Május 23., 19 óra 14 perc
Rózsa ma délben rémülten döbbent rá, hogy sürgősen össze kell szednie egy igazi haragost a Nyaralóban, mert ha nem lesz, aki őt jelöli meg, akkor Zoli bácsi semmiképp sem tudja feltűnés nélkül kiszavaztatni. Egész délután a megoldáson töprengett, és nem is hiába, mert estére összeállt a fejében a terv.
Vacsoránál úgy alakította a dolgokat, hogy Taksonnyal kerüljön szembe az asztalnál. Aztán evés közben megindította a hadművelet első akcióját. Kibújt a papucsából, átnyúlt a lábával az asztal alatt, és elkezdte cirógatni Taksony lábszárát. Ezt addig ismételte, amíg csaknem kibuggyant a száján a nevetés, a hajléktalan ugyanis olyan zavarba jött, hogy kis híján az orrába kanalazta a krumplipürét. Bulcsú is kiszúrta a dolgot, meg is jegyezte:
– Most már értem, hogy miért eszel mindent kanállal! Neked kész életveszély lenne villát adni a kezedbe! Csupa lyuk lenne az orrod meg az arcod! Inkább igyál meg egy felest, ha mozgáskoordinációs problémáid vannak, de nagyon kérlek, ne rakd a kaját az orrodba, mert felfordul a gyomrom, ha látom!
Taksony felpattant az asztaltól, bár nem neki ment el az étvágya, hanem a többieknek. Ő a hűtőszekrényhez sietett, hogy végrehajtsa Bulcsú felszólítását a felessel kapcsolatban. Az ilyesfajta felhívások mindig nagy szolgálatkészségre találtak a hajléktalannál. Később, miután már hatodszor is eleget tett a kérésnek, azt vette észre, hogy Rózsa épp egyedül üldögél a teraszon. Kiment hát hozzá, és letelepedett mellé egy székre:
– Rózsi baba! Te molesztáltál vacsora közben az asztal alatt?
– Molesztáltalaak? Jó, hogy azt nem mondod: szexuálisan zaklattalak! – incselkedett Viktória.
– Hát, én annak sem lennék ellene! – vágta rá Taksony. – Hej, Rózsi baba, tudod milyen régóta gusztálom már a kis labdarózsáidat?
– A micsodáimat?
– Hát itt elöl ezt a két szép Rózsa-dombot az icuri kis Rózsa-bimbókkal!
– Te tiszta zöldeket beszélsz, Taksony!
– Még jó, hisz ez a nevem! De tudod, mit? Mondok én neked másféle színt is: most bemegyünk szépen a mosdóba, beállunk a zuhanyrózsa alá, aztán szépen végigszappanozzuk egymást… Meglátod, olyan rózsaszínben fogod látni a világot, hogy csak bazsalyogsz majd, mint a bazsarózsa!
Viktória felemelkedett a székéből, amit a hajléktalan az előterjesztés helyeslésének vélt, így hát izgatottan felpattant ő is, de csak azért, hogy néhány másodperc múlva megsemmisülten rogyjon vissza, Rózsa ugyanis így szólt:
– Az ötlet csak félig jó. Menj, és zuhanyozz le, mert olyan szagod van, mint egy mosdatlan oposszumnak. A többit pedig felejtsd el, egyszer és mindenkorra!
Május 25., 9 óra 14 perc
Azok után, hogy Rózsa beküzdötte magát a megjelölt lakók közé, korántsem pihenhetett a babérjain. Sugár úr most, hogy az unokahúgának meg voltak számlálva a napjai a Nyaralóban, hihetetlen mennyiségű feladattal árasztotta el, mert ki akart belőle hozni mindent, amit még lehet. Így aztán Rózsa szinte mindennap huszonnégy órás szolgálatot teljesített a Nyaralóban, mint az STV meghosszabbított jobb keze. Ma reggel is kíméletet nem ismerve lendült akcióba. Először is tüsszentőport szórt Bulcsú és Emőke fürdőköpenyébe. Taksony figyelt fel először a két delikvens egyre sűrűbb tüsszögésére:
– No mi az, gyerekek? Megint Hófehérkés játék lesz, és most versenyeztek Hapci szerepéért?
