Csakhamar kiderült, a hölgy nemcsak a testével, de a lelkével kapcsolatban sem hagy túl sok takargatnivalót. Kertelés nélkül elmondta, mi vitte rá, hogy elfogadja az Alig Győző által felvázolt lehetőséget:
– A szexiparban dolgozom. Azt hiszem, ezt a küllemem alapján nehéz is lenne tagadnom. Call girl vagyok, nincs mit szépíteni rajta. Évek óta űzöm ezt a mesterséget, és már nagyon elegem van ebből az életformából. Többször is megpróbáltam kiszállni, de, hogy úgy mondjam, a munkaadóm sosem volt elragadtatva az ötlettől. Azon a véleményen van, hogy most, harmincévesen értem el a csúcsformámat. Szerinte még biztosan van pár jó évem. És a mi szakmánkban bizony nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel is járhat, ha az embernek nézeteltérése támad a felettesével. Úgyhogy számomra egy ilyen jellegű műsorban való szereplés ideális megoldást jelentene minden problémámra. Felhagyhatnék végre az ősi mesterséggel, és normális, polgári életet élhetnék.
– És nem fél attól, Nusika, hogy ez az úgynevezett felettese majd bosszút akar állni magán? – vetette közbe Sugár úr. – Vagy esetleg azért nem engedi kiszállni az üzletből, mert épp a mi műsorunk által nő meg, úgymond, az ázsiója?
Az örömlány enyhén megrázta a fejét:
– Közismert személyként ez a munka több okból sem folytatható. Épp ezért számomra a népszerűség, még ha átmeneti is, létkérdés. Az életemet mentheti meg mindenféle értelemben. Megvédhet a munkaadóm bosszújától, és hozzásegíthet ahhoz, hogy kiszálljak egy olyan mókuskerékből, amelyben csak a csömör és a teljes kiégés vár rám.
Ha már az égés szóba került, Orgaz Nusi elegáns cigarettát vett elő, és rágyújtott.
– Azonban, ha megengedik, uraim, most én is feltennék egy kérdést – fújta ki a füstöt. – Tudják, az én szakmámban rengeteg információt összecsipeget az ember. Bizonyos körökben az a hír járja, hogy a Sugár TV a csőd szélén áll. Így aztán némi fenntartással fogadtam, amit Győző mesélt erről az állítólagos valóságshow-ról. Mondják, ha tényleg szándékoznak egy ilyen műsort indítani, mégpedig záros határidőn belül, akkor hogy lehet az, hogy semmiféle beharangozó reklámmal nem lehet találkozni?
Az igazgató rövid, de lényegretörő tájékoztatást nyújtott a kerületben dúló médiaharcról, külön kiemelve az Endre tévé vezetőségének megátalkodottságát. Orgaz Nusi elfogadta a magyarázatot, így már csupán egyetlen kérdés szorult tisztázásra:
– Nézzék, én nem tudom, milyen elvek alapján történik a szereplők kiválogatása, de egy dolgot előrebocsátok: én bármire hajlandó vagyok, hogy bejuthassak egy ilyen show-ba – közölte sejtelmes szemhunyorítással kísérve –, de előtte feltétlenül tudnom kell, hogy nem kamu-e az egész. Úgyhogy épp olyan őszinteséget várok, mint amilyennel én tártam fel az indokaimat az imént. Nos, mi a helyzet a csőddel?
– Azt hiszem, ebben az ügyben én vagyok az illetékes – csapott le a témára nagyot nyelve Beleznai úr. – Kedves kisasszony, jómagam, mint a Herda Bank egyik vezető személyisége, ilyeténképpen a Sugár TV egyik fő támogatója, biztosíthatom, hogy a tévétársaság pénzintézetünk maradéktalan bizalmát élvezi. Ez a rosszindulatú, és teljességgel megalapozatlan pletyka tehát nem más, mint a konkurencia aknamunkája, semmi több, és mint ilyen, egyetlen további szót sem érdemel – jelentette ki határozottan, majd a hivatalos hangnemet félretéve behízelgőbb tónusra váltott: – De ha gondolja, meghívom egy elegáns étterembe, ahol jóval kényelmesebb és barátságosabb körülmények között oszlathatom el minden kétségét a projektet illetően… Ebédelt már, Nusika?
– Még nem – felelte az örömlány sokat sejtető mosollyal.
– Akkor hát induljunk – emelkedett fel a székéből a bankár, majd az igazgató felé fordult. – Sugár úr, volna olyan kedves a rendelkezésemre bocsátani egy biankó szerződést? Ebéd közben majd kitárgyaljuk Nusikával valamennyi pontját, és miután aláírta, alkalomadtán visszahozom magának, és akkor folytathatjuk a megbeszélésünket cégeink további együttműködéséről, amelyet, nem rejtem véka alá, gyümölcsözőbbnek látok, mint valaha.
Ha létezne olyan sportág, amelynek lényege az, hogy ki tud gyorsabban előhúzni a fiókból egy iratköteget, és azt egy csapattársának átnyújtani, Sugár úr minden létező rekordot megdöntött volna ebben az akta-stafétában. Eme pompás sportteljesítményt követően Alig Győző kikísérte a vendégeket az irodából, s közben gúnyosan konstatálta, hogy Beleznai úr tekintete szinte felnyársalja Orgaz Nusi tomporát.
