Viszontagságos távcsőbeszerző utam első megpróbáltatása azzal kezdődött, hogy a kolostor lépcsőjén szembetalálkoztam Mia Tyánggal. Nem értettem, hogyan szabadulhatott ki a kötélként használt lepedőcsíkok szorításából, ám nem is volt módom ezen elmélkedni, ugyanis amikor észrevett, habozás nélkül rám vetette magát. Nyilván egy szempillantás alatt felmérte, hogy ha megfordul, zsákutcába kerül, így aztán az előremenekülést választotta. Jól számított, mert amikor nekem ugrott, összegabalyodva lebukfenceztünk a lépcsőn, aminek az egyik fokába alaposan bevertem a fejem, így a magát főlámának kiadó szélhámos esélyei egycsapásra hatalmasat nőttek.
Tetézte a bajomat, hogy a nagyteremben történő földet érésünk is a lehető legszerencsétlenebbül alakult számomra, ugyanis én kerültem alulra, és a gazember azonnal rám térdelt, majd hozzáfogott módszeres pofozásomhoz.
Ekkor tűnt fel a lépcsőfordulóban Szenyor Leplez, aki ahelyett, hogy a segítségemre sietett volna, kényelmesen leballagott, s mellénk érve maliciózusan megjegyezte:
– Na, úgy látszik, tényleg igaz a mondás: Isten nem ver bottal.
A spanyol hidrológus láthatóan úgy tekintette magát, mintha egy birkózómeccs egyszemélyes közönsége lenne, így például elismerő csettintéssel nyugtázta Mia Tyángnak azt a fogását, amikor is rátérdelt a kezeimre, és ezáltal még inkább harcképtelenné tett. Capatos csupán abban különbözött a sportcsarnokok közönségétől, hogy egyik fél mellett sem kötelezte el magát, nem szurkolt fennhangon, különböző rigmusokat skandálva, inkább a pankráció kiváltó okaira vonatkozó elméletét adta elő flegmatikus modorban:
– Nem csodálom, hogy lesújtott rád az Isten haragja. Nyilván azt próbáltad beadni neki, hogy Lo Csong testvér belefulladt a kádba, Mo Csing testvér ételmérgezést kapott, Fif Ring testvért meg elvitte egy súlyos székrekedés… Te tényleg azt remélted, hogy egy lámaista főpap vevő lesz az idióta angol humorodra, és elhiszi ezt a sok marhaságot? A lelked mélyén ezt magad sem gondolhattad komolyan, cimbora. Egyébként is, tudhattad volna, hogy Isten látja a lelkedet.
– Ez nem pap – nyögtem, és szívem szerint tovább is folytattam volna a felvilágosító előadást Mia Tyáng személyazonosságával kapcsolatosan, nevezett illető azonban ekkor a nyakamat kezdte szorongatni, így hát mindössze négy szót bírtam elsuttogni: – Semmi köze az egyházhoz…
– Hát persze, hogy nincs – hagyta rám Szenyor Leplez gúnyosan. – Nyilván az Ateista Pornófilmrendezők Ópiumszívó Egyesületének a főtitkára. Ilyeneket szoktak egy kolostor élére kinevezni, ez tiszta sor.
Nagy nehezen sikerült kiszabadítanom a bal kezemet, amellyel nyomban belemásztam Mia Tyáng arcába, s ezáltal némileg enyhült is a szorítás a nyakamon, de akcióm még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy magam felé billentsem a mérleg nyelvét.
– Segítsen már! – hörögtem fuldokolva, élénk tiltakozást kiváltva ezzel Capatosból.
– Micsoda? Még hogy segítsek? Arról tegyél le, amigo. Nem tudsz rávenni semmiféle Isten ellen való vétekre. Nincs az az Isten, akinek a megveréséhez én segédkezet nyújtanék. Semmi kedvem a te sorsodra jutni, cimbora, mert hogy téged záros határidőn belül ki fognak toloncolni Krepálból, arra mérget veszek! – mondta, majd illusztrációképpen fenékig ürítette whiskysüvegét. – Különben is: segíts magadon, Isten is megsegít! – tanácsolta jóindulatúan, s azzal elbotorkált, gondolom, hogy újabb palack alkohol után nézzen.