Nusi azonban nem tudta ilyen kedélyesen szemlélni a dolgot, mivel Rózsa bizalmasan megsúgta neki, hogy Bulcsú és Emőke éjjel közös fürdőzést rendeztek a medencében, nyilván akkor fáztak meg ilyen csúnyán. Az örömlány szívében vad féltékenység lobbant, s elhatározta, hogy kissé megleckézteti a barátnőjét. Egy alkalmas pillanatban letelepedett a kanapén szenvedő Emőke mellé, és aggodalmas arccal fürkészni kezdte az arcát.
– Fáj is az orrod, vagy csak tüsszögési ingered van? – érdeklődött részvéttel.
– Igen… most, hogy mondod, mintha fájna is – állapította meg aggodalmasan a szöszi.
Nusi megtapogatta Emőke arcát, megnézte a szeme alját, bekukkantott a szájába is, aztán szenvtelen hangon közölte a diagnózist:
– Orrpolip.
– Micsodaaa? – sikított a szöszke. – Egy polip van az orromban?
– Minden jel erre utal.
– Jóságos ég! És az veszélyes?
– Hát, eléggé – bólogatott nagy komolyan Nusi.
– Egyáltalán mit csinál egy polip az én orromban?
– Először is kinyújtja a leghosszabb karját, rátekeredik a hangszálaidra, és megnémulsz.
– Jaj, istenem!
– A többi karjával pedig elzárja a légcsövedet, és akkor megfulladsz.
Emőke nem óhajtotta megvárni a gyilkos kórnak ezt a stádiumát. Felpattant a kanapéról, beviharzott a férfihálóba, és haladéktalanul tájékoztatta sorstársát helyzetük súlyosságáról. A diagnózis gyors leírása után kétségbeesetten sipítozta:
– Azonnal orvoshoz kell mennünk, különben meg fogunk halni!
– Végre valami jó hír – nyögte unottan Bulcsú.
– Hát nem érted? Orrpolipunk van! Meg fogunk fulladni!
A szomorú tekintetű fiatalember mondani akart valamit, de a tüsszentőpor már a torkát csiklandozta, így csak egy furcsa krákogásra tellett tőle.
– Jézus Máriám! Neked már a hangszálaidnál jár! – sivalkodott Emőke, aztán vadul megrángatta Bulcsú vállait: – Most azonnal orvoshoz kell mennünk!
– Köszi, de inkább megvárom a halottkémet – legyintett szomorúan Bulcsú.
A szöszke lány úgy érezte, mindent megtett, amit egy halandó a felebarátjáért elkövethet, most már önmagát kell mentenie. A süketszoba ajtajához rohant, és addig dörömbölt, amíg el nem vitték az ügyeletes orvos rendelőjébe.
Míg Emőke dr. Ék Á. Gézának szerzett felejthetetlenül mulatságos perceket, odabenn a Nyaralóban újabb skandalum bontakozott ki:
– Mondja már meg, tata, mi a nyavalyáért akar rám szavazni? – vonta kérdőre Taksony Demeter bácsit, miután nemrég névtelen levelet talált a párnája alatt, amely arról informálta, hogy a kisöreg legközelebb őrá fog voksolni. – Ártottam én valaha is magának?
A paraszt bácsi roppantul furcsállta a felvetést, mert ez idáig úgy tudta, hogy az idén semmiféle választások nem lesznek.
– Kend tán kisgazda? – érdeklődött csodálkozva a hajléktalantól.
Taksony erre megnevezte az egyik többfunkciós testrészét, mondván, hogy az a kisgazda, de nem ő.
– Hát akkó hiába is akarja, hogy magára szavazzak – jelentette ki sértődötten a kisöreg.
– Akarja a franc, hogy rám szavazzon – magyarázta a hajléktalan –, épp azt akarom, hogy még véletlenül se jussak eszébe, ha a voksolásra kerül a sor.
– Na efelől oszt megnyugodhatik, én még a kopogtatócédulámat se’ fogom kendnek adni! – dörögte haragosan a kisöreg, aztán faképnél hagyta Taksonyt.