Amikor becsukódott az ajtó a bankár és az örömlány mögött, Sugár Zoltán legszívesebben kipróbálta volna, vajon emlékszik-e még arra a mozdulatsorra, amit a tornatanárja hajdanában indiánszökdelésként aposztrofált. Mivel azonban ehhez nem állt rendelkezésre elég hely az irodában, meg aztán a mindenese előtt sem szándékozott ilyesféle gimnasztikai gyakorlatot előadni, megelégedett azzal, hogy izgatottan járkált fel-alá egy darabig.
Aztán hirtelen nyugalmat erőltetett magára. Úgy értékelte, hogy a Beleznai úrral folytatott tárgyalása kitűnőbben nem is alakulhatott volna, legfeljebb akkor, ha nem kell elszenvednie a bankár ironikus megjegyzéseit. Ezek a gunyoros beköpések bizony Sugár úr elevenjébe hatoltak, ezért hát úgy döntött, hogy a világrendet helyreállítandó, most a mit sem sejtő mindenesen fogja levezetni a feszültségét egy kis évődés formájában.
Megállt a szék előtt, amelyben az alkalmazottja foglalt helyet, és szigorú arckifejezést erőltetett magára:
– Mondja csak, honnan ismeri maga ezt a hölgyikét, Alig?
A mindenes lesütötte a szemét, és anatómiailag ugyan el is pirult, de ezt a folyamatot semmi sem tükrözte a fizimiskáján, hiszen az arca egyébként is folyamatosan olyan színben pompázott, akár egy különösen szégyenlős vöröshagyma. Hosszasan hagyta a levegőben lógni a kérdést, mielőtt kibökte volna:
– A legénybúcsúmról.
– A legénybúcsújáról? Miféle legénybúcsújáról? – hüledezett az igazgató. – Nem azt mesélte a múltkor, hogy még nem sikerült egybekelniük Margarétával?
– Violának hívják – mutatott rá Győző. – Egyszer már majdnem összeházasodtunk, de a leendő apósom lefújta az egészet. Akkor derült ki a tartozásom, így aztán azzal vádoltak meg, hogy a menyasszonytánc és a hozomány összegét a kölcsönöm törlesztésére akarom felhasználni.
– Áhá, értem már! – bólintott gunyorosan Sugár úr. – És maga azóta egyfolytában a legénybúcsú állapotában leledzik, mi? Hogy úgy mondjam, belemerevedett ebbe a szerepkörbe, ugye?… No csak vigyázzon, nehogy a kis menyasszonya tudomást szerezzen a dologról, mert egykettőre átalakul Kardvirággá!
– No de mit gondol rólam, Főnök?! Én igazán csak egyszer…, csak akkor, amikor…
– Hogy mit gondolok magáról? Megmondom, Gyufaszál! Azt, hogy maga a látszat ellenére a tűzszerszámok közül nem is a gyufához, hanem a pokolgéphez ért a legjobban! Besétál ide egy szexbombával, tökéletesen időzít, aztán akkora detonációt okoz, hogy a Gellérthegy is beleremeg! Mondja csak, nincsenek írek, palesztinok vagy vörösök a maga felmenői között?
– Nekem kizárólag vörös felmenőim vannak – nyilatkozott mélabúsan a mindenes, csekély politikai ismeretanyagról téve tanúbizonyságot.
Sugár úr képtelen volt folytatni a színjátékot, egy pillanat alatt kiesett a szerepéből. Megállt a beosztottja előtt, megragadta a vállait, és boldogan üvöltötte az arcába:
– Na, ne morcoskodjon már, Gyufaszál! Csak vicceltem! Komolyan mondom, ha csak egy fokkal gusztusosabb lenne a feje, nem tudnám magam visszatartani, hogy két oldalról arcon ne csókoljam!… Hát nem érti, mi történt? Megmenekültünk, ember! Az utolsó akadály is elhárult a show elől! Legyőztük a csőd fenyegető rémét! Sikerült magunk mellé állítani a Herda Bankot! Most már olyan könyörtelenül taposhatjuk a földbe azt a nyomorult csúszómászó Örv Endrét, hogy azt is megbánja, hogy valaha betette a lábát a kerületbe!
Alig Győző nehezen tudta elképzelni, hogy egy csúszómászó miféleképpen tehetné be a lábát bárhová. Mindenesetre örült neki, hogy a főnöke befejezte végre a rivalgást, mert úgy érezte: sokkal több ilyen, az arcától tíz centire elhangzó felkiáltó mondatot nem tudna halláskárosodás nélkül elviselni.
Március 25., 10 óra 17 perc
Szipor Kázmér felemelte a házi telefon kagylóját, és bepötyögte az igazgatói iroda hívószámát:
– Halló! Maga az, főnök úr? Elkészültem néhány bántóan vitriolos üzenettel. Mondom az elsőt: „Én most már az örömtől sugárzom, te pedig szopogassál urániumot!”… Micsoda? Hogy nem rímel? Az igaz, de legalább nukleárisan bombasztikus, nemde?… Egyébként van olyan is, amelyik rímel. Ezt figyelje! „Mi a helyzet, Örv Endre? Rég láttalak örvendve.” Aztán itt van egy angolos megoldás három sorban: „Szép jóestét, Örv Endre! Ne számíts happy end-re! Készülj fel a The End-re!” Ugye, milyen hatásos?… Hogy mire keressek rímet?… Nahát, létezik ilyen állat? Nem is hallottam róla eddig… Hát persze, azon leszek, főnök úr! A viszonthallásra!