A küzdelem legkiegyenlítettebb szakasza vette kezdetét. Jómagam és ellenfelem felváltva kerültünk fölénybe. Mia Tyáng akkor könyvelhetett el átmeneti diadalt, amikor például kísérletet tett arra, hogy a hüvelykujja segítségével kipattintsa bal szemgolyómat az üregéből, én pedig azáltal kerültem némi halvány reményt keltő helyzetbe, hogy sikerült valahogy egy középerős ütést bevinnem a Tockostad által rommá zúzott állkapcsába. A stratégiailag leglényegesebb körülmény azonban egyelőre nem változott: a gazember még mindig rajtam térdelt. Sőt, visszatért legsikeresebbnek bizonyult módszeréhez: újból a nyakam köré fonta horgas ujjait, és minden korábbit felülmúló elszántsággal kezdett fojtogatni. Elsötétült előttem minden, és csupán az töltött el bizakodással, hogy ekkor lépteket hallottam közeledni. Azonban hamar lelombozódtam, amikor rájöttem, hogy Szenyor Leplez tért vissza alkoholbeszerző körútjáról.
– No, amigo, most a saját bőrödön érezheted, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk – közölte pátosszal teli tónusban, majd vádtól átitatott hangon folytatta: – Hát azt hittétek, hogy itt mindent megengedhettek magatoknak? Büntetlenül megjátszhatjátok a nagyképű nyugati turistát? Kora hajnalban üvöltöztök, mert nem kaptatok sajtot a reggelihez, aztán meg ellopjátok a kolostor összes gyertyáját, csak azért, hogy jól ráijeszthessetek egy gyanútlan kollégátokra!
Áttételesen mégiscsak Capatosnak köszönhettem, hogy megszabadultam ellenfelem rám nehezedő súlyától. Kevés szituációt tudok ugyanis elképzelni, ami jobban felbőszítene, mint aminek éppen részese voltam.
Egy magát szerzetesnek kiadó gengszter az alsó végtagjaival a könyökhajlataimon térdel, a mellsőkkel pedig a nyakam térfogatát igyekszik a lehető legkisebb méretűre zsugorítani, s ráadásképpen egy másik akasztanivaló himpellér ismeretterjesztő előadást tart nekem a saját, nem létező rossz tulajdonságaimról.
Márpedig ha én igazán felbőszülök, akkor – egyéniségem előnyös beállítottsága folytán – a lehető legtöbbet vagyok képes kihozni magamból. Fogcsikorgató kínlódással ugyan, de sikerült felhúznom a lábaimat, miáltal az alsó végtagjaim tulajdonképpen a felsőtestem és Mia Tyáng közé kerültek. Innen már nyert ügyem volt; összeszedtem minden erőmet, és egyszerűen lerúgtam magamról az ál-lámát. A gazember végre kénytelen volt elereszteni a nyakamat, és pompásan kivitelezett akcióm nyomán szinte nekirepült a szemközti falnak. De a köztünk lévő távolságot nem csupán ez növelte meg. Amennyiben Hayba kapitány a helyszínen tartózkodik, bizonyára örömmel látta volna, hogy nem szegtem meg a fizika törvényeit: a hatás-ellenhatás következtében magam is jó két métert siklottam hátra a csúszós kövön. Így aztán bőven volt időm felállni, hogy egy előnyösebb pozícióból folytathassam a harcot.
Szenyor Leplez nyomban lereagálta a történteket:
– Na, Lesbie komám, remélem, most már belátod, micsoda egy Istentől elrugaszkodott ember vagy! – aztán felmérve, hogy az összecsapásnak most már kétségtelenül én vagyok a toronymagas esélyese, a maradék érdeklődését is elvesztette, s innentől kezdve kizárólag arra összpontosított, hogy megszabadítsa a whiskyspalackot a kupakjától.
Nos, a részeges hidrológus jottányit sem tévedett a harc várható kimenetelét illetően. Néhány remekül kivitelezett pofonom nyomán Mia Tyáng aléltan rogyott a padlóra. Felültettem, odatámasztottam a falhoz, aztán ráparancsoltam a spanyolra:
– Ne mozduljon innen! Maga fogja őrizni a gazembert, amíg szerzek valamit, amivel megkötözhetem.
Capatos szavaim hallatán látványosan megborzongott:
– Mi? Hogy én őrizzem az Istent? Isten őrizz! Szó sem lehet róla, amigo – rázta a fejét elszántan. – Eszem ágában sincs bűnsegédként osztozni a sorsodban, Lesbie komám, mert hogy téged a világ valamennyi buddhista államából ki fognak tiltani, abban egész biztos vagyok.
– Értse már meg, maga szerencsétlen: vészhelyzet van!
– Azt nélküled is tudom – informált bosszúsan. – Megszaladt a menet ezen a rohadt kupakon, és sehogy sem akar lecsavarodni – nyögte erőlködve, aztán elindult a lépcső felé, s közben megosztotta velem azt a jelentőségteljes elhatározását, hogy ha nem fog megfelelő szerszámot találni a szobájában a zárógyűrű eltávolítására, akkor egyszerűen le fogja ütni az üveg száját.