy szemorvos kell ide! – vigyorgott Imre. – Mert hogyha nem veszed észre azt, ami mindenki más számára nyilvánvaló, akkor bizony…
– Ne beszélj mellé! – vágott közbe mohón Ákos. – Kiről van szó?
– Hajdú Éviről – bökte ki megadóan a jóbarát.
Ákosnak, ha lehet, még tágabbra nyílt a szeme, mint az imént. Imre figyelmeztette is, hogy ha ez a tendencia folytatódik, előbb-utóbb a padlón kell keresgélniük az elszabadult látószerveket. Ezt az eshetőséget megakadályozandó, az Almási-fiú most sűrű pislogásra váltott, s közben kifejtette, hogy egy szót sem hisz el barátja meséjéből. Imre megrándította a vállát:
– Ha nekem nem hiszel, győződj meg róla te magad. Hétvégén egy kisebb társasággal kimegyünk a Keleti-főcsatornához horgászni. Évi is ott lesz. Gyere velünk, és akkor…
– Horgászni télen? – hüledezett Ákos.
– Jéghorgászatról még nem hallottál? Léket vágunk a jégen, és ott dobjuk be a horgot… De nem kell aggódnod. Ha nem fogunk semmit, akkor sem maradunk éhen, mert az egyik bográcsban birkapörköltöt főzünk.
– A birkát is a környéken lövitek? – érdeklődött Ákos.
– A birkahúst természetesen egy hentesüzletben „lőjük” – magyarázta Imre, aztán elmerengve folytatta: – Van fogalmad róla, milyen csodálatos egy ilyen téli bográcsozás?… Hó lepi és csönd üli meg a tájat, és olyan jó a tűz mellé kucorodni… Mennyei illatok szálldogálnak a bogrács környékén, jóbarátok vesznek körül, megkínálnak egy kupica jóféle házipálinkával, egy pohár fűszeres forralt borral… Egyszóval, csupa romantika az egész. Olyankor bizony könnyen szerelembe esik az ember…